A szép mosolyért

Kérdések és válaszok a fogszabályozásról

Vannak, akiknek tökéletes a fogsora, de hosszan sorolhatnánk a hibajegyzéket az állcsontok helyzetére, a fogsorok egymáshoz illeszkedésére, a fogak hibás elhelyezkedésére vonatkozóan. A fogtorlódás, a ritkán álló fogak, a felső metszőfogak előreállása, a különböző típusú harapások és az örökletes tényezők okozta nagyobb fokú rendellenességek mára már módosíthatók, kijavíthatók. Ez a feladatuk a fogszabályozást végző szak- orvosoknak, ami komoly munkát és ugyanakkor aprólékos türelemjátékot is jelent. Mindkét fél részéről.

Dr. Herényi Gejza klinikai szakfelügyelő főorvos, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja Fogászati és Szájsebészeti Klinikájának fogszabályozási részlegén dolgozik, és a pécsi egyetem óraadó tanáraként többször tartott előadásokat Marosvásárhelyen is. 

– Manapság egyre inkább nőies szakmává válik a fogszabályozás, férfiként miért választotta? 

– Amikor elkezdtem, hiányszakmának számított. Tanulmányaimat a Pécsi Tudományegyetemen végeztem, utána hat évig a Fogászati és Szájsebészeti Klinikán dolgoztam. Amikor az ember szakorvos lesz, tele van ambícióval, de a „mesterséget” úgy igazából még nem tudja. Volt egy tanítómesterem, aki azt mondta: ebben a szakmában nyugdíjba kell menni ahhoz, hogy megtudjuk, mit nem tudunk még. Én most már kezdek ebbe a helyzetbe kerülni.

Korábban az a szerencse ért, hogy találkozhattam a norvég Hasun professzorral, aki a bergeni, majd a hamburgi egyetemen fogszabályozást tanított. Az akkori fiatal nemzedéket sok mindenre megtanította, és elmondhatom, hogy a tanítványának tartom magam.

– A már említett orvoshiányon kívül volt egyéb motiváció is, ami a fogszabályozás mellett szólt?

– Az akkori professzor úgy vett fel a klinikára, hogy neki egy olyan fogszabályozó orvos kell, aki a szükséges műtéteket is el tudja végezni. Végül a műtétekre nem került sor, de a fogszabályozásra igen. Kettős szakvizsgám van, a fogorvosi alapszakmára ráépített szakként a fogszabályozás. 

– Ha már az indokoknál tartunk, derítsük ki a Marosvásárhellyel való kapcsolat eredetét is.

– Dr. Olasz Lajos szájsebész professzortól, a klinika emeritus professzorától értesültem az együttműködés lehetőségéről, és valóban azt tapasztaltuk, hogy a magyar nyelvű fogorvosképzés a vásárhelyi egyetem mostohagyermeke. 2006-tól kezdődően jártunk Marosvásárhelyre, ahol előadás-sorozatot tartottunk különböző tantárgyakból, én természetesen a fogszabályozásból, és próbáltunk olyan problémákat megvitatni, amit a hallgatóság kért, és aminek nagyon szívesen tettünk eleget. Idővel eljutottunk odáig, hogy nemcsak a katolikus templom melletti tanulmányi házban tartottunk előadást, hanem meghívtak az egyetemre is dr. Mártha Krisztina előadótanár (jelenleg a Fogászati Kar dékánhelyettese, szerk. megj.) együttműködésével. Még nagyobb megtiszteltetésnek éreztük, hogy meghívást kaptunk az Erdélyi Múzeum Egyesület Orvostudományi Szakosztályának kovásznai ülésére, ahol népes hallgatóság, több mint 150 regisztrált fogorvos előtt tarthattunk eladást. 

– Miről szóltak az előadások?

– Ami érdekes volt, az Magyarországon is mostohagyermek, az ajak- és szájpadhasadékos (nyúlajakkal és farkastorokkal született) gyermekek ellátása. Pécsett van egy csoport, amelyik ezzel foglalkozik, havonta egyszer ülünk össze, és a szakorvosokon kívül logopédus, fül-orr-gégész, audiológus, gyermeksebész vesz részt, hogy közös munkánk révén a gyermekeket 18 éves korukra teljesen rehabilitáljuk. 

