55 éve szól a Marosvásárhelyi Rádió

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete a hivatalos születésnapot megelőzően, február 25-én, hétfőn a Bulgakov kávézóban megtartott szokásos klubesten a Marosvásárhelyi Rádió alapításának 55. évfordulójára emlékezett.

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete a hivatalos születésnapot megelőzően, február 25-én, hétfőn a Bulgakov kávézóban megtartott szokásos klubesten a Marosvásárhelyi Rádió alapításának 55. évfordulójára emlékezett. A rendezvényre, amelynek házigazdája Karácsonyi Zsigmond, a MÚRE elnöke, Vajda György területi elnök és Szász Attila, a Marosvásárhelyi Rádió főszerkesztő-helyettese volt meghívták azokat az idős kollégákat, akik a rádió hőskorában dolgoztak, hogy emlékeiket felelevenítve beszéljenek munkájukról a fiatalabbaknak.

Jelen voltak: Tóth Béla, Gáspár Sándor, Gyarmathy Dénes, Vajna János, Csifó János, Jászberényi Emese, Borbély Zoltán, Nagy Miklós Kund, Járay Fekete Katalin.

A meghívottak a kezdeti nehézségekről, ugyanakkor a szakma szépségéről beszéltek, többek között arról, hogy ki hogyan került a rádióhoz és milyenek voltak az első „kalandos” emlékek. Jászberényi Emese elmondta, kétbőröndnyi felszereléssel, fagyban, hóban, néha térdig érő sárban kellett a vidéket járniuk, de mindezt feledtette az, amikor egy-egy érdekes riportalannyal találkoztak. Akkoriban minden egyes ilyen út igazi élmény volt, amelyre sokáig emlékeztek. Az életre szóló leckét egy olyan nénitől kapta, aki azt hitte, hogy a „szerkesztő kijött a skatulyából”, s arra kérte, „mindig úgy beszéljen, hogy értsék.” S talán ez az intelem lehet a mai rádiósoknak is a jelmondata – javasolta a rádió volt főszerkesztő-helyettese, aki elmondta, ő mindig erre törekedett munkája során.

Borbély Zoltán zenei szerkesztő több mint 40 évet dolgozott a rádiónál. Több tízezer méter zenei szalagot regisztrált, valóságos küldetéstudattal teljesítette mindazt, amit rábíztak a rádióban. Ma már erdélyi zenetörténet részévé váltak a Siculus fesztiválon készült felvételek például. A zenei szerkesztő elmondta: össze sem lehet hasonlítani a rádiózás „hőskorának” technikáját a maival, hiszen volt, amikor telefonvonalon közvetítették a hangot, és az is előfordult, hogy a telefonkezelő beleszólt. Nagyon sok szimfonikus zenét közvetítettek élőben és rögzítettek. A rádiónak köszönhetően jutott el a színház is a hallgatók otthonába – ez utóbbit hiányolják az idősebb kollégák a mostani műsorból. Ma már az is szinte hihetetlennek tűnik, hogy még a zenei műsorokba is beleszóltak a párt művelődési biztosai, és gyakran részesültek megrovásban a szerkesztők, pl. a magyar népzene sugárzásáért.

Amire igazán büszkék a marosvásárhelyi rádiósok, az a Megy a magnó vándorútra című rovat. Tíz év alatt nyolc szerkesztő 447 erdélyi személyiséggel készített interjút: írók, költők, képzőművészek és sok más jeles személyiség vallomása került szalagra, ami ma valóságos történelmi adattárnak, kordokumentumnak minősül.

Vajna János elmondta, nem tudna válogatni 40 év élménye közül. A pontosságra hívta fel a figyelmet, s arra, hogy ennyi idő alatt egyszer sem fordult elő, hogy nem készült el az anyaggal. A legmaradandóbb, fájó emléke az volt, amikor 1985 január 12-én délután azzal köszönt el a hallgatóktól, hogy délután újból találkozunk... Csakhogy a hatóság beszüntette a magyar adást, és öt évig kellett várni, hogy újból megszólaljon a Marosvásárhelyi Rádió.

Járay Fekete Katalin a hallgatókkal való kapcsolattartás fontosságát hangsúlyozta. Gyerekműsora volt, és mai napig is megőrizte azokat a meleg hangvételű leveleket, amelyeket a gyerekek küldtek a „szerkesztő néninek.”

Gáspár Sándor a terepmunka csapdáiról beszélt. Olyan szigorúan figyelték „éberék” a műsort, hogy azt is észrevették, amikor a diktátor szavait „megugatta a kutya”.

Tóth Béla, Nagy Miklós Kund, Gyarmathy Dénes hozzászólásukban többek között elmondták, hogy évtizedekig a Marosvásárhelyi Rádió adáskörzetében az erdélyi magyarság fontos identitástudat-megőrző, erősítő intézménye volt, ezért kijátszva dacolva, az akkori hatalommal azon igyekeztek, hogy minden házba eljussanak, hogy jelen legyenek az emberek életében.

Szász Attila a magyar adás főszerkesztője, a március elsejétől beindult új műsorrács tükrében a rádió jelenlegi küldetéséről beszélt. Az elmúlt 55 év tükrében csökkent a hallgatóság, és megváltozott a hallgatói szokás is, ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ezért nyitottak március 1-jén új fejezetet a rádió történetében. Nagyon fontos, hogy milyen tartalmat sikerül előállítani, hiszen az 1989 előtti időszakhoz viszonyítva most már van konkurencia is. Kötelességüknek tartják azt is, hogy kövessék a hagyományt, eleget tegyenek a közszolgálatiságnak, de a korszerű elvárásoknak megfelelően sokszínű, pörgős műsorokkal szeretnék a hallgatókat a készülékekhez kötni. Ha nagyon színvonalas műsort készítenek, amit csak egy ember hallgat , akkor nem szerencsés a produkció. Tájékoztatni szeretnének, ugyanakkor szórakoztatni, és figyelembe kell venni azt is, hogy ne váljanak marosvásárhelyi központúvá. Folytatják a Megy a magnó vándorútra című műsor jellegét azáltal, hogy fiatal, pályakezdő erdélyi személyiségeket keresnek meg, akik talán néhány évtized után maguk is bevonulhatnak az erdélyi személyiségek tárába. Igyekeznek kielégíteni mindenféle zenei igényt, figyelembe véve a korszerű trendeket is.

Az új koncepció ismertetése után az idősebb kollégák tanácsokkal látták el jelenlegi kollégáikat, és támogatásukról biztosították munkájukban, úgy is, ahogyan tapasztalataikat, élményeiket átadták a klubesten.