Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
akkor az az eszme a lelkekbe szívódott” – írja Somogyváry Gyula egyik regényében. Ennek a mondásnak a párja lehetne, hogy ha már legendák születnek valakiről, akkor az az ember beírta nevét a nép emlékezetébe.
Az 1800-as évek legelején egy különleges ember bukkant fel Marosvásárhelyen.
– Ő az! – néztek vagy netán mutogattak utána mindazok, akik értesültek hírnevéről.
Hogy miről volt híres, azt sokan csak találgatták. Némelyek azt mondták, kertész, mások inkább gépészként hallottak róla, aztán olyan is akadt, aki inkább építésznek vélte, de voltak, akik faragómester hírét keltették, aztán azt is suttogták róla, hogy szélhámos. Honnan jött? Senki sem tudta. Mi a célja a székely városban? Erről is sokan sokféleképpen vélekedtek. A városi tanács is lepaktált vele – akkor mégis hiteles ember lehetett. Aztán eltűnt. El is felejtették már, mikor újra felbukkant. Hidat is épített, és csodás muzsikáló szerszámot. Újra nyoma veszett. S mikor ismét meglátták a városban, csak duzzadt a legendák irodalma…
Bodor Péternek hívták ezt a rejtélyes embert. Rendkívüliségében az is okot adott a legendák születésére, hogy származása körül is kérdőjelek támadtak. Csak annyit tudunk biztosan róla, hogy Erdőszentgyörgyön született valamikor 1782-1783-ban, de ezekre az évszámokra is csak következtethetünk, mert a korabeli egyházi levéltár 1788-ban tűzvészben megsemmisült. Még anyja is kettő volt – mert a népi emlékezet egy bizonyos Koronka Lídiát jelöl meg anyaként, azonban maga Bodor Péter egy örökösödési iratban Sebess Anna néven hivatkozik az édesanyjára. Ez utóbbi név hitelesebb, ugyanis többen Zilahi Sebess Péter református papot jelölik meg a gyerek törvénytelen apjaként, de a családfa tanúsága szerint az említett prédikátor Bodor Péter nagyapja. Édesapjáról csak annyit tudunk, hogy egy bizonyos lécfalvi Bodor család sarja, aki „zavarodott tébolygó ember volt, bár voltak öntudatos órái is”.
Bár mindkét szülőjéről megjegyzik, hogy nem kifogástalan elmeállapotúak, Bodor Pétert hihetetlen tehetséggel áldotta meg a Teremtő. Tehetséges és ügyes kezű gyerek lehetett, mert már inasként ámulatba ejtette környezetét. Bicskájával érdekes dolgokat faragott: egy oltárt és egy varázslatos malomszerkezetet, melyet a patakra helyezett, és azzal búzát őrölt.
Mivel Borosnyai Lukács Simon vártemplomi pap rokona volt, hihető – bár erről sincs hivatalos feljegyzés –, hogy a marosvásárhelyi Református Kollégiumban kijárta az alsó három osztályt. További tanulmányairól már ismét legendák születtek. Későbbi csodálói szerint tíz évig, 1805 és 1816 között volt távol a hazájától, és nem akárhol tanult, hanem a bécsi Politechnikumot járta. E mítosznak a szépséghibája, hogy akkor Bécsben nem is volt ilyen egyetem, és a Technische Hochschule Wien is csak 1815-ben alakult. Az idegen honban történő barangolás évszámai is hibáznak néhol, mert Bodor 1806-ban Koronkán úgynevezett „musicalis” órát javított, Nagyernyében pedig egy meghibásodott orgonát bíztak rá helyrehozatal végett.
