A nimfa mosolya

Kovács Levente újabb regénye

Három év alatt három regény látta meg a napvilágot Kovács Levente tanár, rendező tollából: És jött az aranykor (2016), A megoldás (2017) az idén pedig A nimfa mosolya. Mintha egyik a másik megjelenését ösztönözte volna, mi több, aki olvasta a könyveket, némiképp azt is tapasztalja, hogy vannak közös metszéspontok a történetekben, a cselekményszövésben, abban, ahogyan a valós vagy megtörténhető események átlényegülnek a főszereplők életútján keresztül úgy, hogy magunkénak is tekinthetjük ezeket a történeteket, és elgondolkodhatunk azon, hogy hogyan léptünk volna tovább azokból a helyzetekből. A legutóbbi kötet, A nimfa mosolya – a valósból egy érdekes fantázia-, de nem elérhetetlen világba repít. A cselekmény izgalmas, filmszerű, magával ragadó. A szerzővel, Kovács Leventével a könyvben rejlő titkokról és a mögöttük álló valóságról beszélgettünk. 

– Az önéletrajzi epizódokkal is finoman tűzdelt eddigi könyvek után A nimfa mosolya igencsak eltérő. Igaz, A dolgok eredete című – az előszó helyett írt – fejezetben a szerző elárulja, hogy az életében is megtörtént fantasztikus, paranormális történésekre alapozza a cselekményt. Milyen műfajban íródott a kötet? 

– Az előszóban is megfogalmaztam, hogy azok a valós, velem megtörtént események, amelyek elindították a fantáziámat, csakis a fantasy műfajába tartoznak. Ez a műfaj kevésbé ismert tájainkon, habár Nyugaton az utóbbi időben egyre gyakoribb. Ez eltér a klasszikus tudományos-fantasztikus (sci-fi) könyvektől, amelyekben általában van egy tudományos alap, egy hipotézis, amelyet a szerző a regény cselekményében alátámaszt, továbbfejleszt vagy netán cáfol. A fantasy műfaj két legismertebb klasszikus filmművészeti alkotása a Harry Potter és a Gyűrűk Ura. Mindkettőben valós képekből kiindulva egy fantasztikus világot, történéssorozatot követhetünk. Nem keresnek ezekre magyarázatot, mint a tudományos fantasztikus filmekben, ahol a valós, kézzelfogható elemek keverednek a megvalósítható jövőképpel. Ilyen Arthur C. Clarke-nak A Mars titka című kötete, amelyet nemrég olvastam, s amely azt taglalja, miként lehet oxigént előállítani és így emberek által lakott telepeket kiépíteni a bolygón. Az én könyvem a fantasy azon műfajához tartozik, amely valós, hétköznap megtörtént tények közé kever fokozatosan fantasztikus elemeket, és úgy tűnik, hogy ezek megtörténhetnek. Ezért gyakorlatilag az olvasó azt hiszi, hogy reális történetet olvas, majd a cselekmény elviszi őt a fantasztikum világába. Ezt tetőztem azzal, hogy az életemben is történtek ilyen fantasztikus, paranormális dolgok, amelyek tényszerűen le vannak írva a bevezetőben (A dolgok eredete című fejezetben kilenc ilyen eset olvasható), és ezek beleszövődnek a regény cselekményébe más kontextusban, szituációkban és más szereplőkkel. Elindul egy cselekmény, amely világméretű konfliktus előidézéséhez vezethet. Elindulunk egy székelyföldi faluból, városból, és eljutunk egészen Coloradóig és Grönlandig. Igen izgalmas történetek fűződnek majd a cselekményhez, amelyben egyszerű emberek vesznek részt, de megjelenik a titkosszolgálatok harca is. A főszereplő egy fiatal házaspár (a férj néprajzkutató, a feleség tisztviselő), akik manipuláció célpontjai lesznek, mert kiderül, hogy vannak olyan paranormális képességeik, amelyek révén gondolatátvitellel a nem érzékelhető világgal kapcsolatot tudnak teremteni, és ezt akarják kihasználni egyes, ebben érdekelt hatalmak. A történések során elválik a két ember életútja. Az egyik – a feleség – pragmatikus módon megpróbál belemenni a nagyhatalmi történésekbe, míg a másik – a férj – költőibb lélekként egyszer csak felfedez egy (fantá-zia-) világot, ahova szeretne tartozni, és arrafelé indul el. Mindkét életútnak vannak valós kötődései is. Azért szeretem ezt a műfajt, mert nagyon „követelőző”. Élvezetes volt írni, mert elindult a cselekmény, és menet közben újabb hangulatokat, szereplőket kívánt, így írás közben – az eltervezettől eltérően – bekerült három olyan figura, akikre nem is gondoltam a regény elkezdésekor. Erre mondják, hogy a könyv egyszer csak elkezdi írni önmagát, és ebből nagyon érdekes dolgok derültek ki, mert a cselekménynek annyi olyan ága-boga van, amely az elején nem volt előre látható, és ettől izgalmas az egész. 

– Miként született meg tulajdonképpen a könyv? Előbb megvolt a valós, tényszerű cselekménysorozat történeti szála, vagy a fikcióra épült a valóságos keret? 

– Megvoltak azok a naplószerűen leírt paranormális események, amelyeket az életem során gyűjtöttem, és már akkor arra gondoltam, hogy egyszer valamilyen formában nyilvánosságra hozom. Az a fajta képesség, ami megvan az egyik szereplőben, elindította azt az utat, amely a fantázia világa felé vezet. Közben meg kellett alkotni azt a hátteret, amely arra ad választ, hogy kik a szereplők, hogyan kerülnek bele a cselekménybe, és miként szembesülnek az egyre fiktívebb eseményekkel. 

