A kardántengely muzsikája

A zenét csak manapság tekintik mellékes dolognak. Minél távolabb utazunk a múltba, annál nyilvánvalóbb, hogy a zene elválaszthatatlan részét képezte a műveltségnek. A tudomány és technika történetében gyakran előfordult, hogy fontos találmányok olyan tudósokhoz köthetők, akik a zenéhez is jól értettek. Több ember számára kérdés lehet, hogy miért olyan lényeges kiemelni a tudósok és a zene meglepő kapcsolatát. A válasz egyszerű lehet: a zene emberi létünk alkotórésze.

Girolamo Cardano, a reneszánsz kor egyik zsenije meggyőződésből vallotta, hogy a zene nem egyéb, mint gyógyszer, lelki vitamin, ami az egészséges lelki-testi élethez szükséges. A tudós élete és a korszak, melyben élt, ma már mesés világ, tele hiedelmekkel és ma is érvényes tudományos megállapításokkal.

Ahhoz, hogy jobban megérthessük Cardanót, a korszakot is ismernünk kell, ugyanis így mérhető igazán a tudós nagysága. Mindkettő megismeréséhez kitűnően használható a tudós önéletrajza. Ezennel ugorjunk vissza egy fél évezredet az időben!

Girolamo Cardano 1501. szeptember 24-én született, „miután szüleim – mint hallottam – hiába próbálkoztak magzathajtó szerekkel”. Ráadásul szülei nem is voltak házasok, és a csillagok állása sem volt valami biztató. Érdemes idéznünk a csillagjóslatot! „...Születésemkor mindkét fényt adó égitest, a Hold és a Nap szögek alatt állt, és egyikük sem tekintett az ascendensre, (...) a Mars mégis mindkét fényt adó bolygónak ártott, mivel azok kedvezőtlen helyzetben álltak, és mert a Mars a Holddal kedvezőtlen szöget zárt be. Emiatt akár szörnyszülött is lehettem volna. (...) Nem is volt ennek sok híja, hiszen félholtan születtem meg, vagyis inkább félholtan rángattak elő anyám méhéből.” Bár az égitestek semmi jóval nem kecsegtettek, a történelem mégis biztató jelekkel vigasztalta a felnövő fiút, mert művelődése során megtudta, hogy születésének napja több korszakalkotó esemény emléknapja. Például ugyanazon a nap született Augustus császár is – ebben az esetben vagy a császár, vagy Cardano születésnapja pontatlan, ugyanis a császár 23-án született. Biztató eseménynek számított továbbá, hogy „ugyanezen a napon küldte útjára Ferdinánd, a kegyelmes spanyol király és felesége, Erzsébet (Izabella) azt a hajóhadat, amellyel az egész nyugatot meghódították.” Ha jobban utánanézünk a részleteknek, kiderül, hogy ebben az esetben is volt némi reneszánsz pontosságra jellemző fel-, illetve lekerekítés.

Az előzmények, csillagállások és a jelek egymásnak ellentmondó módon indították útjára a fogékony fiút. Aztán különböző jóslatok mind arra utaltak, hogy rövid élete lesz, legjobb esetben a 40. születésnapját éri meg. Úgy tűnik, még a csillagok és a jóslatok is cserbenhagyták a gyereket, mert mindenik meghazudtolta önmagát.

Nevelését illetően ironikusan jegyzi meg Cardano, hogy „anyám és apám is néha ok nélkül elpáholt, hogy majdnem belepusztultam. Végül aztán, mikor hétéves lettem, és végre okot adhattam volna a verésre, a szüleim egyszer csak úgy határoztak, hogy többé egy ujjal sem nyúlnak hozzám.” Apja azt szerette volna, hogy ügyvéd legyen, a fiú mégis orvosnak tanult.

Az ifjú Cardano a zenetanulásra is sok gondot fordított. Mint életrajzában írja, „Életemből hét évet a gyönyöröknek szenteltem, a zenének és egyebeknek”. Elképesztő tudásszomjjal olvasta az ókori klasszikus szerzők műveit. A reneszánsz amúgy épp arról szól, hogy a szemléletmódot visszaigazítják az ókori tökéletességhez. Így tehát Cardano szinte betűről betűre ismerte az ókor tudósainak munkáit, köztük a zeneelméletet is.

Beteges gyerekkora miatt gyengének érezte magát. Hogy testi erőtlenségét leküzdje, önvédelem céljából vívni is megtanult. „Kezdettől fogva sokat foglalkoztam mindenféle gladiátorgyakorlattal, olyannyira, hogy még ezek közt a féktelen emberek közt is számítottam valakinek.” Szüksége is volt az önvédelemre, mert rengeteg ellenséget szerzett magának, ugyanis kíméletlenül odavágott ellenfeleinek, ha vitára került a sor. Ugyanakkor szerencsejáték-szenvedélye sem volt veszélytelen. Többször előfordult, hogy csak azért úszta meg ép bőrrel valamelyik összetűzést a játékvezetővel, mert képzett vívó volt. Saját bevallása szerint akkor sem ijedt meg, ha ő fegyvertelen volt, és tőrrel támadtak rá, mert így is képes volt lefegyverezni támadóját.

Meglepő, ahogyan Cardano a zenét is edzésnek nevezi! „Napokon át gyakorlatoztam hajnaltól napestig felfegyverkezve, majd teljesen átizzadva játszottam a hangszereimen: gyakran egész éjjel, virradatig kóboroltam.” Aki ismeri Platón zenével kapcsolatos nézeteit, az megvilágosodva kiált fel e sorok olvasásakor, mert az ókori filozófus arról tett bizonyságot, hogy helyes zenei neveléssel lehet tiszta erkölcsű embereket nevelni. Cardano tehát igyekezett egyensúlyban tartani a lélek és a test edzésének mérlegét. A zenéről írott könyvében megemlíti, hogy Leo Oglonus nevű tanárával különböző méretű fuvolákon is játszottak. Mivel szeretett mindent pontosan tudni, a hangszereket technikai szempontból is megvizsgálta. Később leírta a hangszerek méretét, anyagát, a lyukak elhelyezését és méretét, a játék- és fúvástechnikát is.

A világ egységének megismerése érdekében nemcsak a fúvós hangszereket tanulmányozta, hanem a húrosokat és az orgonát is. A zenét elméleti és gyakorlati oldalról is jól ismerte. Különös szerénységéből ered, hogy nem tartotta magát jó zenésznek. Hogy miért vélekedett így önmagáról, azt a további életesemények és filozófiai felfogása magyarázza meg.