 Klinikánkon hét szakorvos foglalkozik fogszabályozással, és a rezidensek. Bár nagynak látszik a rendelő, néha túl sokan vagyunk, főleg, ha orvostanhallgatók is megjelennek. Valamikor ezt a házat húszfős évfolyamokra találták ki, napjainkban nemcsak magyar, hanem angol és német nyelvű oktatás is folyik az egyetemen, ami annyi hallgatót jelent, amennyivel területileg nehezen tudunk megbirkózni.

– Hogyan lesz a fogorvostan-hallgatóból fogszabályozással foglalkozó szakorvos?

– Ez egy nagyon szerteágazó szakma, amelyet nem az egyetemi oktatás, hanem a posztgraduális képzés keretében tanítanak gyakorlatilag a világon mindenütt. Természetesen már az egyetemi évek alatt is vannak fogszabályozással kapcsolatos előadások, gyakorlatok, amelyek annyi ismeretet nyújtanak, hogy az alapellátó fogorvos felismerje a problémát, és elküldje a gyermek pácienst a szakorvoshoz. Hasonlóan fontosak a fejlődéstani ismeretek, tudni kell, hogy milyen életkorban milyen fejlődési állapotban van a gyermek, amit egyébként anatómiából is tanítanak, csak nálunk másak a hangsúlyok. A fogszabályozásnak az egyes fogak eltérésétől kezdve az állcsont-ortopédiai problémákig műtéti részei is lehetnek. A legsúlyosabbak a fejlődési rendellenességek, elsősorban az ajak- és szájpadhasadék, valamint a különböző szindrómák, amelyek más fejlődési rendellenes- séggel is társulnak. 

– Azok a gyermekek, akiknél esedékes lenne a fogszabályozás, milyen százalékban jutnak el a szakklinikára?

– Ez eléggé eltérő. Nagyon sok múlik azon, hogy az alapellátó fogorvos mennyire ambiciózus. Ezek a fogorvosok az első szűrők, és nem elég felismerni, rá kell bírni a szülőt, hogy vigye el a gyermekét a szakorvoshoz. A másik probléma maga az akceleráció. Míg nagyanyáink 15-16 évesen kamaszodtak, ma gyakran előfordul, hogy a tízéves kislány menstruál. Ami azt jelenti, hogy a fogazati korhoz képest az egyéb biológiai, szexuális növekedési kor egyre korábbi évekre tehető, amikor egy fejlődési rendellenességet, egy állcsont-ortopédiai problémát már nem tudunk kezelni. Ha az állcsontok növekedése, fejlődése előbb fejeződik be, mint a csöves csontoké – a combcsonté például, ami lehetővé teszi, hogy a pár centimétert még nőjön a fiatal –, az állcsont ortopédiai kezelése már nem lehetséges. Ezeket az angol nómenklatúra is korai esetekként jelöli, de ma már nem korai, ezért nagyon fontos, hogy a gyermekek időben szűrve, kezelve legyenek. 

– Míg régebben szégyellték, ma már egyre több gyermeket látunk fogszabályozó készülékkel akár szerepelni is…

– A fogszabályozó készülék szinte már divattá vált, ha egy osztályban három-négy gyermeknek van, a következő szívesebben jön, sőt megmondja, hogy neki piros vagy például sárga készülék kell, esetleg csillámos kivehetőt szeretne. A rögzített készülékek esetében is vannak elvárások, másrészt az internetről nem mindig jó információkat szereznek a páciensek. Bizonyos dolgokat elgondolnak, előre feltételeznek, amit azonban az ő esetükben nem lehet kivitelezni.

– A vidéki gyermekek is hasonló szorgalommal veszik igénybe a fogszabályozást?

– Baranya megyében kellő számú szakember dolgozik, és nagyon jó az ellátás színvonala, vannak viszont olyan területek, például Zalában, ahol az egészségbiztosítási pénztár által támogatott rendelések gyakorlatilag nem működnek, vagy csak nagyon korlátolt létszámban. Ami a vidékieket illeti, mondanék egy példát. A taxisblokád idején a Mecsek oldalából nem tudtak eljönni a rendelésre, de Mohácsról például több akadályt is legyőzve elhozta a szülő a gyermekét. 

