A pszichologizálás
Lélektani divatok
A divatos témák felbukkanása minden tudományra jellemző, így a lélektanra is; hosszú pályafutásom során volt is alkalmam ezt megtapasztalni, bár hivatalosan a jelenséget sosem ismerték el vagy fel. Bár ez utóbbi, remélem, nem igaz, hisz az egész lélektani világot minősítené. Sokkal inkább valamiféle félrenézésnek lehetünk tanúi, esetleg annak az elfogultságnak, mely sok helyzetben mindannyiunkra jellemző, és ami az új vagy annak vélt áramlatok, gondolatok felfedezőitől sem idegen.
Mára ellenben egy másféle lélektani divat is megjelent: nem a pszichológia tudományán belül, hanem a köztudatba kerülnek be rendszeresen, a média és a netes világ által felfuttatott pszichológiai vagy ahhoz hasonló, abból ihletődő témák, magatartások, fogalmak, amelyek aztán egy ideig nemcsak az online felületek, hanem a mindennapi elfoglaltságok között is elkezdenek virágozni. A jelenségnek a hibája, mint minden divatnak, hogy beszűkít, elvakít, és épp a legfontosabbat, amit leginkább elsajátítani és használni kellene, a kritikai érzéket tompítja el. Közülük számomra az egyik legproblémásabbnak a pszichologizálás (vagy lélektanoskodás) tűnik.
A pszichologizálás a saját és mások viselkedésének, cselekedeteinek, személyiségének önkényes pszichológiai elemezgetését és magyarázatát jelenti, felszínesen vagy egyáltalán nem ismert lélektani fogalmakkal, anélkül, hogy az illetőnek valódi szakmai felkészültsége lenne ezen a területen. Illetve szerinte van, mert összeolvasott egy csomó kétes önismereti könyvet, és részt vett mindenféle, legtöbbször nem szakember, hanem önkinevezett guruk és mesterek által tartott előadáson.
Létezik egy, a filozófiában és általában a társadalomtudományokban megjelenő formája – a pszichologizmus –, amikor világunk minden jelenségét lélektani fogalmakkal igyekeznek magyarázni. Azt is mondhatnánk, hogy ennek az átvitele történik a mindennapi gondolkodásba, a pszichologizmust művelő tudósok felkészültsége nélkül.
Veszélyes jelenségről van szó, hisz meggátolja a valódi lélektani ismeretek megszerzését, az arra való törekvést és igényt, mert művelője azt hiszi, hogy birtokolja azokat. Ennek következtében alaptalan magabiztosságot alakít ki, álismereteket ad tovább, sőt, megtörténhet, hogy az ember nem ismeri fel a saját gondjait, és nem kér megfelelő segítséget.
Korunk pszichologizáló divatjának semmi köze az igazi lélektani kultúrához, bár egyesek igyekeznek annak beállítani. Valódi lélektani műveltségünk ugyanis továbbra sincs. Ha lenne, akkor egyszerűen nem létezne a pszichologizálás, a fogalmak pufogtatása és a már értelmetlenné váló mindig mindennek valami lélektani izével történő (meg)magyarázása.
Okai és forrásai szintén a divatban keresendők, melyek először Nyugaton jelentek meg, majd a berlini fal leomlásával hozzánk is begyűrűztek. Alapja valószínűleg az állandó önfejlesztés, a sikerorientáltság és a boldogságkeresés eltúlzott megjelenése a mindennapi foglalatosságaink között, amik a menőség ismérveivé lettek.
Ezek a magatartásformák alapjáraton mind nagyon hasznosak, ám öncéllá válásuk, az állandó és túlzott, gátlástalan önfejlesztés és boldogságkeresés épp a valódi személyiség kialakulását, stabilitásának megszerzését akadályozza, vagyis lényegében éretlenségre ítéli a használóját. Következményei nálunk is egyre súlyosabbak, de erről majd még lesz szó.
Szerintem a téma annyira érdekes, hogy érdemes egy kis történetiséggel is megismerkedni. Úgy gondolom, hogy kezdetben volt Dale Breckenridge Carnegie, aki tanári képesítésből indulva több mint száz évvel ezelőtt beszédoktatásba kezdett, majd az önmegvalósítás, az önérvényesítés és a sikeresség fontosságának hirdetője és felfuttatója lett: ha jól beszélsz, meggyőzöl másokat, befolyásolod őket, meghódítod őket, eléred, amit akarsz, és sikeres leszel. Körülbelül így foglalhatjuk össze mindazt, amit sok előadásában és könyveiben hirdet. Módszereit később is, ma is használják: a kommunikációs, vezetési és menedzsmenttréningek alapjait képezik.
Valószínűleg eredetileg innen indult, illetve ezen alapult az az 1984-ben Brian Tracy által létrehozott tanácsadócég, mely eredetileg a vezetés, az értékesítés, az önbecsülés és a sikerpszichológia területén mozgott, majd innen végül átváltott általánosabb jólléti tanácsadássá. Innen indult a motivációs előadók és trénerek tevékenysége, akiknek elképzelései azonosak a divatos influenszerek, filmek, netes oldalak üzenetével. Mindegyik azt mondja, hogy légy sikeres, légy boldog és menő. Ehhez pedig csak az kell, hogy hallgasd meg az előadásomat, tanuld meg az elpufogtatott közhelyeket, és tégy úgy, ahogy mondom, mert nézz rám, én is a nulláról indultam, és íme, most milyen sikeres, menő és milliomos vagyok. Bízz és akarj és higgy, gondolkozz pozitívan, és akkor tiéd a világ! És a sok szájtáti nem kérdezi meg, hogy jó-jó, de konkrétan hogyan lesznek ebből milliók?
Végül még meg kellett jelennie a pozitív pszichológiának is. Bár a kifejezés Maslow-tól származik, de csak valamikor az ezredfordulón, Martin Seligmannak köszönhetően robbant be a tudományba – nagyon rövid időn belül a köztudatba is – a pozitív pszichológia, és lett belőle hamarosan nagy üzlet is. Bár sokan kritizálják, sőt, ma már a túladagolt boldogságról is végre kezdenek írni és beszélni a szakemberek, a mindennapokban a boldogságkeresés rendületlen, és többé-kevésbé avatott ígérői rendszerint nagy elismerésnek és sikernek örvendenek. Egyelőre.
Mindehhez még hozzáadódik a szűk félszázados múltra visszatekintő, de csak az utóbbi időben ennyire népszerűvé vált coaching, mely lényegében edzést jelent, csak elfelejtik lefordítani. Ennek célja az egészséges, de bizonyos nehézségekkel küzdő, vagy egyszerűen csak önmagukat egyes területeken fejleszteni kívánó embereknek, szervezeteknek való segítségnyújtás. Ennek is számos alapelve a pszichológiából származik. És nem ritkán konkurál is vele, néha sikerrel.
Ha mindezek következtében körülöttünk mind kiegyensúlyozott, jókedvű, jól kommunikáló, emberséges és elégedett lelkek szaladgálnának, nem született volna meg ez az írás. Így azonban még arról is fogok szólani, mi lenne a valódi lélektani műveltség, mi lenne a haszna, és miben akadályoz ez a pszichologizáló világ.
Albert Ildikó klinikai pszichológus
