2020. november 30., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Vénasszonyok nyara. Október vége. Utolsó napja Szent Wolfgangé. Regensburg bencés püspöke Szent István feleségének, Boldog Gizellának volt a nevelője. 971 táján hazánkban is járt. Tisztelete az egész Német–Római Birodalmat, de hazánkat is meghódította. Talán ez is hozzájárult, hogy a név magyar megfelelője, a totemisztikus ősi magyar Farkas személynév régente kedvelt volt tájainkon. Az öreg Bolyai is ezt a nevet viselte. A név őse az etruszk pásztoristen, Lupercus, a Farkasűző lehetett. Az állatmesékben csúfosan leszerepelő farkas jelzői – bestye, csikasz, ordas, toportyán – babonás rettegésről árulkodnak. A pásztorembernek persze ellensége, rendszerint azonban csak télen, „farkasordító” hidegben, amikor a ragadozó a saját vadászterületén nemigen talál élelmet. Nem annyira kártékony, hogy ez kielégítően megmagyarázná azt a dühöt és félelmet, amivel az ember módszeresen irtotta, ahol érte. Petőfi Sándor 1847-ben kelt A farkasok dala versében a szabadság jelképévé magasztosul:

 

Süvölt a zivatar

A felhős ég alatt,

A tél iker fia,

Eső és hó szakad.


Kietlen pusztaság

Ez, amelyben lakunk;

Nincs egy bokor se’, hol

Meghúzhatnók magunk.


Itt kívül a hideg,

Az éhség ott belül,

E kettős üldözőnk

Kínoz kegyetlenül;


S amott a harmadik:

A töltött fegyverek.

A fehér hóra le

Piros vérünk csepeg.


Fázunk és éhezünk

S átlőve oldalunk,

Részünk minden nyomor...

De szabadok vagyunk!

 

Október vége egyben a reformáció emléknapja is. Luther Márton 1517. október 31-én függesztette ki a wittenbergi vártemplom kapujára 95 tézisét, amelyeket a katolikus egyház megreformálása érdekében tett közzé. A pápai átkot követően Bölcs Frigyes szász választófejedelem védelme alatt élt Wartburgban. Nézetei az evangélikus, míg a nála is radikálisabb genfi reformátor Kálvin János tanai a református vallás alapját képezik.

 

Cseng, zúg még a harangok öble,

A hang, távol, széthömpölyögve;

S mint szarvas a szép, hűs forrásra:

Siet a nép a szent tornácba.

Betölti a pitvart, a házat,

Az arcokon hit és alázat...

 

– írja a református lelkipásztor Tompa Mihály A gyülekezetben, s ezzel fejezi be:

 

…add, hogy legyen hegy, völgy s barázda

Bőv áldással megkoronázva!

…És szerte, síkra, bércre tartván,

A nyáj mellett s az ekeszarván,

Erősen állnak…

 

Illyés Gyula A reformáció genfi emlékműve előtt tisztelegve említi a kóborló hajdúk élére állt, Nyárádszeredában1605. február 21-én Erdély, ugyanez év április 17-én Szerencsen Magyarország fejedelmévé választott Bocskai Istvánt is, aki úgy lett a reformáció védelmezője, hogy a Habsburg-uralom ellen vívott szabadságharcuk során seregéhez csatlakozott az idegen zsoldosok garázdálkodása és az erőszakos ellenreformáció miatt lázongó városi polgárság és a köznemesség, sőt a főnemesség jelentős része is.

Vénasszonyok nyara az Istenszéke alatt


 Idén vasárnap lépünk az év utolsó előtti hónapjába, novemberbe. A kilencedik hónap volt a rómaiaknál. A „novem” a görög „enneva” származéka, ez viszont a „neosz-neá”-ból eredt, s ez „új, félig felnőtt, tapasztalatlan”-t jelent: kézzelfogható megjelölése a jobb kéz gyűrűsujjának.

November első három napja a keltáktól származó halottak kultuszát szolgálja. 

November 1. volt a kelta év kezdete, amikor halotti áldozatokat hoztak az elhunytak tiszteletére. Amikor aztán a kelta elem a francia egyházban is megerősödött, a maguk ősi ünnepét áthozták a katolikus egyházi évbe is. A november elsejei mindenszenteket ünnepként Kr. u. 835 óta, a 2-án tartott halottak napját pedig 998 óta tartja meg az egyház: a Krisztus utáni 1000. évre várt világvége szorongásos hangulatában, amikor is a halandók iparkodtak az elhunytak szellemeivel jó barátságba kerülni. A gyertyák azért gyulladnak, hogy a szegény, fázós lelkek így melengethessék magukat, s azért a sírokon, hogy a lelkek visszataláljanak a sötétben, s ne nyugtalanítsák az élőket. Illett a sírokat is rendbe hozni, némely vidékeken élelmet is helyeztek a sírokra, nehogy a lelkek bármiben is hiányt szenvedjenek, és „hazajárjanak”. Ezen a napon hosszan szólnak a harangok, hogy a harangszóval elfedjék a szellemek siránkozását. Itt szólal meg igazában az emberiség egész halálfélelme, amely a mágikus koroknak egyik leghatalmasabb szellemi mozgatóereje volt.

