Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
A kert, a messze, termő, áldott,
lombba borult…
Álomsziget. Csöndes, mély, tiszta.
Ott vár a múlt.
Mohos utain nem jár senki,
hosszú fák árnyékai nyúlnak.
Ölelkeznek ideges ágak,
hajlásukban ős, rejtett vágyak.
Ha jársz utain csendben, mélán,
fák őriznek megértőn, némán,
nem emberek…
Árnyék borult lelked falára,
sírig kísér bús utadon,
a nap rásüt a ház falára
s elédtáncol az utakon.
Homokszemek csillogva élnek,
dús fűben begóniák égnek
és klematiszok, karcsún, kéken
kúsznak játékosan, kevélyen
a napsütötte házfalon.
A Csucsai kert című vers 1919-ben íródott, Pesten. Szerzője a 125 évvel ezelőtt, 1894. június 7-én született Boncza Berta.
Az idei esztendőben a pápalátogatás és pünkösd közé esett a nemzeti összetartozás napja.
„Menjünk együtt” – lett volna a pápai miseruháról lekerült magyar feliratos hímzés… De hát az sem történt meg soha, hogy a kegytemplomból a szobrot kihozták volna. Hozzá zarándokolni kell, nem Ő jön elénk. A pápai ezüstrózsa nem egy idegen ajándéka, de kegyeletlerovás kellett volna legyen. S milyen kevés zászló volt a Nyeregben… Bukarestben, Jászvásáron és Balázsfalván hatalmas román zászlók lengtek, s a kezekben ezrével az egyik oldalon román, mások oldalon vatikáni zászlók lobogtak. Magyar nemzeti színekkel ugyanilyen zászlócskák nem készültek… Balázsfalván, a Szabadság mezején görögkatolikus román püspököket avatott boldoggá a pápa. De ez a mező nekünk a 99 évvel ezelőtt megtörtént traumát juttatja eszünkbe. Márton Áron nem válhat boldoggá, nem volt vértanú. Csak nemzeti hős. A székelységet, a magyarságot megtartó püspök.
Boldog asszony kincse kicsi még, altatná nagyon,
Álmos gyermek sír a takarón könnyét számolom.
Nézd a szemeimet minden kiderül, kár mondani már,
A magyarság szívbe menekül úgy is jót talál, úgy is jót talál.
Kín altatná terhes idegét, félre fájdalom,
Békesség az égbe kirepül, hull az oltalom.
Másik kézbe simul a kezünk, csepp a tengeré,
Réges-régből új, ha sikerül Kárpát zengené.
Nézd a szemeimet minden kiderül, kár mondani már
A magyarság szívbe menekül úgy is jót talál, úgy is jót talál.
Június 4-én több ezer kisdiák énekelte a Parlament előtt, a Kossuth téren és szerte a Kárpát-medence több mint százötven településének iskoláiban a magyar összetartozás himnuszát. Kilenc éve ez a nap a magyar nemzet összetartozásának ünnepe. Szarka Tamás, a Ghimes zenésze, közös éneklésre hívta az iskolák tanulóit, tanárait az egész Kárpát-medencéből.
És 16.30-kor – 99 éve ekkor írták alá a trianoni békediktátumot – számtalan templomban megszólaltak a harangok. Annak ellenére, hogy a templomi harangok istentiszteleti alkalmakkor, illetve az egyház liturgikus rendjéhez kapcsolódva szólnak általában…
De hiszen a templomok harangjait vész esetén is – árvízkor, tűzvészkor, tatárbetöréskor – félreverték. És mi lenne nagyobb vészhelyzet, mint Trianon?
Rózsák nyílnak tövises száron,
sárgák, fehérek, pirosak
és tubarózsák, bódult szüzek,
liliomok, ravasz félszüzek,
hűvös fenyők, szomorúfűzek,
ideges, rezgő ezüstnyárfák,
izmos tölgyek várnak ott engem
és nem térek vissza soha.
Vágyva, sírva áldom a kertet.
A kertet, aki őriz engem,
a kertet, aki hazavár!
