Tóth Árpád évszázadnyi időt megért sóhaja, a Februárius havában mintha csak a mostani télhez szólna. Merthogy hideg lesz 2019 második hónapja, az bizonyos, s nem ártana, ha igaz szívű emberek hűsége melegítené az évet tavasz felé.
Február egykor az év utolsó hónapja volt, ezért ragasztották hozzá a szökőnapokat. Kézenfekvő lenne a láz latin nevével, a „febris”-szel kapcsolatba hozni ezt az egészségtelen, nedves hónapot, a szó mégsem innen, hanem a „fibrá”-ból, a bőrrostok nevéből ered. Mégpedig egy igen furcsa latin népszokás kapcsán, amely a tisztulással, főként az asszonynép megtisztításával függött össze.
„Annyit tészen, mint megszentelni, megtisztítani… Ez volt szentelve (a pogányoknál) Februárnak, a tisztaság istenasszonyának, akit tisztelnek a gyermekszülő asszonyok, hogy őket természeti tisztátalanságokból megszabadítaná” – írja a késő középkori kalendárium.
Februarius – a hónap latin neve a szabin februm, tisztulás szóból ered. Már az antik Rómában is a testi-lelki purgálás idejének számított. Februa, azaz Engesztelő volt Mars isten anyjának, Junónak az egyik mellékneve. Ahogy Februa életet adott Marsnak, úgy ad majd helyt február Mars havának, márciusnak.
A keresztény Európában a böjt első hava lett, a nagyböjt kezdete rendszerint ebbe a hónapba esik. Régi magyar neve böjtelő hava. Bod Péternél a böjt előhava.
S mivel február 21-e és március 20-a között a Nap a Halak jegyében jár, méltán viseli a Halak hava nevet is.
Miképpen lényegítette képbe e hónapot a csízió? Esőszín ruhájú ifjú, röptében jobbjában a Halak jelével. Gyümölcsfáit, szőlőtőkéit metsző meglett férfiú. Bőrruhás, tűz mellett fagyoskodó, ráncos képű vénember. Mind-mind Februarius. Venus és Cupido párosának – a Vénusz bolygó a Halak állatövi jegyébe lépve – is ő ad évi menedéket a kalendárium lapjain.
Érzem: a mámor csöndes éjjelében
Háborgó lelkem már pihenni kezd
És lassan… lassan… csaknem észrevétlen…
Reám borul a virradatlan est…
Hideg szívvel, közönnyel nézek mindent,
Ami még nemrég lelkemig hatott;
Mi lett belőlem? Emberek közt járó,
El nem siratott, bús élőhalott.
– jajong bele a februárelő ködébe a száz éve halott Ady Endre az 1899-ben írt Temetetlenül versével –
(…) Tán ajkamon víg nóta is megcsendül
S hallgat a régi méla, keserű –
Szivem megrezdül ismerős hangokra,
Mint egy eldobott, rozzant hegedű.
Olykor meg mintha visszaemlékezném
Egy szép életre, mely el-tovaszállt,
Melyben még volt hatalmas, izzó eszmém
Megostromolni magát a halált
S aztán… megtörve, éjjeltől borítva
Járom tovább a kiszabott utat;
Mi lett belőlem? Temetői fejfa,
Mely a világnak egy nevet mutat…
A zúzmaraleplű mogyoróbarka várakozik, tavaszra vár
De lassan tavaszodik. A februári csillagos éjszaka is ezt súgja.
Nyugaton már a látóhatárt súrolja a Pegazus négyszöge. Magasan jár az Orion a zenittől D-DK-i irányba. Jellegzetes ferde derekú klepszidrája rejti az Orion-ködöt. Tiszta, sötét égen szabad szemmel is jól kivehető. Onnan potom 1300 éve tart felénk a fény, mire megérkezik szemünkhöz. Övét jobbra meghosszabbítva a Bikába lépünk. Ennek legfényesebb csillaga, a narancsos színű Bujdosók csillaga éppen az égi észak-dél tengelyen ragyog. Az Orion ferde övét balra meghosszabbítva a földi égbolt legfényesebb csillagához érünk: a Szíriusz a Nagy Kutya főcsillaga. De mivel a Kárpát-medencéből nézve sosem emelkedik túl magasra, fénye még télen is jellegzetes sziporkát vet: tiszta égbolt alatt is a felszálló légtömegekben dúló áramlatok pislogtatják. Fejünk felett a Szekeres ötszöge ragyog. Legfényesebb csillaga, a Capella északnak mutat – Mezopotámiában ez volt a Kocsihajtó. Ölében kecske, az ógörögöknél ez az Amalthea anyakecske táplálta tejjel a csecsemő Zeuszt. Az égbolt legismertebb csillagképe, a Göncölszekér, az északkeleti horizont fölött alacsonyan áll, rúdja a látóhatár felé konyul.
