„A költő ismét hazatért”

Petőfi 200 vándorkiállítás Marosvásárhelyen

Nyolc európai ország hetven képzőművésze idézi meg színekben, formákban a két évszázada született, lánglelkű költő alkotói világát a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet Magyar vagyok – Petőfi 200 című vándortárlatán, amelynek marosvásárhelyi megnyitóját március 9-én, csütörtökön délután tartották a Bernády Ház telt házas közönsége előtt.

A magyar kormány bicentenáriumi programjába illeszkedő, rangos rendezvényen elsőként Nagy Miklós Kund, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumának alelnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Az est házigazdája arra hívta fel a figyelmet, hogy Marosvásárhely Petőfi életművének régi, hűséges közege, a költő élete utolsó szakaszában többször megfordult a városban, és szeretett feleségének is innen írta utolsó levelét. Nagy Miklós Kund annak jelentőségéről is szólt, hogy éppen a Bernády Ház adhat otthont a kiállításnak.

– Ez nemcsak azért találó, mivel a Nemzetstratégiai Kutatóintézet évekkel ezelőtt Boldogasszony-vándortárlatát is itt nyitotta meg, hanem azért is, mert a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány névadója, Bernády György nagy hódolója volt Petőfinek, és elsősorban neki köszönhető, hogy 1912-ben Petőfi-emlékoszlopot avattak Marosvásárhelyen. Igaz, hogy ezt az impériumváltáskor lerombolták, de most újra van Petőfi-szobrunk. Szintén Bernádynak köszönhető, hogy a Kultúrpalota festett üvegablakai egyikén Petőfi Sándort is felmutatja, ahogy felmegyünk a lépcsőn, mindig szembemegyünk a költővel. 

„…mint a fészket rakni akaró fecskék”

Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere a Kárpát-medencében sokat utazó költőnek a várossal való kapcsolatát taglalta. Ezt megelőzően Petőfi szabadság iránti vágyódásáról szólt, ami nemcsak a költészetében, hanem a tetteiben is megmutatkozott.

 – Kevés olyan hiteles embert ismerünk a magyar történelemben, akinek a hitvallása, a vágyai és a tettei ennyire végigkísérik az egész életútját. (…) A gyenge fizikumú és harci tudományokban járatlan Petőfi valósággal kikövetelte magának, hogy ne csak költőként vehessen részt a szabadságharcban, hanem úgy is, mint katona. Így zárult le az életműve 26 évesen, és vált halálában legendává, amolyan népmesei hőssé, itt, Marosvásárhelyen pedig a közösségi emlékezet részévé. A költő már életében híresség, mai szóval úgy is mondhatnánk, valóságos celeb volt. Amerre járt Erdély-szerte, ismerték a verseit, és ünnepelték. Zsenge kora ellenére több mint 200 költeményt hagyott ránk. Megmozgatott egy nemzetet az alkotásaival, amelyek szimbólummá váltak. (…) Többször járt városunkban, és innen indult utolsó, végzetes útjára. Tudjuk, hol lakott, sőt, a fennmaradt levelezése nyomán azt is tudjuk, hogy Erdélyben szeretett volna letelepedni. „Majd körülményesebben megvizsgáljuk, ha együtt utazzuk be Háromszéket, mint a fészket rakni akaró fecskék”, írta egyik levelében feleségének. A lehetséges helyszínek egyike Marosvásárhely volt.

Soós Zoltán arra a kérdésre is választ adott, hogy mi vonzhatta Petőfit ebbe a „szkeptikus szemlélőnek sem nem túl nagy, sem nem túl kicsi” városba:

– Szerintem, ahogy hét évtized múltán Adynak is, két dolog ragadhatta meg a figyelmét: a nyugalom és a vendégszeretet. Nem véletlen, hogy a Petőfi-kultusz számos helyszíne közül is kitűnik városunk. Nem véletlen, hogy negyven év sem telik el a költő halála után, és 1884-ben emléktáblát helyeznek el a Görög-ház első emeleti szobája falán, ahol 1849. július 30-án reggelizett. (…) Nem véletlen, hogy később emlékoszlop, dombormű, most pedig szobor is őrzi a szabadságharc költőjének emlékét. Örülök, hogy Petőfi ismét hazatért – zárta beszédét Marosvásárhely polgármestere, hitét és reményét fejezve ki, hogy ha manapság kellene a költőnek lakhelyet választania, ismét megfontolná az ide költözést.

A Maros Megyei Tanács részéről Kovács Mihály Levente alelnök osztotta meg gondolatait a jelenlevőkkel.

