Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Az albán nem görög, nem török, nem szláv, hanem albán. Sajátos indoeurópai nyelvet beszél. Eredetének kérdései mindmáig vita tárgyát képezik a nyelvészek és a történettudósok körében, de az illír–albán kontinuitáselmélet a legelfogadottabb. Az albánok hagyományosan törzsekre, ezek pedig vérségi nemzetségekre oszlanak, oszlottak a múltban. Társadalmuk a legutóbbi időkig erősen férfiközpontú volt, és olyan ősi jogszokásokra épült, mint a vérbosszú vagy a vendégbarátság. A hegyvidékek népei hagyományosan állattartással (juh, kecske), esetleg erdőgazdálkodással foglalkoztak, míg az alföldi népesség földműveléssel vagy kereskedelemmel. Messze földön híresek voltak az albán takácsok, fafaragók, ötvösök, fegyverművesek vagy éppenséggel a hagyományos népi hangszerkultúra művelői.
Sajátos az albán gasztronómia. Az albán nemzeti étel a tavë kosi („savanyú tejes rakott”), amely vastag, fanyar joghurtfátyol alatt sült bárányhúsból és rizsből áll. A fërgesë egy másik nemzeti étel, amely paprikából, paradicsomból és túróból áll. A pite is népszerű, ami egy péksütemény, továbbá a hagyományos balkáni fogások közé tartozik a qofte fasírt vagy az albán nemzeti fast food, a burek (húsos, káposztás, paradicsomos, spenótos vagy túrós ízben is). A kávéfogyasztásnak igen nagy hagyománya van, akárcsak a Balkán többi országában, de az erős párlatot (raki), a helyi domboldalakon termesztett szőlő levét, sőt a sört sem vetik meg.
A sokszínűségre jellemző, hogy egyaránt a hivatalos ünnepnapok közé tartozik az iszlám böjt megtörésének a napja, a perzsa újév, a katolikus és az ortodox húsvét, a karácsony, május elseje és a felszabadulás napja. Hivatalos nemzeti ünnep Kalkuttai Szent Teréz napja, október 19-e, amikor II. János Pál pápa 2003-ban Rómában csaknem negyedmillió zarándok jelenlétében boldoggá avatta Teréz anyát.
Az albán nemzet fő jelképe, az albánok nemzeti hőse a középkori törökverő Szkander bég (Skenderbeu), aki egyébként Kasztrióta György néven ismert mifelénk is. A szakértők a történelem legkiemelkedőbb hadvezérei között tartják számon. A sors iróniája, hogy II. Murád szultán janicsárvezérré nevelte, és béggé nevezte ki, hogy aztán a törökellenes harc vezére legyen, és az őt felkaroló szultán utódja, II.Mohamed ne tudja legyőzni. Szkander bég a mintegy harminc nagy csatából, melyekben szembeszállt a többszörös túlerőben levő oszmán-török seregekkel, mindössze egyet vesztett el. A hagyomány szerint annyira erős volt, hogy kardját csak ő bírta könnyedén felemelni és meglendíteni, más egyszerű földi halandó nem. 1443-tól haláláig negyedszázadon át albán fejedelem volt, „Albánia Sárkánya”. Sírhelye nemzeti emlékhely. Hazájában sikerült megteremtenie az összefogást, fő szövetségese Hunyadi János volt, de nem kísérte hadi szerencse őket sem a várnai, sem a rigómezei csatában, mert az albánok nem értek oda időben. A törökverés átmeneti volt ugyan, de Szkander bég ellenállásának köszönhetően a törökök csak 1501-ben hódították meg végleg az albánok országát.
Feltevődik a kérdés, hogy mit tudunk, mit is tudjunk Albániáról, az Albán Köztársaságról mint országról? Mindenekelőtt azt, hogy tulajdonképpen nem létezik ilyen nevű ország, illetve két albán ország is létezik. Hogyhogy? Albánia hivatalos neve albánul Republika e Shqipërisë vagy Shqipëria, aminek a jelentése: „sasok földje”. Másrészt Délkelet-Európában, a Balkán-félszigeten egy másik albán független állam is létezik, a világ országainak hozzávetőlegesen a fele által elismert Koszovó. Ráadásul a két albán ország között fekvő Észak-Macedónia is meglehetősen albán, mivel a kétmillió lakost meghaladó országban leegyszerűsítve minden harmadik személy szunnita muszlim albán. A „sasok földjén”, Albániában a mintegy 2,8 milliós lakosság 82%-a (mintegy 2,3 millió fő) albán nemzetiségű, akiknek 70-75 százaléka muzulmán. A nemzetiségek között érdemes megemlíteni, hogy 8 ezer személy arománnak vallotta magát. Sok albán él a szomszédos Koszovóban (hozzávetőlegesen 1,8 millió, ami a lakosság 90%-a) és Észak-Macedóniában (700 000). Montenegróban is él mintegy 30000 albán, ami a lakosság 5 százaléka.
