A tanításokról
2023-11-06 14:00:00
- Kuszálik Péter
„A malomnak nincsen köve, / Mégis lisztet jár. / Tiltják tőlem a rózsámat, / Mégis hozzám jár” – így mondja a népdal, s e közlésben egy ősi természeti törvény igazát kell meglátnunk. A szaporodási ösztön az, ami arra vezeti a menyecskét / legényt, hogy a tiltás ellenére is elmenjen a találkára. Petőfi Sándor egyik verse is erre utal, aki megtanulta hajdan, ma is emlékszik rá: „A virágnak megtiltani nem lehet, / hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet.” Civil források is ismerik az ösztön erejét; nemrég olvastam egy ötven éve lejegyzett replikát: „ha egy lány találkozni akar a nagy Ő-vel, akkor az égő kerítésen is átugrik”. Mindhárom példa ugyanarról szól: botorság a természet törvényei ellen hadakozni. (Az elrontott házasságokról most ne essék szó.)
Nos, eddig a természet erejével ’példálóztam’, de jól tudjuk, hogy szülői tiltás és/vagy józan megfontolás is útját állhatja egy-egy oktalan cselekedetnek. A hároméves Misikének örökös vágya volt, hogy neki is vegyenek – mint a nagyoknak – vattacukrot, pálcikás nyalókát a taligás cukrásztól, de a kívánsága mindig visszapattant Juci mama konok tiltásának kőkemény faláról: „Ki tudja, milyen mocskos konyhában kotyvasztják ezeket a nyalánkságokat!” – A Mihállyá nőtt egykori apróság ugyanezekkel a szavakkal adta tovább a tiltást a leszármazottainak. (Ugyanis közben belátta a kotyvasztott nyalánkságok haszontalan voltát.)
A ’józan megfontolás’ ruháját viselő tiltás igen fontos dolog az életben, s a hiánya végzetes tragédiákat okozhat (egyetlen példát mondok: évente százával hullanak el, mert nem hallják meg a törvény tiltó szavát, és részegen ülnek a volán mellé).
Az első törvényeket és tiltásokat a Szentírás rögzíti, s bizony mondom néktek, igen hasznos tanítások ezek, mert eltérítik a botor embereket az oktalanságoktól. Az ’aranyborjú’ példázata rávezet a dolgok helyes megítélésére és imádatunk tárgyának megfontolt kiválasztására. A Kivonulás könyvében olvasható ez a példázat (Kiv 32, 1-8), röviden összefoglalom a történteket. Mózes fölmegy a hegyre, hogy megkapja Isten útmutatásait; a nép pedig hetekig várakozik a pusztában, türelmét veszti és zúgolódik. Hiányzik számukra Mózes, a magabiztos vezető, és ez kibírhatatlanná vált számukra. A tömeg látható istent kér, akivel azonosulni tud, és aki segíti a tájékozódásban. Azt mondják Áronnak: „Készíts nekünk istent, aki együtt jár velünk!”
„Áron nem tud ellenállni az emberek követelésének, és aranyborjút készít. A borjúnak kettős jelentése volt az ókori Közel-Keleten: egyfelől termékenységet és bőséget, másfelől energiát és erőt jelentett. Mindenekelőtt azonban az volt fontos, hogy aranyból van, vagyis a gazdagságot, a sikert, a hatalmat és a vagyont szimbolizálta. Ezek a nagy bálványok: siker, hatalom és vagyon. A mindenkori kísértések! Ez tehát az aranyborjú: mindazon vágyak szimbóluma, amelyek szabadsággal kecsegtetnek, valójában azonban szolgaságba döntenek. Mert amit bálványozunk, az mindig szolgaságba dönt. Elbűvöl, te pedig mész utána.” (Magyar Kurír, 2018. aug. 8.)
Most éppen Ferenc pápa egyik tanításából idéztem, de aki ismeri a Mörfi néven közreadott szövegeimet, az tudja, hogy kerek harminc éve próbálom bölcsebbé tenni ’az én népemet’: példázatokkal, fabulákkal és kitalált vagy valós történetekkel, idézetekkel. 1993-ban jelent meg a Pusztába kiáltó szó című ’levelem’, amelyet egy lelkipásztorhoz intéztem, annak okán, hogy a falujában élelmes emberek zártkörű vetítéseket tartottak – felnőtteknek. Bárki befizethet és beülhet egy késő esti vetítésre. „Ezért a ’szórakozásért’ csupán néhány lejt kell adni, és a ’Bárkik’ ma pénzért veszik meg azt, amit eddig ingyen erőltettek rájuk: a szellemi nyomort, a butítást, a gondolatfosztást. Az eddigi agyzsugorító hazugságokat most felváltaná a nyugati szennyirodalom és a videókazetták észtompító tömege? Túl nagy árat fizettünk akkor a kivívott szólásszabadságért!
Igen, Tiszteletes úr, számolni kell azzal, hogy a nyugati szél előbb a pelyvát szórja be az ablakon. Harcba kell szállni, Tiszteletes úr, újfent hirdetni kell a gondolat értékét, az ész felsőbbrendűségét, a jól végzett munka örömét – föl kell mutatni mindent, ami örökbecsű, ami többet ér az üres (videó)látványnál. S mindezt nem tiltással, csupán a szó és az írás erejével. Klasszikus íróink, költőink munkáit, tankönyveket és szakkönyveket kell az emberek kezébe adni, és újra meg újra elmondani nékik, hogy az igazi értékek pénzért nem kaphatók. Békét, tudást, becsületet, szeretetet, egészséget sehol sem árulnak! S ha ’Bárki’ megtanulta a könyvet választani, akkor a kufárok majd szép csendben összeszedik a látványok dobozát, és eltakarodnak.
Kívánok Önnek ehhez az irdatlan munkához égig érő türelmet, kitartást és jó egészséget!”
Nyilvánvaló, hogy a lelkipásztorhoz intézett ’levél’ az olvasókhoz szólt, rövidke tanítás volt a korlátlan szabadság csapdáiról (az imént is hasonló gondolatot idéztem: „szabadsággal kecsegtetnek, valójában azonban szolgaságba döntenek”). Más alkalommal a káros szenvedélyek átkairól és hasonlókról írtam. Szorgalmasan körmölgetek, olvasóim száma – becslésem szerint – legfennebb csak százas nagyságrendű, ez pedig kevés. Nem a (nem létező) honoráriumom, hanem a fiatalabb nemzedék jövője és eszményei miatt aggódom.
Ha Edit tanító néni töretlen szorgalmát és lelkesedését tekintem (nemde: egy iskolai év alatt 26 apróságot tanított meg írni-olvasni), akkor azt remélem, hogy az én tanításaim sem hunynak ki elpattanó szikraként.
