2020. február 19., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Január lekocog a lépcsőn,

hóval teríti a vedlett falakat,

itt-ott kibukkan kutyafej, gyerekorr,

ahol a kabátja elszakadt.


(…) Lábammal írom most a verset,

e séta lesz most a költemény,

bár összevissza ritmusban lépeget,

de azért van benne zene és remény (…)


Kisandítok a hó alól, a tél alól,

sirály sípol, beérkező vonat dudál,

kemény sarokkal hersegve csúszkál

s a jégbe monogramokat vés február!


Január lekocog a lépcsőn. Csukás István verse havas januárban íródott, most február kevés helyen tudja monogramját hóban hagyni.

Az 1804-es esztendő januárjában, utolsó napján született Bajza József, a ’48 utáni üldöztetés miatt elborult elméjű költő. Szellemhang verse lenyomata némiképp a két évszázad előtti kora tavasznak is.


Hajnal szült engem, fiatalka tavaszkori hajnal,

Rózsa valék, oly szép mint maga az ifju tavasz.

A tavasz elhervadt, lomb-hulltan gyászol az erdő,

Rétek víg zöldét hó fedi s éjszaki fagy.

Engem is elfedezett. Mit sírsz, kegyes édes anyácskám?

A tavasz elhúnytán fülmile nem kesereg(…)

E táj most téli búcsúköltemény


Februa, azaz „Engesztelő” volt Mars isten anyjának, Junónak egyik mellékneve. Keresztény időkben a február a böjt első hava lett, a nagyböjt kezdete rendszerint erre a hónapra esik. Régi neve: böjtelő hava. Nevezték halak havának is, mivel február 21-e és március 20-a között a Nap a Halak jegyében jár. A február valamikor az év utolsó hónapja volt, s ezért ragasztották hozzá a szökőnapot.

Február elsején, 1874-ben jelent meg Kolozsvárott az 1859-ben Mikó Imre alapította Erdélyi Múzeum-Egyesület tudományos folyóirata, az Erdélyi Múzeum első száma. Az 1874–1917-es és az 1930–1947-es után, a harmadik folyam 1991-ben indult.

Ezek a hosszú februári éjszakák, mikor a kihűlt szobában felébredünk a szél vinnyogására, dideregve ülünk fel az ágyban, meggyújtjuk a kislámpát, rágyújtunk, megnézzük az órát – korábban virrad már, (…) nappal is a tél odvában kucorgunk (…) –, lila körmeinkre lehelünk, s eszünkbe jut, hogy (…) öregszünk – írja Márai Sándor a Négy évszakban Februárról. – A fényre emlékezünk, (…) melyben van valami pogány és kegyetlen, valami erkölcstelen és nagyszerű, mint az életben. (…) ez a hónap, (…) mikor egészen kis mozdulatokkal élünk, óvatosan és gazdaságosan, mint a bölcs állatok.

Hóolvadás. A kompozíció egyszerű. A vékony tavaszba hajló ég hideg kékje alatt a széles mező, köztük a horizont vízszintesének csöndes nyugalma. Végtelenbe vesző földek. Középütt kíméletlenül rohan szembe egy vízmosta árok. Jön valahonnan, s fordul valahová – talán a semmiből a semmibe. Jobb partján, az árok fenekén az olvadó hó szürkével mocskos fehér csíkjai, köztük a didergő talaj kemény, hasogatott bordái, a bal part lankás simáján reszkető indulása valami élet zöldjének. Az árok elején pedig, hótól már szabadultan, egy hollóktól tépett dög pirosan málló cafatjai. Akár bármely erdélyi falu határában. A nyirkos föld sötét, meleg rozsdabarnája, a hó fehérje és a vízmosás medrének vöröse. A rét még téli álmát alussza, a napfény azonban leszaggatta róla fehér gyolcsát. Embernek nyoma sincs sehol. És mégis a meztelen föld életről mesél. A zsíros barna termőföld az eleven életek milliárdjainak lehetősége. A tájba feszülő szenvedélyes életerő. A kép több mint impresszionista.

A Hóolvadás csak a Majális festőjének ecsetjén foganhatott. 1884 kora tavaszán ilyennek látta a festő a világot s magát. Vízmosta árok által kettérepesztett táj. Szomorú és céltalan tragikum. Baudelaire-i látvány. De 1895-ben az eget átfestette rajta. Éppen egy évszázada, 1920. február 2. óta szemléli fentről ezt a Kárpát-medencei tájat Szinyei Merse Pál.