Albánia a Balkán-félsziget délnyugati partvidékén, az Otrantói-szorosnál elhelyezkedő ország. Itt zajlottak a legnagyobb és leghevesebb tengeri ütközetek az első világháborúban. Albánia domborzati szempontból két nagyobb tájegységre oszlik: keleten a nehezen járható, festői és vad, több tucatnyi kétezer méter feletti csúccsal rendelkező hegyvidékre, míg északon és nyugaton tengerparti síkságra. Lakóinak feltételezett ősei az illírek. A Balkánra jellemző görög, római, bizánci uralmat követő oszmán fennhatóság évszázadai alatt a lakosság nagy része iszlamizálódott, és a feudális viszonyok konzerválásával Európa sereghajtója lett. A 19. század végén megerősödött albán nemzeti mozgalmak végül külön albán ország létrehozásához vezettek, miközben az 1912-ben függetlenné vált ország határain kívül rekedt egy jelentős albán közösség. Az első világháború után ismét függetlenedett, fokozatosan királysággá alakult, majd következett az olasz és a német fasiszta megszállás, utána pedig az ország legsötétebb korszaka, Európa legkegyetlenebb diktatúrája. Annak bukásaként 1991-ben tartották meg az első szabad választásokat, és Albánia elindult a demokratizálás útján, a NATO teljes jogú tagja és az Európai Unió tagjelöltje lett.
A kétezres évek elején a még mindig Európa legelmaradottabb országának számító Albániában idegenforgalomról csak jóindulattal lehetett beszélni. Manapság viszont rohamosan fejlődik az infrastruktúra, könnyen és olcsón elérhetővé vált az albán tengerpart, és az országot egyre inkább egy csiszolatlan gyémánthoz hasonlítják. A lehetőségek országában feltűnően sokan járnak Mercedesszel, sőt a hurráoptimizmus jegyében a rendszámtábla jobb felében egy üres kör várja, hogy minél hamarabb befogadhassa az Európai Unió csillagait. Ráadásul albán és uniós zászlók békés és derűlátó egymásra utaltságban lengenek számos állami intézményen. 2014-ben az ország elnyerte a jelöltséget, és teljes optimizmussal bízik abban, hogy minél hamarabb az Európai Unió teljes jogú tagállama lehet.
Albánia a nagy kontrasztok országa. Szemetes utcák és pálmafás tengerpartok, korrupció és fejlődés, málladozó tömbházak és gombamód szaporodó 4-5 csillagos hotelek utalnak a múlt örökségére és a jövő reménységére. Eddig még sehol sem láttam annyi építkezési darut, olyan sűrű munkatelepi ténykedést, mint a fővárosban, ahova immár közvetlen fapados járat közlekedik Budapestről és Bukarestből is. Albánia közlekedési infrastruktúrája a múlt örökségeként meglehetősen fejletlen, bár az Európai Unió támogatásával fokozott ütemben épül a Balkán-félszigetet kelet–nyugati irányban átszelő autópálya. Ennek ellenére autót bérelni meglehetősen merész vállalkozás a közlekedési fegyelmezetlenség miatt. Autósok, gyalogosok egyaránt megszegik a közlekedési szabályokat. A taxizásnál számolni kell a minél inkább felsrófolt árakra, ezért ajánlatos előre kialkudni a viteldíjat. Ugyanakkor azzal is, hogy a buszközlekedés menetrendjében, a számozások rendszerében nehéz feladat eligazodni a külföldi turistának. Jegyet a buszon lehet váltani negyven lek összegért, azaz két lejért. A buszmegállókban semmilyen nyoma sincs, hogy milyen számú buszok és milyen útvonalon közlekednek, ezért legajánlatosabb megtalálni a turisztikai irodát, és onnan információt kérni. Ott legálabb – a többséggel ellentétben – beszélnek angolul.
Az egészségügyi statisztikák közül érdekes adat, hogy a balkáni országok sorában Albániában 78,3 év a születéskor várható élettartam, és ezzel a tizenkét ország közül 5. helyezett, míg Románia utolsó előtti 76,3 évvel Észak-Macedónia előtt (76,2 év). Több fejlett országot felülmúlva, a 37. helyen áll a világon a születéskor várható élettartam, valamint az átlagos egészséges életkor szempontjából. Valószínűleg a mediterrán étrend és a kevésbé szedentáris életmód egészségi előnyei miatt. Meg talán a derűlátásuk, vendégszeretetük, fokozott közösségi életük okán.
Albániában, Tiranában számos magyar vonatkozásról lehet beszélni. Szembetűnő, hogy a vezető bankok között szerepel az OTP Bank, amelynek automatái, kirendeltségei, sőt toronyépülete is van. Ami viszont a legfontosabb, ami a legjellemzőbb az albán–magyar kapcsolatokra, ami közelebb hozza egymáshoz a két népet, az egyúttal történelmi tény. Ugyanis Albánia máig egyetlen szabadon megválasztott királya 1928–1939 között, a függetlenné vált ország két világháború közötti történelmének legmeghatározóbb alakja, I. Zogu király Apponyi Géraldine grófnőt vette feleségül 1938-ban. A Szkander bég leszármazottjának tartott államférfit III. Viktor Emánuel váltotta a trónon az olasz fasizmus térhódítása miatt. Ahmet Zogu (1895–1961) már a Balkán-háborúban kivette részét, majd a világháborúban az olaszok és az Osztrák–Magyar Monarchia által megszállt országba visszatérve a függetlenségét visszanyerő Albánia minisztere, miniszterelnöke, államelnöke, majd királya lett. A muzulmán uralkodónak és katolikus feleségének 1939. április 5-én született meg egyetlen gyermeke, majd két nap múlva az ország elhagyására kényszerültek az olasz megszállás miatt. A királyi pár emigrációban élt, véglegesen Franciaországban telepedett le. A tiranai Nemzeti Múzeum szocreál épületében egy egész szoba tárgyi emlékei, korabeli fényképei mutatják be hányatott, ám tartásos életüket.