Ezt a hangulatot örökli József Attila 1932-ben írt Fák című verse:


Puha szántások esővert, leves

 gerezdjei között

csüggedten várják a fák a sebes,

 apadt mellű ködöt.


Sárga levelük lefele konyul,

 törzsük vizes, ragyog.

Kisírtan állnak – gyorsan alkonyul

 s e fák magányosok.


Még gallyas, vágatlan, sudár alak

 mind: hántatlan dorong.

Fényes gyümölcsük helyén hallgatag,

 zömök varjú borong.


Görcsösen fogja ijedt gyökerük

 az elmálló talajt.

Nedvük sebesen kering, tüdejük

 még zörren, még sóhajt.


Rügyre gondolnak mormolva e fák.

 S a tág ég tiszta, nagy –

reggel az erkölcs hűvös, kék vasát

 megvillantja a fagy.

 

November antik jelképe a nyilazó nőrabló kentaur, a Nyilas. Mezőgazdasági munkák szerint ökrökkel szántó, vető, olajbogyót szüretelő, ló hajtotta olajpréssel dolgozó paraszt, disznókat makkoltató pásztor volt a helyi éghajlattól függően november jelképe. A hónap régi magyar neve nyilas hava, illetve a nyilas hónap első dekádjának legjelentősebb szentje után Szent András hava volt.

741-ben III. Gergely pápa november elsejét mindenszentek napjává nyilvánította. Megünnepléséről a legkorábbi emlék egy X. századi német misekönyv illusztrációja. A miniatúra a Bárányt imádó szentek és angyalok sorait ábrázolja. Mára a gyakorlatban halottak napjának vigíliája lett belőle.

 

A tűzfalakra hűs ködöt

sír a november mélabúsan.

Emberfürtös villamosok

futnak a ködbe koszorúsan.


Mindszent-virágos ár sodor

s egy dísztelen sír gondja éget:

ó, hogyha áthajítanám

koszorúval a messziséget.


Tudom, hogy vár ma, nő a köd,

nincs rajta rács, nincs rajta kőjegy.

Határon átkiáltanám:

ringasd szelíd karokkal, Őrhegy!


– Áprily Lajos így emlékezik Mindszentkor régi enyedi novemberekre –

 

Körül az este glóriás:

ezernyi gyertya gyúl – s kilobban.

Ő alszik fénytelen tovább

a kergetőző évszakokban.


Hó villan. Vérpiros bogyót

fehérbe ejt a rózsa bokra.

Sírok között friss por szitál

a temetői nyúlnyomokra.


Aranybogár a bodzafán,

a csúcson villámok csatáznak.

Karó-dárdás teraszokon

asszonyok szőlőt karikáznak.


A sárga gesztenyés tövén

az élet ifjú láza tombol.

A labdázó fiúk zaját

szél hozza a kollégiumból.


S jönnek szirénás, vad szelek,

hogy fenn az új telet jelentsék.

Az én életem évszakos,

az ö évszaka: végtelenség.

 

A halottak napja a tisztítótűzben szenvedő lelkek emléknapja. Elterjedt szokás szerint ezen az estén otthon is égett a gyertya, mégpedig annyi szál, ahány halottja volt a családnak. 

 

November szülötte, a temetőben

ringatózom megint, mint bölcsőben –

oh hegyi temetők,

a völgy fölé nagy állatként felállók,

hajóként ingók, büszkén messzeszállók

és elmarad a föld.

 

– írja az 1902-ben e napon született Illyés Gyula 1943-ban a Halottak napjában –

 

(…) Halottak napján jöttem én a földre

a szép hajóval. Izgatottan-félve

várom mindegyik év

tél-fordulóján, hogy visszajön értem,

jő fényesen, hogy fölvegye az éjben

elveszett gyermekét (…)

 

A megholtak iránti kegyelet legvégső gyökérszálai a legmélyebb rétegébe nyúlnak le: ahol minden még alig egyéb, mint a hazajáró lelkek ki nem engesztelt haragjától való félelem. A megemlékezés kegyelete erre borítja fátyolát.

Maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2020-ban, 98 évvel Az egri csillagok szerzőjének halála után.

Az élet vénülő láza tombol