Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Nyerő lehet ez az év, a 21-es, akár az ismert kártyajátékban. Van remény arra, hogy az előző évhez viszonyítva, amely a világjárvány miatt eddig soha nem tapasztalt helyzeteket hozott mindannyiunk életébe, az idei jobb lesz minden szempontból. Konzultálva szakértőkkel, visszatekintve az előző évre megpróbáltuk előrevetíteni, hogy a hazai és ezen belül az erdélyi mezőgazdasági élet milyen lehetőségeket kínál és milyen kihívások elé állítja majd 2021-ben a szakterületen dolgozókat.
Az előző év történéseire reflektálva elmondhatjuk, hogy a világjárvány alatt is beigazolódott, hogy gazdaságunk egyik biztos alappillére a mezőgazdaság. És ez nem jelmondat. A nehézségek és a gondok ellenére az agrárium az országban, megyénkben „derekasan állta a sarat”, és ebben nagy szerepe van mind az állami, mind a civil szakmai szervezeteknek, azoknak a szakértőknek, akik mindennap szívvel-lélekkel teszik a dolguk. Mert ezen a szakterületen másként nem lehet eredményeket elérni. Örömmel számoltunk be a mezőgazdaság területéről szóló jó hírekről is. S hogy csak néhányat említsek: sikeres volt és számos gazdán segített a Pro Economica Alapítvány támogatása, Kerelőszentpálon beüzemelték a takarmánymalmot ellátó silót, amely óriási felvásárlóerővel bír, kibővült a szakmai oktatás magyar nyelven az erdőmérnöki karral, eredményesen működik a falugazdász-hálózat, az RMGE megerősítette szakmai pozícióját. Nem szabad figyelem nélkül hagyni a parlamenti választások eredményét sem, amelynek alapján kormányzati felelősséget vállalt az RMDSZ, lehetőséget teremtve szakembereinknek, hogy részt vegyenek a döntéshozatalban. És ez jó, mert van tennivaló bőven, hiszen átalakulóban van az agrárium. A teljesség igénye nélkül – ha a rendszert piramisként képzeljük el –, elmondhatjuk, hogy csökkenteni kell a bürokráciát, a különböző pályázati eljárásokat, az online ügyintézést. Új alapokra kell helyezni a szaktanácsadói hálózatot is. Ennek egy kis lépése csupán a falugazdász-hálózat, de köztudott, hogy megszűnt az agrárkamara, és ezt még nem sikerült helyettesíteni. Be kell indítani az értékesítési láncokat, a gazdaszövetkezeteket, amelyek iránt még mindig elég nagy a bizalmatlanság, de az unió a 2021–2027-es pályázati kiírásban anyagi támogatást biztosít erre. Erősíteni kell a tanácsadói hálózatot, a szakmai tájékoztatást, hiszen a visszajelzésekből ítélve sokan nem értesülnek idejében a pályázati lehetőségekről, nem próbálkoznak a lehetőséggel, mert lemaradnak, nem tudják betartani a határidőket.
Az állattenyésztésben is fontos a szövetkezeti rendszerbe való tömörülés, amelynek alapján megszervezhető az értékesítés a tejfeldolgozástól a húsfeldogozásig, akár a bőr és szőrme értékesítéséig, hogy csak néhány példát említsünk.
Fazakas Miklóssal, az RMGE-Maros elnökével és Bíró Csaba alelnökkel való egyik beszél- getésünkkor elhangzott, hogy hiányzik egy koherens, helyspecifikus (erdélyi vagy akár székelyföldi) agrárfejlesztési stratégia, aminek elsősorban az lenne a célja, hogy rendet teremtsen a szakágazatban, rendszerben képzelje el a további lépéseket. Olyan kérdésekre kell világos válaszokat keresniük a gaz-dáknak, mint az, hogy mit termeljenek/tenyésszenek, milyen fajtát (növényt/állatot), milyen technológiával, és miként értékesítsék a terméket. A termelőkapacitásnak (ideértve a megművelendő terület nagyságát is) mire van szüksége: háztáji gazdaságra, önfenntartó farmra, mezőgazdasági kisvállalkozásra vagy nagyvállalatra? A rendszerben gondolkodás azt jelenti, hogy ehhez kell igazítani a megfelelő jogi, gazdasági hátteret, az üzleti mozgásteret, az áru követhetőségével együtt. És ebben a rendszerben kell megtalálni a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium (a mezőgazdasági igazgatóságok), a különböző szakhatóságok (APIA, AFIR), a kutatóállomások, a civil szakmai szerveződések (pl. LAPAR, Székely Gazdaszervezetek Egyesülete, RMGE stb., állattenyésztő, nö-vénytermesztő egyesületek stb.) és/vagy a helyhatóságok helyét és szerepét.
A nagy kihívást az jelenti mind a politikum, mind az állami és civil szakmai szerveződések számára, hogy a jelenlegi gazdasági körülmények között miként tudják megszólítani, érdekeltté tenni a gazdákat a vidékfejlesztésben.
A kulcs egy biztos jövőképhez az agrárium hitelességének erősítése megbízható gazdákkal, minőségi termékek előállításával, forgalmazásával. Ehhez szükség van a képzett munkaerőre, a kapcsolatok kiszélesítésére szakmán kívül (egyházakkal, önkormányzatokkal, az ágazathoz közel álló civil szervezetekkel). És ehhez kapcsolódik az önkormányzatoknak a vidéken élők létbiztonságának (megélhetőség, lakhatóság, jövedelmi forrás, anyagi, társadalmi jólét, elismertség biztosítása) erősítésében vállalt felelőssége. Szorgalmazni kell a kooperációt nemcsak a szakmán belül, hanem a különböző kistérségek, régiók, megyék (Székelyföld) között is, és ennek érdekében talán szükség lenne olyan kisközösségeknek szóló, rövid távú, gyors átfutású, komplex vidékfejlesztési programokra (akár sport-, kulturális téren az agrárium–önkormányzat–civil szervezetek–egyház összefogásával), amelyek ezt a kapcsolatrendszert erősítik. Fel kell készülni az EB zöldegyezményébe foglaltak megvalósítására, a biogazdálkodás, az agroturizmus fejlesztésére és összekapcsolására a mezőgazdasági termelőkkel (értékesítési lehetőség), és sorolhatnánk azokat a kihívásokat, amelyek elé helyezi majd 2021 a gazdákat.
A rendszerváltás óta eltelt több mint 30 év. Eljött a nemzedékváltás ideje, és erre oda kell figyelnie mind az agráriumnak, mind a politikumnak. Sajnos elnéptelenedőben vannak falvaink, talán az említett agrárfejlesztési stratégia – a generációváltást ösztönözve – megfékezheti némiképpen ezt a sajnálatos jelenséget. Mert van jövőnk, csak jól kell gazdálkodni a jelenben!