– A fogszabályozás terén mit és milyen mértékben támogat az egészségbiztosítási pénztár?

– 18 éves korig az orvosi ellátást és 80 százalékban a gyógyászati segédeszközt, azaz a fogszabályozó készüléket. 18 éves kor fölött nem térít semmit, fizetőssé válik az ellátás annak, aki átcsúszik ezen a korhatáron.

– A páciensek hány százaléka viseli a kivehető készüléket a szükséges ideig, hány százalékuk hagyja abba, mielőtt még a fogak helyrevitele, a fogazat rehabilitációja megtörtént volna?

– Elég nagy a lemorzsolódás, van, aki már a kezelési terv meghallgatása után azt mondja, hogy köszöni szépen, nem veszi igénybe. Mivel ez egy szabadon választható dolog, nem kell nagyon megsértődni. Később, amikor már zavarja a rendellenesség, újra megjelenik. A kezeléseknek azonban – legalábbis az én praxisomban – a 80 százaléka befejeződik. A vége az szokott lenni, hogy rögzítjük az elért eredményt olyan fogszabályozó készülékkel, ami nem mozgat fogat, nem mozgat állcsontot, csak helyükön tartja a fogakat. Olyankor előfordul, hogy egyesek elmaradnak. A páciens úgy gondolja, hogy már vége, és neki ellenőrzésre nincs szüksége, holott tudomásul kellene venni, hogy bármilyen idegen anyag van az ember szervezetében, akár egy fogtömés, nem beszélve fogpótlásról, azt rendszeresen ellenőrizni kell, mert problémát is okozhat. 

– Hazai viszonylatban a páciensek akkor szoktak megsértődni, amikor a fogszabályozással foglalkozó orvos, ha fogtömésre vagy egyéb fogászati műveletre van szükség, elküldi egy másik fogorvoshoz a szülőt a gyermekkel együtt. Ez Pécsett is így működik?

– Igen, az én praxisomban is így van. Ha azt nézem, hogy annyi a páciens, hogy a munkaidő nem elegendő arra, hogy minden gyermeknek rendbe tegyük az egész fogsorát, akkor kénytelen vagyok én is elküldeni a fogorvoshoz. Ami a kezelés típusát illeti, a mi munkánknak más a jellege, tulajdonképpen gondozást végzünk, hiszen megtörténik, hogy évekig jár mihozzánk egy-egy gyermek, míg a fogorvoshoz félévente egyszer megy el. Aki naponta harminc fogat betöm vagy eltávolít, annak a keze arra jár, és másképpen teszi, mint aki félévente egyszer, egy hónapban néhányat. Másrészt az alapellátó kolléga is értesül arról, hogy az én munkám hol tart, és ebben a tekintetben a kollégákkal teljes az egyet-értés.

– Milyen rendellenességek fordulnak elő a leggyakrabban?

– A klinikai gyakorlatban a legsúlyosabb esetekben fordulnak hozzánk, bár nem szelektálunk, és az egy fogat érintő eltéréseket, mint például az egy fogra lokalizálódó keresztharapást is megoldjuk. A magánrendelőkben elég gyorsan ellátják a beteget, a klinikai gyakorlatban várólista alapján. 

– Ha visszagondolok a gyermekkoromra, mára sokkal esztétikusabbá váltak, és valószínűleg jobb a minőségük is mind a kivehető, mind a rögzített fogszabályzó készülékeknek. 

– Az alapokat az 1800-as évek vége, az 1900-as évek kezdete óta rakták le. Természetesen komoly a fejlődés, elsősorban az anyagokban. Újabb ötvözetek, újabb kerámia, újabb kompozitalapú ragasztók jelentek meg. A beteg elvárásait figyelembe kell venni, de ha extra kívánságai vannak, az sokkal többe kerül. Nagy változás volt az új, kompozitalapú ragasztók megjelenése, a glazionomer típusú ragasztóké, amelyek jobb lehetőséget biztosítanak. Az is lehetséges, hogy fluort tesznek a ragasztókba, amelyek fluordepóként működnek, gátolva a szuvasodást. A korábbi cementek ugyanis a szuvasodást segítő tételek voltak, eléggé oda kellett figyelni a betegre, hogy a készülék mellett ne adódjanak problémák. Végül mindez nem jelenti azt, hogy amiért valakinek egy rögzített fogszabályzó készüléke van, ne lehetne egy tömést, fogpótlást elvégezni. 

