2024. május 11., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

7 km kerékpárút Szászrégenben

Tegnap sajtótájékoztatót tartottak a Szászrégeni Polgármesteri Hivatalban, ahol bejelentették: sikeresen pályáztak a Környezetvédelmi Alapnál kerékpárút-kiépítési tervükkel. Nagy András polgármester elmondta: a terv szerint 7 km leaszfaltozott pályát készítenek, amely gyakorlatilag behálózza a várost, illetve a fontosabb és látogatottabb helyeket köti majd össze.

Tegnap sajtótájékoztatót tartottak a Szászrégeni Polgármesteri Hivatalban, ahol bejelentették: sikeresen pályáztak a Környezetvédelmi Alapnál kerékpárút-kiépítési tervükkel. Nagy András polgármester elmondta: a terv szerint 7 km leaszfaltozott pályát készítenek, amely gyakorlatilag behálózza a várost, illetve a fontosabb és látogatottabb helyeket köti majd össze. Az elképzelés szerint a kiindulópont a Kerekerdő alatt épülő szabadidőközpont lesz. Innen a következőképpen halad majd az útvonal: Grigorescu utca – nagypiac – Abafáji utca – Bogdan Florea iskolaközpont – Maros-part – Malomárok mente – Radnótfáji negyed – Szabadság utca – Ifjúsági park – Maros-part, innen pedig kétfelé ágazik majd, az egyik irány Felfalu, míg a másik Marosvásárhely felé vezet.

A kerékpárút megépítése érdekében a polgármesteri hivatal korábban lebontatta a Malomárok mentén felhúzott bódékat, még 150 garázst kell felszámolniuk. A tulajdonosokkal már megkezdték a tárgyalásokat. Jövő héttől a polgármesteri hivatal www.primariareghin.ro honlapján, illetve a hivatal előcsarnokában levő hirdetőtáblán kifüggesztik a látványterveket, amelyeket nyilvános vitára bocsátanak. A polgármester kifejtette: néhány napon belül hozzálátnak a tervezéshez, márciusban pedig meghirdetik a versenytárgyalást a kivitelező kiválasztására. A tervet szakaszonként készítik el, nagy valószínűséggel először a szabadidőközpont közelében dolgoznak majd, mert ezt a létesítményt május elsején szeretnék átadni.

A Környezetvédelmi Alap 2,5 millió lejjel támogatta a kerékpárút kiépítését, a polgármesteri hivatal önrésze 300 ezer lej.

 

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató