A Nyugdíjpalota építése és rendeltetése

A város színeváltozása V.

Mint már korábban beszámoltunk, ötödik alkalommal tartottak tartalmas, érdekes adatokban és újdonságokban gazdag építészettörténeti tanácskozást december 3-án Marosvásárhelyen mintaadó épületekről, kimagasló építészeti alkotásokról, erdélyi és határon túli előadók részvételével. Közöttük volt Oniga Erika, az ismert marosvásárhelyi művészettörténész, aki a városunk központjában lévő szecessziós épületről, a Nyugdíjpalotáról és annak eredeti rendeltetéséről számolt be. 

Előszavában köszönetet mondott kollégájának, Orbán Jánosnak, akinek a vezetésével immár tíz éve tart Marosvásárhelyen a művészettörténeti topográfiai kutatás, ami kemény munkát jelent annak érdekében, hogy Marosvásárhelyt fölhelyezzék a művészettörténeti kutatások térképére.

Évtizedek óta úgy él a helyi köztudatban, hogy a Kultúrpalota szomszédságában, az Enescu (volt Ferenc József) utca 2. szám alatti szecessziós épületet, az úgynevezett Nyugdíjpalotát dr. Bernády György polgármestersége idején a város nyugdíjintézete építtette nyugdíjasai számára, vagy a másik változat, miszerint a város építtette nyugalomba vonuló tisztviselőinek. Amint Oniga Erika építéstörténeti előadásából kiderült, valójában a városi tiszti nyugdíjintézet építtette vagyonának gyümölcsözőbbé tétele érdekében 

bérháznak 1909–10-ben. Nemcsak nyugdíjasoknak szánták, ugyanis az épületben kialakított bérlakásokat bárki igénybe vehette. Valószínűleg gazdag bérlőkre számítottak, ezért alakítottak ki hatszobás lakásokat az első és a második emeleten.

Az előadásban elhangzott, hogy a Nyugdíjpalota öt évet átívelő építéstörténete összefonódik a város új központjának a kialakításával, amely 1905-ben kezdődött el. Ennek érdekében a város egy telektömböt vásárolt a főtér legforgalmasabb helyén, a volt Deák Ferenc utcában. A földszintes lakóházakat lebontották, és a telket felparcellázták. Közepére az új tornyos városházát tervezték és építették fel Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján (1906–07-ben). Két oldalán két utcát nyitottak: az Erzsébet királyné (ma Városháza u.) és a túloldalon a Ferenc József (ma Enescu) utcát. Ennek sarkára tervezték a díszes Nyugdíjpalotát, de végül a Kultúrpalota épült fel a már említett építészek tervei szerint (1911–13-ban). A másik oldalon megnyitott utca sarkára pedig, ahol a jelenlegi polgármesteri hivatal épülete áll, a Bethlen Gábor városi múzeum épületét tervezték, ami nem valósult meg, Szomszédságában viszont 1909-ben felépült a Székelyföldi Kereskedelmi, Ipar- és Mezőgazdasági Kamara székháza Toroczkai-Wigand Ede és Radó Sándor tervei alapján. A Városházával szemközti oldalra a Vármegyeházának készítettek terveket, melynek makettjét beszámolónk első részében közöltük. 