– Mikor szükséges a rögzített, és milyen rendellenességekre készítenek kivehető készüléket?

– Vannak indikációs területek arra vonatkozóan, hogy bizonyos problémára mi a jó készülék. Adott esetekben lehet választani, mivel a kivehető, úgynevezett funkciós készülék között is sokféle van. A rögzített sem jó mindenre, az állcsont ortopédiai kezelése rögzített készülékkel sokkal nehezebb. Ha sikerül serdülőkorban, azaz a növekedési időszakban ezeket a problémákat megoldani, akkor kivehető készülékkel szinte tökéletes eredményt lehet elérni. Volt már arra precedens, hogy a páciens igazi készüléket kért, mert úgy érezte, hogy abban az esetben, ha ki tudja venni a szájából, az nem az igazi. Holott attól kényelmesen tud étkezni, tökéletesen meg tudja tisztítani, ami egy beragasztott eszköz esetében sokkal nehezebb. Ha valakinek az átlagosnál nagyobb hajlama van a fogszuvasodásra, az ínygyulladásra, annak nem szabad rögzített készüléket betenni. 

– Milyen rendellenességekre jó a szilikonkészülék, az úgynevezett tréner?

– Ez egy divatos készüléktípus, amelyet gyárilag elkészítettek, és olyan gyermekeknél használjuk, akik szoronganak. Jó eredményeket lehet vele elérni, az ajakizomzatot, a rágóizomzatot módosítja adott esetben, és ezzel együtt a fogak állása is változik. 

– Körülbelül mennyi ideig kell hordani a fogszabályozót?

– Ez a problémától függ. Akinek például úgynevezett előreálló állcsontja van, és a metszőfogak közötti távolság hat-hét millimétertől akár másfél centiméternyi lehet, mindezek alapján tudjuk a súlyosságot megállapítani, tehát a fogak közötti távolság is meghatározó lehet. Másrészt az egyéb körülmények, például ha gyorsan nő a gyermek a kamaszkor idején, s közben viseli a készüléket, miután hónapokig nem történik semmi, egyszer csak előugrik az állcsont oda, ahol a helye van.

– Mi az oka az átlagos rendellenességeknek?

– Kétféle nagy csoportba oszthatók:  szerzett vagy örökölt rendellenességek. A szerzetteket viszonylag egyszerű megoldani, mert ha az okot megszüntetjük, az okozat is meg szokott szűnni. Ha egy gyermeknek rendellenes a nyelési mechanizmusa, ha ezt át tudjuk szoktatni a felnőttre jellemző nyelési mechanizmusra, a nyitott harapás, amit esetlegesen a rendellenesen működő nyelv okoz, szintén megszűnhet. 

Az örökletessel általában nehezebb dolgunk van. Mindenképpen lényeges, hogy elsősorban a genetikai problémákat lássuk, ahogy azt is, hogy a szülőknél, nagyszülőknél is előfordulnak-e, és fontos, hogy korán el tudjuk kezdeni a kezelést. Az időpont az anomáliától függ, előfordul, hogy öt-hat éves korban, már a tejfogazat idején érdemes a kezelést elkezdeni. Hatéves kortól nyolcéves korig tart a fogváltás, ezt hívjuk korai vegyes fogazati idő-szaknak, utána a fogzásban egy szünet következik durván tízéves korig, majd az oldalsó fogak váltása átlagban tíz- és tizenkét éves kor között történik. A legtöbb kezelést a nyolc- és tízéves kor közötti időszakban lehet eredményesen végezni, jól használható a kivehető készülék, ha a szülő és a gyermek is akarja.