Ott volna bölcs, csöndbe békülve
nézni, hogy szeretnek a fák,
milyen tiszták az ősi vágyak,
ha egybefonódnak az ágak
s hogy égnek a begóniák!
A kert vágyaim titkos ágya.
Haláltrejtő, mély álmok ágya.
A tudásfának aranyága
ott vár reám.
Ott vár reám ma is, mint régen
és klematiszok karcsún, kéken
kúsznak játékosan, merészen
a napsütötte ház falán.
Boncza Berta verse így fejeződik be. Ki gondolta volna akkor még, hogy a csucsai kastély és parkja mennyire… átalakul mára. S ma az egykori „jó barát”, Goga Octavian dicsőségét hivatott zengeni. S gondolok az úzvölgyi katonai hősi temetőre is…
De hát az ármány, hol ember van, mindig megjelenik. Régi történet. 583 évvel ezelőtt, 1436. június 6-án született Königsbergben Johannes Regiomontanus – sok régi kalendárium Királyhegyi Jánosa – késő középkori német matematikus, csillagász. 1467-ben Vitéz János esztergomi érsek hívására Magyarországra jött, aki az akkor újonnan megalapított pozsonyi egyetem (Academia Istropolitana) professzorának is meghívta. Mátyás király udvarában a Corvina könyvtár görög kéziratait rendezte. (Három évvel hamarabb, 1464. június 7-én nevezte ki Mátyás király Vitéz János akkor még váradi püspököt Bihar megye örökös főispánjává a Szent Korona kiváltásában szerzett érdemeiért.) Magyarországon írta Ephemerides című csillagászati művét, amelyet Kolumbusz is felhasznált felfedezőútján, valamint itt készítette el trigonometriai munkáját és táblázatait. 1471-ben Nürnbergbe távozott, ahol további csillagászati megfigyeléseket végzett. Ő készítette 1473-ban az első olyan táblázatot, amely bármely időpontra meghatározza a Nap és a Hold egymáshoz viszonyított helyzetét. Ennek a földrajzi hosszúság meghatározásában volt fontos szerepe, különösen az éjszakai hajózásnál. 1475-ben IV. Sixtus pápa Rómába hívta, hogy a naptárreformban közreműködjék. Itt halt meg, negyvenévesen, mielőtt a munkát elvégezhette volna. Azt beszélték, hogy bosszúból mérgezték meg, amiért egy, különben rossz, ókori csillagászati mű fordítását élesen bírálta: a bírált fordító fiai tették el láb alól. Halálának hivatalos oka a pestis. Valószínű, hogy csak korai halála akadályozta meg abban, hogy a döntő lépést megtegye: áttérjen a heliocentrikus rendszerre.
Ebben a most talán végre megérkező nyárban sétára noszogatlak, Kedves Olvasóm, Móra Ferenc Sétálni megy Panka… című versével.
Sétálni megy Panka a búzamezőbe,
Pillangós papucsba, hófehér kötőbe.
Dalolgatva ballag, egyes-egymagába –
Virágtestvérkéi, vigyázzatok rája!
Simulj puha pázsit, lába alá lágyan,
Fütyülj neki szépet, te rigó a nádban!
Légy a legyezője, te lapu levele!
Fecskefarkú pille, röpülj versenyt vele!
Búzavirág-szeme mosolyog reátok:
Nevessetek vissza rá, búzavirágok!
Kakukkfű az útját jó szagoddal hintsd be,
Bújj el lába elül, szúrós királydinnye!
Ha a dűlőúton szegényke kifáradt,
Szagos fodormenta, te vess neki ágyat!
Födjétek be, zsályák, dús leveletekkel,
Szelíd széki füvek, csillagfejetekkel!
S őre a mezőnek, szép jegenyenyárfa,
Te vigyázz reája, csöndes legyen álma!
Jómagam egy kicsit hosszabb sétára vállalkoznék, a Kis- és Nagysomlyó hegyek közötti nyeregbe. Bátran kibomló zászlók alá.
Hasonló jókat kívánva, maradok kiváló tisztelettel.
Kelt 2019-ben, június hetedik napján