2020. szeptember 21., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Már augusztus megint, az ég

napszúrást ontó tompa gyöngyház.

Látok kátránylap háztetőn tengni rések

közt nőtt ecetfát.

Szédül a strand fakó gyepén sütkérező,

fejére turbánt

teker törülközőből (…)

A dinnye húsa zöld üveg, a barack

húsában valaki vére.

Vattacukor hőség az utcán, minden

áttetsző, olvadékony.

Fagylalt folyik, hideg gyöngycseppek

égnek izzadt bőrön, ingek tapadnak (…)


Augusztus kopogtat Rakovszky Zsuzsa Napforduló című versében is.


(…) Alulról fölfelé terjed a gladiólusz

lassított robbanása:

néhány napig tart, míg a sárga vagy

vörös lángnyelv felér a csúcsra.

Éjjel csukott szemem mögött fehér

világosság: a láthatáron

üstökös jön, forog, megrázkódik, hatalmas

fény-tyúk, szólít (…)

Csillárokat forgatnak el fölöttünk

lassan: az Oroszlán izzik, a

Szűzbe áttűnik (…)

Ami betelt, áthullik egy szitán, ami megérett,

véget ér –

nem véget ér, csak most jön el minden,

ne félj, ne félj, ne félj.


Hetedikén Donát ókeresztény vértanúra emlékezünk (†361). Attribútuma a törött kehely. A legenda szerint a szent Arezzo püspökeként éppen misézett, amikor pogányok zavarták meg a szertartást, és kiverték a borral teli üvegkelyhet a kezéből. Az a kőpadlón széttört, de Donatus imájára csodálatos módon össze is forrt. A szőlőkben szobrot, kápolnát állítottak neki, a templomok harangjait többnyire neki szentelték, abban a hitben, hogy a harangzúgás visszaveri a mennydörgést, és a harang érce felfogja a mennykőcsapást. Amikor ereklyéit Rómából a Rajna vidékére, Münstereifelbe vitték (1652), a kísérő papot villámcsapás érte, azonban semmi baja nem történt. A német hagyomány kialakulásához nyilvánvalóan a névetimológia (Donner) is hozzájárult. Kultusza a rajnai borvidéken gyorsan kibontakozott. Elterjedt hazánkban is a jámbor szokás, hogy az elemi csapások elhárításáért hozzá könyörögnek.

Augusztus a hullócsillagok hava is.


Ím’, ez egy túlvilági nagykövet.

Valamelyik ős csillag-hatalmasság

Mint óriási parittyakövet,

Parittyájába tette.

A földre célzott, s hadüzenetét

A mérhetetlen űrbe kivetette.


Süvöltve hullt

Világok végtelenjén át,

S mert földi formaságot nem tanult:

A föld arcába vágta önmagát.


Hogy Reményik Sándor Meteorkő című versét miért ajánlotta Ravasz László református püspöknek, talán felel rá az utolsó versszak.


S most hirdeti

Méltóságosan és idegenül,

Hogy van még hatalom

A földi élet gőzkörén felül.

Éjszaka van, csillag alig az égen


Az ENSZ Közgyűlése 1994-ben határozta el, hogy augusztus 9-ét a világ bennszülötteinek nemzetközi napjává nyilvánítja. Az volt a cél, hogy segítse a bennszülött népeket az emberi jogok, a környezet, az egészségügy területén. Vajon, tűnődöm kissé, az erdélyi magyarság minek számít ma a nagy Európai Unióban?

Augusztus 10. Szent Lőrincé. II. Sixtus vértanú pápa szerpapjára bízta elfogatásakor az egyház kincseit, hogy ossza azt föl a szegények között. Amikor Lőrincen követelték a kincseket, a szegényeket vezette a bíró elé, mondván: Íme, az egyház vagyona! Kegyetlen halált szenvedett: 258. augusztus 10-én rostélyon sütötték meg. Attribútuma, a boronára emlékeztető rostély, mára a pecsenyévé pirító augusztusi forróság jelképe. A fentiek okán a tűzoltók, cukrászok, pékek, de még a könyvtárosok is védőszentjüknek tekintik. Elsősorban égési sebek gyógyulásáért fordultak hozzá. Ünnepe határnapnak számít: „Belepisilt Lőrinc a dinnyébe”, azaz a Lőrinc-nap után szedett dinnye már ízetlen.

Itt-ott még ma is tartja magát a mondóka:

Ha Domonkos forró,

kemény tél várható.

Lőrinc napja, ha szép,

sok a gyümölcs, és szép.

Bertalan szép idővel,

az ősz is nekünk kedvel.

Sűrű eső augusztusban

Jó mustot ád a hordóban.


