Augusztus kopogtat Rakovszky Zsuzsa Napforduló című versében is.
(…) Alulról fölfelé terjed a gladiólusz
lassított robbanása:
néhány napig tart, míg a sárga vagy
vörös lángnyelv felér a csúcsra.
Éjjel csukott szemem mögött fehér
világosság: a láthatáron
üstökös jön, forog, megrázkódik, hatalmas
fény-tyúk, szólít (…)
Csillárokat forgatnak el fölöttünk
lassan: az Oroszlán izzik, a
Szűzbe áttűnik (…)
Ami betelt, áthullik egy szitán, ami megérett,
véget ér –
nem véget ér, csak most jön el minden,
ne félj, ne félj, ne félj.
Hetedikén Donát ókeresztény vértanúra emlékezünk (†361). Attribútuma a törött kehely. A legenda szerint a szent Arezzo püspökeként éppen misézett, amikor pogányok zavarták meg a szertartást, és kiverték a borral teli üvegkelyhet a kezéből. Az a kőpadlón széttört, de Donatus imájára csodálatos módon össze is forrt. A szőlőkben szobrot, kápolnát állítottak neki, a templomok harangjait többnyire neki szentelték, abban a hitben, hogy a harangzúgás visszaveri a mennydörgést, és a harang érce felfogja a mennykőcsapást. Amikor ereklyéit Rómából a Rajna vidékére, Münstereifelbe vitték (1652), a kísérő papot villámcsapás érte, azonban semmi baja nem történt. A német hagyomány kialakulásához nyilvánvalóan a névetimológia (Donner) is hozzájárult. Kultusza a rajnai borvidéken gyorsan kibontakozott. Elterjedt hazánkban is a jámbor szokás, hogy az elemi csapások elhárításáért hozzá könyörögnek.
Augusztus a hullócsillagok hava is.
Ím’, ez egy túlvilági nagykövet.
Valamelyik ős csillag-hatalmasság
Mint óriási parittyakövet,
Parittyájába tette.
A földre célzott, s hadüzenetét
A mérhetetlen űrbe kivetette.
Süvöltve hullt
Világok végtelenjén át,
S mert földi formaságot nem tanult:
A föld arcába vágta önmagát.
Hogy Reményik Sándor Meteorkő című versét miért ajánlotta Ravasz László református püspöknek, talán felel rá az utolsó versszak.
S most hirdeti
Méltóságosan és idegenül,
Hogy van még hatalom
A földi élet gőzkörén felül.
Éjszaka van, csillag alig az égen
Az ENSZ Közgyűlése 1994-ben határozta el, hogy augusztus 9-ét a világ bennszülötteinek nemzetközi napjává nyilvánítja. Az volt a cél, hogy segítse a bennszülött népeket az emberi jogok, a környezet, az egészségügy területén. Vajon, tűnődöm kissé, az erdélyi magyarság minek számít ma a nagy Európai Unióban?
Augusztus 10. Szent Lőrincé. II. Sixtus vértanú pápa szerpapjára bízta elfogatásakor az egyház kincseit, hogy ossza azt föl a szegények között. Amikor Lőrincen követelték a kincseket, a szegényeket vezette a bíró elé, mondván: Íme, az egyház vagyona! Kegyetlen halált szenvedett: 258. augusztus 10-én rostélyon sütötték meg. Attribútuma, a boronára emlékeztető rostély, mára a pecsenyévé pirító augusztusi forróság jelképe. A fentiek okán a tűzoltók, cukrászok, pékek, de még a könyvtárosok is védőszentjüknek tekintik. Elsősorban égési sebek gyógyulásáért fordultak hozzá. Ünnepe határnapnak számít: „Belepisilt Lőrinc a dinnyébe”, azaz a Lőrinc-nap után szedett dinnye már ízetlen.
Itt-ott még ma is tartja magát a mondóka:
Ha Domonkos forró,
kemény tél várható.
Lőrinc napja, ha szép,
sok a gyümölcs, és szép.
Bertalan szép idővel,
az ősz is nekünk kedvel.
Sűrű eső augusztusban
Jó mustot ád a hordóban.