– Konkrétan megjelenik az 1989-es rendszerváltás, szó van azokról, akik a párt kiszolgálói voltak, de közvetlenül ezután az új hatalom kiszolgálóivá lettek, megemlíti az RMDSZ megalakulását. Szóval van kézzelfogható, felismerhető valós cselekmény és figura is. 

– A személyek, amelyekről megformáltam a könyvbeli szereplőket, nem létezőek, nem kell keresni őket a valóságban, de sajnos, az a jelenség, amit képviselnek, nagyon is reális. A hatalmi harc az ún. forradalom után elkerülhetetlenül belekerült, mert az anyagi és a politikai érdekeltségek mentén történő küzdelmek igencsak valósak, ugyanakkor a regényben ezek a „gyarlóságok” indítják el a cselekmény azon szálát, amely elvezet a már említett fantáziavilág felé. Például az egyik szereplőt – a feleséget – manipulációs céllal, Soros-ösztöndíjjal tanfolyamra küldik, hogy kiképezzék egy bizonyos irányba, amiről ő nem is tud. Aztán megjelennek olyan szereplők, akiknek a történéseiben végig lehet követni azt, hogy valaki miként simul bele a hatalomért való harcba, megjelennek a színfalak mögött a háttéregyezségek. Az is kiderül, hogy vannak, akik nemzetiséget védő embernek vallják magukat, és egészen más irányban dolgoznak. De hogy ne csak a hazai példákat említsem, ott van az amerikai rendszer hosszas harca a héják és a galambok között, vagyis a háborút ösztönzők és a pacifista irányzat összetűzése. Nemcsak a hidegháborúban, hanem a mai napig is kiélezett világháborús helyzet van. A mai napig is él az a törekvés, hogy a hidegháborúban nem kellett volna megállni a fejlesztésekkel, majd leállni és elpazarolni a pénzt és az energiát a vietnami háborúra, ami eleve kudarcra volt ítélve. Ez is belekeveredik a könyvbe. Mint ahogy megemlítem a híres Philadelphia-kísérletet is egy hajó eltüntetésére, amelyet abbahagytak, de voltak, akik úgy gondolták, hogy folytatni kellett volna. Aztán ott van az 1969-es holdra szállás, ami után leállt abban a formában az űrkutatás. Ha abban az ütemben haladt volna minden, akkor talán eddig már a Marson is járt volna az ember. Az említettek ellenére nem akartam kulcsregényként – felismerhető szereplőkön keresztül – a hazai és a világtörténéseket beleszőni a regény cselekményébe, így maradjunk csak a fantasy terén. 

– Az említett történések konkrétak, tudományos dokumentumfilmek, a szakirodalom is foglalkozott velük, és az ön regényében is igen dokumentáltan jelennek meg. 

– Eléggé beleástam magam ezekbe a történetekbe. Több könyvet olvastam románul, magyarul és angolul, ami ezekkel a jelenségekkel foglalkozik, a korabeli sajtó is cikkezett róluk eleget. Mindezen jelenségre az volt általánosan jellemző, hogy az információkat birtokló hatalom el akarta azokat tussolni. Ahogy a (bevezetőben is leírt) marosvásárhelyi UFO-esetben is, amit megéltünk. Három nap múlva nevetséges magyarázattal álltak elő. Vagy említhetném a Kolozsvár melletti bácsi erdőben történteket, amikre nem találnak magyarázatot. Volt egy híres eset a Spitzbergákon, amikor lezuhant egy UFO. A roncsai sokáig a helyszínen maradtak. Ezeket felfedezte egy norvég járőr, lefényképezte és jelentette feletteseinek. Az amerikaiak lehallgatták a rádióadást, azonnal elvitték a roncsokat, és mai napig nem lehet tudni, hogy mi lett velük. A roswelli esetet is úgy állították be az amerikaiak, hogy amit felfedeztek, azok egy általuk kifejlesztett műhold maradványai voltak. Ezekre a jelenségekre ma is keresik a válaszokat. 

– Mikor merült fel A nimfa mosolya megírásának gondolata? 

– Néhai feleségemmel, Killár Katalinnal – az egyik ilyen különleges találkozás alanyával – beszélgettünk arról, hogy jó lenne valamikor megírni ezeket. Elhunyta után megírtam a másik két regényt, közben egyre jobban érlelődött bennem a fantasy regény is. Konkrétan a könyv egy év alatt készült el. 

– Mit jelképez a nimfa (cinikus) mosolya, hiszen az egyik főszereplő látomásában kétszer is megjelenik?

– A mosoly nem cinikus, hanem erősen szuggesztív, szinte hipnotikus erővel bír, és egyik eszköze a gondolatátvitelen alapuló kommunikációnak. Sőt, fontos szerepet játszik a főszereplő férfi jellemfejlődésében is.

– Mikor vehetik kézbe az olvasók a kötetet? 

– A könyvet korábban Szatmárnémetiben és Nagyváradon is az olvasók elé tártam. A marosvásárhelyi könyvbemutató október 30-án, kedden 18 órától lesz a marosvásárhelyi Bernády Házban. A kötetet, amelyből részletek is elhangzanak majd, Nagy Miklós Kund ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A bemutatót követően a könyv megvásárolható lesz a Gutenberg könyvesboltokban is.