A néphagyomány az augusztusi meteorhullást Szent Lőrinc könnyeinek hívta. A másik hiedelem, hogy Lőrinc-nap után a fa már nem fejlődik tovább, s nem tanácsos már a folyókban fürödni. Utóbbi inkább a másik, kevésbé ismert szeptember 5-i Lőrinc-napra illenék, a tapasztalat is ezt igazolja. Lőrinc napját Szent László törvénye a kötelező ünnepek közé sorolta.

Augusztus 11-én, 1877-ban Asaph Hall felfedezte a Mars két holdját, a Phobost (félelem) és Deimost (rettegés). A Phobos a nagyobbik. Közte és a Mars felszíne közötti távolság mindössze 5760 km. Összehasonlításképpen: bolygónk és a Hold között 378 000 km a táv. A Phobos 27,0×21,6×18,8 km. Háromszor gyorsabban kering (7 h 39’ alatt), mint ahogy a Mars egyszer megfordul a tengelye körül, így (marsi) naponta kétszer kel fel a nyugati és kétszer nyugszik le a keleti égbolton. A Phobos és társa, a Deimos is aszteroidák, amiket a Mars gravitációja fogott be. Nevüket a Mars görög megfelelőjének, Arész hadistennek fiairól kapták. Az árapályerők hatására a Phobos mindig ugyanazt az oldalát fordítja a bolygó felé (ahogy a Föld holdja is). Ugyanezek az erők állandóan fékezik a Phobos mozgását, így a Marstól való távolsága egyre csökken, 100 év alatt mintegy 2 méterrel. Kb. 30-50 millió év múlva a hold a bolygó felszínére zuhanna, ám előtte darabokra törik, ami a Mars körül egy gyűrűt fog létrehozni. Ugyanis a Phobos viszonylag szorosan egymáshoz illeszkedő darabokból állhat, így szétszakadása könnyebben megtörténik.

Augusztus 11-én, 1894-ben született Neogrády Sándor repülő, térképész, a légi régészeti kutatások magyarországi kezdeményezője. Az I. világháborúban hivatásos katonai repülő, légi megfigyelő volt. A háború után a Honvéd Térképészeti Intézetnél dolgozott, és a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti osztályával működött együtt. A repülés és a légi fotózás jóformán egy időben fejlődött ki. Munkája szinkronban volt az európai légi régészeti kutatással, de nem kapott megfelelő támogatást, 1945-től 1990-ig pedig szó sem lehetett a folytatásról.


Emlékszel még az augusztusi égbolt

Tüzeire? – a cirpelő mezőn

Álltunk, s szemednek mélyén elveszőn

Csillant egy csillagtestvér fény... be szép volt!


S úgy tetszett, hogy hozzánk hajol a félhold,

– Szelíd, ezüst kar – s átölelni jön,

Emelni lágyan, véle lengni fönn,

Hol égi súlyt az éther könnyedén hord...


S a sóhajunk, a fájó földi sóhaj

Szívünkből úgy szállt, mint finom homok

Szitál alá a tűnő ballonokról,


S ajkad lezártam egy oly hosszú csókkal,

Hogy addig mennybe értünk, s angyalok

Kacagtak ránk az égi balkonokról...


Augusztusi ég alatt. Tóth Árpád szonettjét a háború első évében, 1915-ben írta…


Éjszaka van, csillag sincs az égen.


Kezdősora ez egy ’48-as népdalnak.


Oly szomorú ez az ország régen:

Szabadságát mindhiába várva

Vándorol a magyar, bujdosik a magyar

Idegen országba.


171 éve, 1849. augusztus 13-án Görgey Artúr Világosnál letette a fegyvert Rüdiger előtt.


Csak hallanád, be szomorún, be szépen

szól a tücsök! Valamiben csalódott?

Rövid a nyár! Elmerülnek a boldog

napok az idő kéklő tengerében.

Hogy sír szegény, húros kis lelke reszket,

majd megszakad belé. Mit bánja ő!

Ha elpusztul, örök emlékezetnek

őrzi hangját a fű, a fa, a kő.


(…) Tudom, úgy fájna neked ez az ének,

mintha tücskök százai zengenének,

melyekre már leszálltak őszi párák,

s tudom, soha el nem felejtenél:

emlékemet felszívnád, mint a pók,

s lehetnék gyilkos, őrült vagy halott,

élnék benned, mint újuló remény…


Jékely Zoltán Tücsökjének hegedűje 1935-ből szól felénk. Szomorkodó biztatás.

Ezzel maradok kiváló tisztelettel. 

Kelt 2020-ban, Donát napján

Ágas homokliliom-mező augusztusi ég alatt