Február elseje. 1874-ben e napon jelent meg az idén 160 éves Erdélyi Múzeum-Egyesület tudományos folyóirata, az Erdélyi Múzeum, melyben sok néprajzi és természettudományos tárgyú cikk és tanulmány is megjelent. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület tartotta fenn az Erdélyi Nemzeti Múzeum című muzeális gyűjteményt, melynek gazdag néprajzi és természettudományi tára is volt. Ennek az anyagnak a néprajzi része a másik nagyobb kolozsvári néprajzi gyűjteménnyel, az Erdélyi Kárpát-Egyesület néprajzi osztályának tárgyaival ma a kolozsvári Erdélyi Néprajzi Múzeumban (Muzeul Etnografic al Transilvaniei) található. A természettudományi anyag szinte nyomonkövethetetlenül beleolvadt, elenyészett a kolozsvári tudományegyetemek gyűjteményeiben. Az Erdélyi Múzeum Döbrentei Gábor első erdélyi magyar művelődési folyóiratának, az Erdélyi Múzeumnak (1818) tartalmára emlékeztetően 1874-ben indult Finály Henrik szerkesztésében. Az első folyam utolsó füzete 1917-ben jelent meg. A második folyam 1930-ban havi füzetekben György Lajos szerkesztésében indult, 1941-től negyedévi füzetekben Szabó T. Attila szerkesztésében folytatódott. A lap akkori folyama 1947-ben szűnt meg LII. kötetével. Az Erdélyi Múzeum legújabb folyama az EME újraindulásával egyidejűleg, 1990-től jelenik meg, ma a LXXX. évfolyamkötetnél tart.
Február 2. A kis Jézus Krisztus bemutatásának ünneplése a IV. századtól kezdve általános volt. A római katolikus vallás Gyertyaszentelő Boldogasszony néven ünnepli ezt a napot. Azért szenteljük meg az emberi természetünket jelképező gyertyákat, hogy az isteni Fény kiáradjon, és eltöltsön bennünket is. Ekkor szentelték az Úrnak az elsőszülött fiút. Jézus bemutatása a jeruzsálemi templomban előírt vallásos cselekmény volt. Az elsőszülött fiúgyermeket Istennek szentelték a szülők. Az ókori Rómában tavaszkezdő nap volt, fáklyás engesztelő körmenetet tartottak, amelyben a pogány rómaiak körbejárták a város bálványszobrait. Ennek megkeresztelése a gyertyás körmenet ezen a napon. A Pray-kódex tanúsága szerint a magyar középkorban ezen a napon először a tüzet áldották meg, majd ennél a szentelt tűznél gyújtották meg a gyertyákat.
Közismert hiedelem szerint, ha a medve gyertyaszentelőkor meglátja az árnyékát, elnyúlik a tél, de ha nem, korai tavaszra számíthatunk. Claude Gaignebet feltevése szerint ez a babona félreértésből született. A francia tudós úgy véli, hogy a medvének nem nappal, hanem éjjel kellene megnéznie az árnyékát, kiderítendő, telihold van-e vagy sem (már a félhold is vet némi árnyékot, teliholdnál olvasni is lehet). Az időjóslásnak, legalábbis naptári vonatkozásban, csak így van értelme. Ha ugyanis gyertyaszentelőkor telihold van, messze esik – no nem a tavasz, de a böjt végét jelző tavaszünnep: a húsvét. Ha újhold lévén, az orráig sem lát a mackó, hamarost itt van, március 22-én, a csillagászati tavasz beköszöntekor. Őseink a medvében a legfőbb (állat)istenséget tisztelték, a vegetációs ciklus, illetve a holdváltozások urát (a régiek e kettőt összekapcsolták). Téli álmából való február eleji ébredése, valamint az, hogy ekkor hozza világra bocsait, a természet föltámadásának, a tavasz eljövetelének jelképévé vált. A medvekultusz európai nyomai a jégkorszak elejéig követhetők a múltban.
Idén február 4-én lesz újhold, bizony ekkor a medve árnyékát éjszaka nem láthatja. A meteorológiai előrejelzés szerint nappal sem.
Idén hosszú télre számíthatunk. S számíthatunk-e igaz szívű emberek hűségére, hogy melegítenék az egész évet új tavaszok felé?
Egyelőre a zúzmaraleplű mogyoróbarka várakozik. Tavaszra vár.
Maradok kiváló tisztelettel.
Kelt 2019-ben, böjtelő havának első napján
Februáriusban alighanem tél lesz, még a sóhaja is arccsippentő szél lesz
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