Szinyei Merse Pál Hóolvadás


Február 2. A vizes élőhelyek világnapja. 1971. február 2-án az indiai Ramsar városában fogadták el az úgynevezett ramsari egyezményt, amelyben a biológiai sokféleség megőrzése érdekében a kormányok felelősséget vállaltak a vizes élőhelyek védelméért. Az egyezmény az évezred végére már a vizes területek általános védelmére irányuló világkonvencióvá bővült.

Február 2. Gyertyaszentelő Boldogasszony napja. Azért szentelik meg az emberi természetünket jelképező gyertyákat, hogy az isteni Fény kiáradjon és eltöltsön bennünket is. Az ókori Rómában tavaszkezdő nap volt, fáklyás engesztelő körmenetet tartottak, amelyben a pogány rómaiak körbejárták a város bálványszobrait. Ebből alakult ki a keresztény gyertyás körmenet. A szentmise a gyertyák megszentelésével kezdődik, majd a gyertyás körmenet következik.

Ha gyertyaszentelőkor havaz, közel a tavasz – tartja a népi regula. Némi igazságtartalma eddigelé volt e több évszázados megfigyelésnek. Ma már? Kíváncsian várom, hogy az idei se tél, se tavasz hoz-e havazást, s ha igen, lesz-e utána hamarján valódi tavasz? Vagy éppen ellenkezőleg, ahogy az időjósok jelzik előre – szegény meteorológusok, már azt sem tudják, merre kapkodják a fejük a sok frontváltozás közepette –, február +20 C°-kal kezdődik, s váltja-e ezt az enyhe telet zordonabb tavaszelő?

Február 3. Balázs napja. Az örmény szentnek számos csodatétele ismeretes. A halszálkától megmentett gyermek legendája tette a kikiáltók és énekesek védőszentjévé. S bár hamvazószerda idén még arrébb van, február 26-án, Balázs már a nagyböjt szentje: a hal ugyanis böjti étel.

Balázs napján, 1757. február 3-án született a botanika és mineralógia úttörő kutatója, Kitaibel Pál is. Bár orvosdoktori oklevelet szerzett a pesti egyetemen, orvoslással sohasem foglalkozott. Még hallgató korában, 1784-ben tanársegédként alkalmazták a kémiai és botanikai tanszéken. 1810-ben a botanika tanszékvezető professzora lett. Tevékenysége azonban nem korlátozódott a növényvilágra. Vizsgálta ásványvizeink összetételét, gyógyító hatását. Posztumusz művével, a Hydrographia Hungariaeval a hazai balneológia megteremtője. Az 1810-es móri földrengésről Tomcsányi Ádám fizikussal közösen írt Dissertatio de terrae motu című munkájuk az első hazai földrengés-monográfia, és a világ első földrengési térképét tartalmazza. Kormányzati megbízásból 1792 és 1816 között gyűjtőútjain – Erdély kivételével – bejárta az egész Kárpát-medencét. Waldstein Ferenc gróffal közösen írt botanikai főműve, a Descriptiones et Icones Plantarum Rariorum Hungariae a Magyarországon fellelhető növényritkaságok képes ismertetője. Az egyetem megbízta a teljes flora hungarica megírásával, ebben korai halála akadályozta meg. Gazdag kéziratos hagyatékának egy része máig feldolgozatlan.

Télutói barangolásomat, kedves Olvasóm, Juhász Gyula borongós tavaszreményével fejezem be.


Még benn ülünk. A kandalló varázsa

Melengeti a fázós bánatot,

Bovarynét olvassuk egyre-másra,

Künn zajlanak a víg vadászatok.


Valahol Pesten, messze, operába

Puccini zeng ma s éber vonatok

Robognak át a gyémánt éjszakába.

Én itt vagyok és én itt maradok.


Emlékek szőnyegén rajzolgatok

S mint levendula, meghitt, régi bánat

Belengi csöndes, idegen szobámat


S míg künn a köd száll és végsőt havaz,

Szívemben Anna fénye fölragyog

S vígan kinyit a tavalyi tavasz.


Hasonló, szívet szorító tavaszváró jókat kívánva, maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2020-ban, böjtelő havának sarkában