A nemzetközi hírekben időnként terítékre kerül Grönland kérdése. A mostani médiát szemlélve úgy tűnik, hogy ez a jelenlegi amerikai elnök egyik kedvenc témája, amikor borzolni szeretné az európai kedélyeket – az ügyet legutóbb a július elején tartott ankarai NATO-csúcson vette elő – ám a grönlandi kérdés ennél sokkal öregebb történet.
Az idén 250 éves Amerikai Egyesült Államok a jelenlegi területének közel felét vásárlás útján szerezte meg, főleg a 19. század során lebonyolított ügyletekben. Ezekben a vásárlásokban jelentős szerepe volt a geopolitikai érdekeknek is. Így például 1867-ben megvásárolták Alaszkát az oroszoktól. A nem sokkal korábban a krími háború során anyagilag megroppant oroszok szabadulni akartak a túlságosan távoli, nehezen védhető területtől, az amerikaiak pedig éltek a lehetőséggel. Nem utolsósorban azért, mert az északi szomszédságukban levő brit területeket – amelyek később Kanada néven alakultak országgá – elvágták a nyugati tengeri kijárattól. Az akkori amerikai kormányzat tisztában volt vele, hogy Grönland megvételével keleti irányból is harapófogóba szorítanák az északi szomszédokat, így a korabeli külügyminiszterük meg is rendelt egy jelentést Grönland és Izland stratégiai és gazdasági értékéről, hogy vételi ajánlatot tegyenek a két szigetet birtokló dánoknak. Csakhogy a bizniszbe csúnyán belerondított az amerikai belpolitika. A nem sokkal korábban befejeződött polgárháborút követő években viharos idők jártak az amerikai közéletben, és 1868-ban alkotmányos felelősségre vonási eljárás indult Andrew Johnson elnök kormánya ellen. Noha az elnök a kirúgást a végső szenátusi szavazáson egy vokssal megúszta, és kormánya is hivatalban maradt, az újabb területvásár végleg lekerült a napirendről, mert már az alaszkai vásárt is őrültségnek tartották a kortársak. Aztán nem kellett sok, hogy kiderüljön, mesés üzletet kötöttek az alaszkai területvétellel, mert 1896-ban aranyat, 1967-ben olajat fedeztek fel Alaszkában. A nyersanyagok azóta több száz milliárd dollár nyereséget hoztak az Államoknak, ami mellett nemcsak a terület 1867-es 7,2 millió dolláros vételára tűnik nevetségesnek, hanem az is, ahogyan a mai médiában ezeknek az egykori területvásárlásoknak az értékeit fogyasztói árakon számítják át mai értékre, mintegy bizonyítva, hogy a médiát telehangoskodó fotelszakértők nagy többsége látja a térképeket és a számokat, de párhuzamos a kontextusokkal.
A grönlandi vétel kérdése még később került terítékre az amerikai politikában, de már teljesen más összefüggésekben. Amikor a második világháború elején a németek fogságba ejtették a dán kormányt, az amerikaiak védnökség alá vették a szigetet, és katonai bázist építettek rajta, de nem ajánlották fel a megvételét. Ma is van ott működő támaszpontjuk. De az álláspontjuk gyorsan változott, mint 1991-ben, egyes iratok titkosítás alóli feloldása során derült ki, hogy 1946-ban százmillió dollárt ajánlottak érte aranyban a dánoknak, akik nem fogadták el az ajánlatot. A változást az hozta el, hogy a már körvonalazódó hidegháborús hangulatban a sziget a földrajzi elhelyezkedése folytán ismét felértékelődött a szemükben. És ezt az értéket csak tovább emelhették azok a közelmúltbeli felfedezések, amelyek szerint óriási ásványkincstartalékok is rejlenek ott. Azt biztosra vehetjük, hogy nem most júliusban hallottunk utoljára erről az ingatlanvásárról, de hogy mikorra lesz ebből valami, az még nyitott kérdés.