Egy tény és egy mesés történet mintha elárulna valamit Bodor tanulmányait illetően. Bécsben nem volt műszaki főiskola, ellenben Prágában igen – de nem valószínű, hogy a székely legény ott tanult volna. Szárnyra kapott viszont egy romantikus mese, amely a cseh fővároshoz köthető. Valakik arról kezdtek suttogni, hogy az ezermester külföldi útjáról igencsak szomorúan tért haza. Kedvetlenségének oka, hogy heves szerelembe keveredett egy lengyel hercegnővel. A hercegnő sokáig csak hitegette a székely fiatalembert, de amikor az komolyra fordította a szót, az úri hölgy nagyot kacagva kikosarazta a faragómestert. Bodor Péter hazatérte után kieszelte, hogy készít egy csodálatos szerkezetet, amellyel megbabonázza szerelmét. Így készült el a zenélő kút. A csodát még a lengyel hercegnő is meghallotta, s hogy megbizonyosodjon annak valósságáról, eljött Vásárhelyre. Hiábavaló volt a vízzel zenélő masina, a hercegnő megbámulta, és visszautazott a hazájába – most már volt elegendő hideg víz, hogy a szerelmes fiatalember lehűtse a fejét…
A zenélő kút esetében Bodor Péternek volt miért fájjon a feje, ugyanis éppen kiszabott büntetését töltötte 1820 és 1827 között. A tehetségét a végletekig kamatoztatni akaró fiatalember pénzhamisításba keveredett, és lebukott. Bodor tehát a fogházban tervezte meg a zenélő kutat, és annak építését is fogolyként vezette. Legalább hozott valami hasznot is a városnak – vélték az őt elítélők. A fogoly ezermester nem csak egy szép és csodálatra méltó szerkezetet eszelt ki, hanem úgy tervezte meg a zenélő kutat, hogy az a medencéjében nagy mennyiségű vizet tároljon, amelyből feltölthetők a „vízipuskák” tűzvész esetén. A nagy hírű mestermű 1823-ban már készen állt. Teljes pompájában naponta négyszer muzsikált, a nép örömére. A zenélő szerkezetet is maga Bodor tervezte. Az automata szerkezetet a vár melletti dombról csövön levezetett víz szólaltatta meg, és ez működtette a remekmű tetején lévő Apolló-szobrot is. Az elhangzó dallamokkal kapcsolatban is bonyodalmakba ütközünk, mert azokról sincs pontos feljegyzés. Pál-Antal Sándor kutatásai szerint török zenedarabok voltak, mások meg úgy emlékeznek, hogy a Himnusz, a Kossuth Lajos azt üzente és a Rákóczi-induló zengett felváltva. Ez utóbb említett zeneművek azonban könnyedén kihullnak a rostán, mert a Rákóczi-indulót kivéve egyik sem létezett még a zenélő kút születésekor (a Himnusz zenéjét 1844-ben komponálta Erkel Ferenc, a Kossuth-nóták sem léteztek a szabadságharc előtt).
A zenélő kútnak messze szállt a híre. Megalkotójáról pedig legendák születtek. A nagy mesélők úgy tartják számon, hogy a zenélő kút mindaddig szólt, míg a mester nagy búsultában ki nem vett egy titkos szeget a szerkezetből, hogy az örökre elnémuljon. És hozzá is teszik a regemondók, hogy Bodor ezzel bosszulta meg, hogy őt ismét fogházra ítélték, mások meg úgy képzelik, hogy szerelmi bánatában hallgattatta el a zenegépet, mert az az őt cserbenhagyó szerelmére emlékeztette. Tény, hogy a zenélő szerkezet 1836. december 8-ig működött, amikor egy heves hóvihar megrongálta az alkatrészeket, és az Apolló-szobrot is ledöntötte.
Ha Bodor Péter néha el is tűnt egy időre a vásárhelyiek szeme elől, az azt jelentette, hogy máshol kapott munkát. Gyakran meghívták a nemesi udvarokba díszkertek kialakításához, malmok javításához. Szerteágazó tehetségét bizonyítja az a feltételezés, miszerint Oltszemen ő festette a Mikó-kastély freskóit. Mikó Miklós székely huszárszázados részt vett a napóleoni csatákban, majd onnan hazatérve 1827-ben kastélyt épített magának. A freskók nyugat-európai utcaképeket és a száműzött korzikai vezért is megörökítik. Mivel Bodor Péter sohase láthatta Napóleont, nem is festhette volna meg. De volt abban a korban egy divatos képmásoló eljárás a „laterna magica” segítségével. Ez a bűvös lámpás a korabeli vetítő szerepét töltötte be, egy üvegre festett képet vetített a falra. Elképzelhető, hogy Bodor Péter ismerte ezt a trükköt, és az eszköz segítségével elkészítette a freskókat Mikó gróf számára. Dokumentumok híján ez a műve sem bizonyítható megnyugtatóan, de egyelőre az ellenkezőjét sem lehet megerősíteni.