Visszatérve a Nyugdíjpalotára, 1906-ban egy tanácsülésen Bernády György polgármester javasolta, hogy az építkezési kedv felkeltése érdekében a felparcellázott telkeket minél hamarabb adják el, a városi tiszti nyugdíjintézet pedig vásárolja meg a Ferenc József utca sarkán lévő két telket, és arra a nyudíjalapból befektetésként egy bérházat építsen, amelynek lakásait bárki igénybe veheti. Az onnan befolyó bérleti díj pedig a nyugdíjintézet jövedelmét fogja gyarapítani. A tervek elkészítésével a városi mérnöki hivatalt bízták meg, ezen belül Radó Sándor városi főmérnököt. Azt tervezték, hogy 1907 tavaszán kezdődjön el az építkezés, és őszire már bérbe is adhassák a lakásokat. 1908-ban derült ki, hogy a munkát halogatni kellett, amikor felmerült, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter, gróf Apponyi Albert kezdeményezésére létesítendő művelődési házak egyikét Marosvásárhelyen építik fel. A tárgyalások során arra a következtetésre jutottak, hogy erre a célra a Nyugdíjpalota részére kiszemelt két sarki telket használják fel, és a Nyugdíjpalota épületét a harmadik számú telekre helyezik át. Figyelembe vették továbbá Bernády azon javaslatát is, hogy a kezdetben kétemeletesre tervezett Kultúrpalota mellett az egyemeletesre tervezett Nyugdíjpalota épületére is kerüljön még egy emelet. A 70.000 koronás alaptőkéből hiányzó 40.000 koronát Bernády egy kölcsönből fedezte. Végül 1908-ban készültek el a kétemeletes, L alakú Nyugdíjpalota tervei. Radó Sándor műszaki leírásából kiderült, hogy a homlokzatot időtálló majolikával és más Zsolnai építészeti kerámiával szerették volna díszíteni. Ezt azonban az épület rendeltetéséhez képest túl költségesnek ítélte a budapesti belügyminisztérium, és egyéb okokra is hivatkozva a tervet nem fogadta el. 1909 januárjában új terv készült, a földszinten négy üzlethelyiséggel, középen a főlépcsőházzal, hátul egy lakrésszel, valamint a házmester lakásával. Az első és a második emeletre csak egy-egy hatszobás lakrészt terveztek. 

Az épület homlokzata a geometrizáló szecesszió jegyében készült, Zsolnai-csempével keretezett ablakokkal, és két Zsolnai-mázas cseréppel fedett saroktoronnyal, amelyek az épület előtt lévő fák miatt manapság sajnos nem érvényesülnek. 1909 februárjában írták ki a versenytárgyalást a kivitelezésre, amelyre elsősorban marosvásárhelyi szakemberek tettek ajánlatot. Váradi Árpádot bízták meg a kőművesmunkával, Bustya Lajost az asztalos-, lakatos- és mázolómunka kivitelezésével. 1909 tavaszán kezdődött el a nagyméretű építkezés, de a belügyminisztérium újabb kifogásokat fogalmazott meg az alaprajzi elhelyezés, a lakrészek megvilágítása és a főbejárat elhelyezésével kapcsolatosan. Mint az 1909. júliusi dokumentumokból kiderül, végül is az L alaprajzú bérházat megkétszerezték, és a terven még egy L alaprajzú kétemeletes tömböt toldottak hozzá. Erre a célra a saroktól a harmadik mellé egy negyedik telket vásároltak meg 120.000 koronáért, a pénz egy újabb törlesztéses kölcsönből származott. 

A kivitelezést másodszor is ugyanazokra a vállalkozókra bízták, és 1910. június 5-én fejeződött be a végül U alaprajzú kétemeletes bérház építése végső összegként 263.000 koronáért, mondta az előadó, aki drónról készített érdekes felvételeket mutatott be az épületről. 

Ezekből kiderül, hogy Radó Sándor nagy pontossággal rajzolta és tervezte meg a különféle részleteket: többek között a tornyok ökörvérpiros színű mázas cserepeit, a majolikapogácsákat, amelyeket a torony attikájához készítettek, az üvegmozaikokat, a főhomlokzat ablakait keretező díszeket, a szépen megmunkált bádogosrészeket, Marosvásárhely címerét a főbejárat fölött, egy üzlethelyiség redőnyös bejáratát, egy bejárati ajtót, a lépcsőház szép kovácsoltvas korlátját, amelynek kivitelezése sajnos egyszerűbbre sikerült.

Kérdésünkre válaszolva az előadó elmondta, hogy a Nyugdíjpalota építésére használt befektetések megtérültek, és a tulajdonos évente jelentős bevételre tett szert, és az is elhangzott, hogy kik voltak az első bérlők.

Az épület tervezője, a mohácsi születésű Radó Sándor Budapesten végzett, a Műegyetem Építészeti Karán, majd Marosvásárhelyen vállalt állást, és 1944-ben költözött feleségével Budapestre. Munkásságának virágkora 1905–14 közé tehető. Az ő nevéhez fűződik többek között a Széchényi István Felsőkereskedelmi Iskola, az egykori Albina Bank, a Közigazgatási Tanfolyam (később Szakszervezetek Háza), a Városi Felső Leányiskola (Papiu Ilarian Főgimnázium) épülete.