A néphagyomány az augusztusi meteorhullást Szent Lőrinc könnyeinek hívta. A másik hiedelem, hogy Lőrinc-nap után a fa már nem fejlődik tovább, s nem tanácsos már a folyókban fürödni. Utóbbi inkább a másik, kevésbé ismert szeptember 5-i Lőrinc-napra illenék, a tapasztalat is ezt igazolja. Lőrinc napját Szent László törvénye a kötelező ünnepek közé sorolta.
Augusztus 11-én, 1877-ban Asaph Hall felfedezte a Mars két holdját, a Phobost (félelem) és Deimost (rettegés). A Phobos a nagyobbik. Közte és a Mars felszíne közötti távolság mindössze 5760 km. Összehasonlításképpen: bolygónk és a Hold között 378 000 km a táv. A Phobos 27,0×21,6×18,8 km. Háromszor gyorsabban kering (7 h 39’ alatt), mint ahogy a Mars egyszer megfordul a tengelye körül, így (marsi) naponta kétszer kel fel a nyugati és kétszer nyugszik le a keleti égbolton. A Phobos és társa, a Deimos is aszteroidák, amiket a Mars gravitációja fogott be. Nevüket a Mars görög megfelelőjének, Arész hadistennek fiairól kapták. Az árapályerők hatására a Phobos mindig ugyanazt az oldalát fordítja a bolygó felé (ahogy a Föld holdja is). Ugyanezek az erők állandóan fékezik a Phobos mozgását, így a Marstól való távolsága egyre csökken, 100 év alatt mintegy 2 méterrel. Kb. 30-50 millió év múlva a hold a bolygó felszínére zuhanna, ám előtte darabokra törik, ami a Mars körül egy gyűrűt fog létrehozni. Ugyanis a Phobos viszonylag szorosan egymáshoz illeszkedő darabokból állhat, így szétszakadása könnyebben megtörténik.
Augusztus 11-én, 1894-ben született Neogrády Sándor repülő, térképész, a légi régészeti kutatások magyarországi kezdeményezője. Az I. világháborúban hivatásos katonai repülő, légi megfigyelő volt. A háború után a Honvéd Térképészeti Intézetnél dolgozott, és a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti osztályával működött együtt. A repülés és a légi fotózás jóformán egy időben fejlődött ki. Munkája szinkronban volt az európai légi régészeti kutatással, de nem kapott megfelelő támogatást, 1945-től 1990-ig pedig szó sem lehetett a folytatásról.
Emlékszel még az augusztusi égbolt
Tüzeire? – a cirpelő mezőn
Álltunk, s szemednek mélyén elveszőn
Csillant egy csillagtestvér fény... be szép volt!
S úgy tetszett, hogy hozzánk hajol a félhold,
– Szelíd, ezüst kar – s átölelni jön,
Emelni lágyan, véle lengni fönn,
Hol égi súlyt az éther könnyedén hord...
S a sóhajunk, a fájó földi sóhaj
Szívünkből úgy szállt, mint finom homok
Szitál alá a tűnő ballonokról,
S ajkad lezártam egy oly hosszú csókkal,
Hogy addig mennybe értünk, s angyalok
Kacagtak ránk az égi balkonokról...
Augusztusi ég alatt. Tóth Árpád szonettjét a háború első évében, 1915-ben írta…
Éjszaka van, csillag sincs az égen.
Kezdősora ez egy ’48-as népdalnak.
Oly szomorú ez az ország régen:
Szabadságát mindhiába várva
Vándorol a magyar, bujdosik a magyar
Idegen országba.
171 éve, 1849. augusztus 13-án Görgey Artúr Világosnál letette a fegyvert Rüdiger előtt.
Csak hallanád, be szomorún, be szépen
szól a tücsök! Valamiben csalódott?
Rövid a nyár! Elmerülnek a boldog
napok az idő kéklő tengerében.
Hogy sír szegény, húros kis lelke reszket,
majd megszakad belé. Mit bánja ő!
Ha elpusztul, örök emlékezetnek
őrzi hangját a fű, a fa, a kő.
(…) Tudom, úgy fájna neked ez az ének,
mintha tücskök százai zengenének,
melyekre már leszálltak őszi párák,
s tudom, soha el nem felejtenél:
emlékemet felszívnád, mint a pók,
s lehetnék gyilkos, őrült vagy halott,
élnék benned, mint újuló remény…
Jékely Zoltán Tücsökjének hegedűje 1935-ből szól felénk. Szomorkodó biztatás.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