– Egyre több felnőtt is fogszabályzó készüléket visel, ők is önökhöz fordulnak? Hány éves korig lehet a rendellenességeket korrigálni?

– Természetes, hogy a klinikánkra jönnek, hiszen nincsen külön-külön gyermek- és felnőtt-fogszabályozás. A mai világban, ha valakinek olyan a foglalkozása, hogy emberekkel kell találkoznia, dolgoznia, adnia kell a külsejére. Ha ez nem történt meg fiatalkorban, akkor hozzánk fordul. Olyan eseteink is vannak például, amikor a fogorvos kéri, hogy egy felnőtt korrekt fogpótlásának elvégzéséhez a fogat állítsuk a megfelelő helyzetbe. 

– Lévén egyetemi oktató, beszéljünk a szakterület tanításáról is. 

– A pécsi egyetemen megreformáltuk a fogszabályozás oktatását. Korábban harmadéven kezdődött és ötödévig egy féléven át folytatódott. Ennek általában az volt az „eredménye”, hogy amit korábban tanultak, azt egy évre rá elfelejtették a hallgatók. Most negyedéven kezdjük oktatni, és ötödév első félévének a végén fejeződik be. Akkor van a szigorlat, ami nem annyira egyszerű, de legalább nem esik egybe az államvizsgára való felkészüléssel. Az oktatás jelentős része a diagnózis felállítására hegyeződik ki, hiszen a mai diagnosztikai eljárásokat nemcsak a röntgenfelvételek és a modellek alapján, hanem komputertomográf és adott esetben háromdimenziós felvételek segítségével végezzük. Természetesen, ahol kisebbek a problémák, ott nem szükséges a CT-felvétel, de ettől függetlenül a lehetőségek adottak. 

Nagy hangsúlyt fektetünk az interdiszciplináris kapcsolatokra, egyrészt a sztomatológián belül, kezdve a fogszuvasodás ellátásától, a szájsebészeten, a fogágybetegségeken át a gyermekfogászatig, de az egyéb diszciplínákkal való kapcsolatra is, mint például a belgyógyászat, a vérképző szervek betegségei, amelyeknek lehetnek szájtünetei, és adott esetben problémákat okozhatnak. Fontos terület az ajak- és a szájpadhasadékos gyermekek ellátása. 

– Úgy értesültem, hogy sokan vannak. 

– Sok a genetikus eltérés, de tudomásul kell venni, hogy az orvostudománynak köszönhetően a természetes kiválogatódás megszűnt. A briteknél például létezik olyan elszigetelt terület, ahol az emberek jelentős többségének kiáll a foga, mert a hibás gén először valószínűleg recesszíven terjedt el, és miután a lakosok homozigóták (azonos szülőktől származó egyedek) lettek, a genetikai eltérés érvényre jutott. 

Érdekesség, hogy Izlandon van egy olyan telefonalkalmazás, ami lehetővé teszi, hogy két fiatal meg tudja nézni, milyen rokonsági fokban vannak. Ezzel azt szeretnék elkerülni, hogy házasságkötés esetén torzszülött jöjjön a világra, ugyanis a szigeten szinte mindenki rokonságban áll egymással.

A fejlődés nagy része nem a méhen belül történik. Ha megnézünk egy kisbabát, az alsó állcsontja fejletlen. A baba úgy szopik, hogy kidugja a nyelvét, és előrenyomja az állcsontját. A fogszabályozó készülékekkel ugyanezt tesszük, előreharaptatjuk, ha valakinek fejletlen az állcsontja. Amikor a baba szopni kezd, bármennyire is furcsa, azt az első fogszabályozó beavatkozásnak tekinthetjük. Szintén Hasun professzor mondta: ha valamit nem tudunk megoldani, nézzük meg, hogy a természet hogyan oldja meg, és abban a pillanatban előttünk a megoldás, ami a fejletlen állcsontra vonatkozóan is érvényes. 

A beavatkozásoknál a funkcionális szemléletnek kell érvényesülnie, ne mi akarjuk „hat ökörrel odarángatni” a fogat, ahol esetleg nem fogja jól érezni magát, hanem meg kell nézni, hogy van a természetben, és annak megfelelően kell beállítani.