*Fotó: William Fisher és felesége, Jelena Sztepanovna Lebegyevna
William Fisher 1924-ben belépett a Narimanov Keleti Tanulmányok Intézetébe, ahol Indiát kezdte el tanulmányozni. Itt szintén meglepően rövid idő alatt megtanulta a hindi és az urdu nyelvet. Ekkor már nyolc nyelven beszélt.
A következő esztendő októberében katonai szolgálatra hívták. Felettesei hamar felismerték, hogy a rendkívüli képességű fiatalembert nem sárban kell futtatni, hanem az állambiztonság szempontjából hasznos és érzékeny dolgokra kell kiképezni. A Moszkvai Katonai Körzet 1. rádiótávíró ezredének mindenkit messze felülmúló rádiósa lett. Az itt tanuló fiatalokat mind parancsnoki funkcióra képezték, de William műszaki képességei még az oktatókat is megdöbbentette. Kiváló zenészként és képzőművészként, mindenkit magával ragadó történetmesélőként egykettőre központi elemnek számított a csoportban. A rádiózás mellett hírszerző téren is kiváló tanulónak bizonyult.
1926-ban leszerelt a katonaságból, de azonnal alkalmazták a légierő kutatóintézetében. Az orosz gazdasági válság idején ez azt jelentette, hogy a rendszer mindenképp meg akarta őrizni a sok mindenhez értő fiatalembert.
Kiváló zenei tudásának köszönhette szerelmét is. 1927-ben feleségül vette Jelena Sztepanovna Lebegyevna hárfaművészt, aki kezdetben balett-táncos volt, de sérülése miatt kénytelen volt lemondania táncos karrierjéről, és hárfázni tanult. Bizonyára egymás zenei ihletforrásai voltak. Az emberség, amit édesapja tanított, házaséletében is megmutatkozott. Feleségének unokahúgát, a nyomorúságos körülmények között élő Lidija Boriszovna Lebegyevnát befogadta családjába, és együtt nevelték saját lányukkal, Evelinával, aki 1929-ben született.
Nem hiába képezte ki az állam kivételes tudományra, azért a tudásért szolgálni is kellett. De Williamet kitartó munkára nevelte az apja, így nem rettent meg semmitől. 1930-ban a brit nagykövetségen kérvényezte, hogy visszamehessen szülőhazájába. Elképesztő mesélő lévén, azt mondta, összeveszett az édesapjával, és emiatt hagyja el az országot. Miután megkapta a brit útlevelet, Norvégiában kötött ki Frank álnéven. Mivel feleségével utazott, és ártatlan munkát vállalt, senkiben nem keltett gyanút. A balettet tanító Lidija és a mérőeszközök javításával és készítésével foglalkozó Frank sok embernek lett a barátja – és ha kellett, segítője is. Senki sem sejtette, hogy mindeközben hírszerző munkát is végzett. Norvégia volt számára a kezdők terepgyakorlata. Ha itt sikerül feltűnésmentesen tevékenykedni, jöhet a következő fokozat.
Mivel a norvégok nem tartották különösen fontos embernek, négy év eltelte után nem hosszabbították meg a tartózkodási engedélyét. 1935-ben kénytelen volt visszatérni Oroszországba. Ekkor már hírszerző tisztek nyelvi és kommunikációs kiképzésével foglalkozott. Mivel egy másik orosz kém 1938-ban családostul az Egyesült Államokba szökött, Williamet lefokozták, mert úgy vélték, köze van az ügyhöz. Egy ideig alkalmi munkákból élt, és örülhetett, hogy élve megúszta az incidenst.
Mivel már sok kapcsolata volt, elérte, hogy egy repülőgépgyárban kapjon munkát. A gyári munkások csak csodálkoztak munkatársuk rendkívüli memóriáján és műszaki rátermettségén. Szinte nem adódott olyan technikai probléma, amire ne talált volna jó megoldást. Ügyesen dolgozott, és mindenki a technikai zsenit látta benne.
Magas szintű kapcsolatainak köszönhetően elérte, hogy két és fél év gyári munka után, 1941-ben visszahelyezzék a hírszerzésbe. Azt a feladatot kapta, hogy a foglyul ejtett német rádiósokat átállítsa Oroszország szolgálatára. Sikereit látva, egy sokkal veszélyesebb és merész területre vezényelték: be kellett épülnie az Abwehrbe, a német hírszerző és elhárító szervezetbe – épp oda, ahol orosz kémekre vadásztak. A Scherhorn-hadművelet röviden egy megtévesztő hadművelet volt, melyben egy 2500 fős bekerített német csapatnak álcázott szovjet különítmény kért segítséget a német hadseregtől. Ebben az akcióban William is nyakig benne volt, de olyan ügyesen igazgatta az álhíreket, hogy végül sikerült bekerülnie a német elhárító egységbe.
Veszedelmes képességeit ismerve, a háború után jónak látták külföldön bevetni – addig is nem kellett tartaniuk tőle otthon. Rendkívül fontos küldetéssel bízták meg: amerikai atomtitkokat kellett szereznie, és azokat továbbítania Moszkvába. Ehhez azonban atomfizikát tanult, és az akkor útjára induló műanyagok kémiáját kellett minél alaposabban megismernie. Fotózásból is alaposan kiképezték, ugyanakkor nemcsak a rádiók használatát, hanem sajátos építését is megtanulta. Mivel tudományos államtitkokat kellett szereznie, alaposan előkészítették számára a terepet.