– Petőfi Sándor életútjának, példamutatásának különösen erős üzenete van számunkra, erdélyi magyarok számára. Mi szinte naponta tapasztaljuk, mit jelent kisebbségben élni, megmaradni büszke magyarnak egy olyan közegben, amely a nemzetek homogenizálására törekszik. (…) Petőfi, tudta nélkül, egy olyan eszmerendszer letéteményese volt, amely a mai napig sem veszített időszerűségéből. Ilyen bátor kiállásra és töretlen hitre van szükségük az erdélyi fiataloknak is, hogy Székelyföldet, Erdélyt válasszák, ahelyett, hogy egy másik ország szolgálatába állítanák tehetségüket, tudásukat – hangsúlyozta Kovács Mihály Levente, majd hozzátette, hogy a vándortárlaton műveiket kiállító alkotók sem hagyták el szülőföldjüket. 

A nemzet egységének örök őrizői

Szász Jenő, a kiállítást megvalósító Nemzetstratégiai Kutatóközpont elnöke ünnepi beszéde elején párhuzamot vont a korábbi és a jelenlegi tárlat között.

– Valahogy úgy adódik, hogy mindig egy szimbolikus nap előestéjén nyitunk kiállítást Marosvásárhelyen. 2016 májusában a Nemzet-stratégiai Kutatóintézet Boldogasszony-kiállítását a csíksomlyói búcsú, azaz pünkösd szombatja előtti napon, míg a mostani Petőfi 200 tárlatunkat a székely szabadság napja előtt nyitjuk meg. Hét éve a Szentlélek kiáradását a Boldogasszonnyal, míg a holnapi napot a magyar szabadság első számú szimbólumával, Petőfi Sándorral ünnepeljük. Szász Jenő a továbbiakban a Szentlélek egységéről szóló, hét esztendővel korábban a Boldogasszony-kiállításon elhangzott gondolataiból idézett, majd így összegzett: 

– Nem tudom, hogy Szűz Márián és Petőfi Sándoron kívül van-e még olyan személyisége a magyar kultúrtörténetnek, aki jobban egységbe tudná kovácsolni az egész nemzetet. A Petőfit személyesen ismerő Jókai írja: „az a bolond kozák, aki Petőfit leszúrta, egy egész templomot ölt meg”.

A jelenlegi vándortárlat kapcsán a Nemzetstratégiai Kutatóközpont elnöke örömét fejezte ki, és megtiszteltetésnek nevezte, hogy újból elismert alkotók fogadták el felkérésüket, illetve azt is, hogy Kövér László, az emlékévet kihirdető Országgyűlés elnöke vállalta a kiállítássorozat fővédnöki tisztségét. A továbbiakban a vándortárlat marosvásárhelyi házigazdáinak mondott köszönetet az elnök a Petőfi 200 befogadásáért, majd a költő vásárhelyi kötődését körvonalazta.

– Bem hadseregéhez utazva, 1849. január 21-én érkezett Marosvásárhelyre. Rövid pihenés után csatlakozott Bem táborához. Március elején megbetegedett, így Bem tábornok betegszabadságra küldte. Petőfi március 7-én érkezett vissza Vásárhelyre Teleki Sándor barátjával együtt. Életrajzírói szerint itt írta Bizony mondom, hogy győz most a magyar című versét. Július 29-én újból Marosvásárhelyen találjuk, itt írja utolsó levelét feleségének. (…) Bem tábornok tanácsára ideiglenesen ebbe a városba akarja hozni családját. (…), és innen indul utolsó útjára. „Hit, remény, szeretet” – ez Petőfi Sándor feleségéhez írt levelének utolsó sora. Azt hiszem, nemzeti költőnk élete és költészete nem foglalható össze szebben. Petőfi 200 kiállításunkkal ezt a hagyatékot szeretném közvetíteni minden magyar és nem csak magyar embernek, éljen idehaza vagy bárhol a nagyvilágban. 

Az ünnepi beszédek után Pál Hunor, a Spectrum Színház művésze magát a költőt szólaltatta meg a Bolond Istók című drámai költemény egyes részleteivel. 

Az együttlétet záró kötetlen beszélgetés előtt Nagy Miklós Kund a művészeti szakíró szemével láttatta a Kárpát-medence magyarlakta régiói jelentős alkotóinak festményeit, grafikáit, kisplasztikáit, textíliáit, kerámiáit és fotóit felvonultató, sokszínű tárlatot, amelyben egyedi művészi világok tükröződnek, az ihletforrás – „a szabadság és szerelem egyetemesen is elismert dalnokának szabadon szárnyaló szellemisége” – azonban közös. (A méltatás teljes szövegét a múlt heti Múzsa mellékletünkben találják meg olvasóink.) 

A Magyar vagyok – Petőfi 200 vándorkiállítás egy hónapig látogatható a Bernády Ház földszinti és emeleti galériájában.