20 éves a Yorick Stúdió
20 éve indult útjára a Yorick Stúdió, Sebestyén Aba színházi kezdeményezése. A Mészárosok bástyájának alagsorában lévő kulturális tér egy alternatív színházi kezdeményezés, mely számos, nagy sikerrel játszott előadásnak és újszerű ötletnek adott otthont. Az évforduló alkalmából több, korábban már bemutatott előadás mellett új darabok bemutatására is sor kerül. Mindezekről és saját emlékeiről, tapasztalatairól Sebestyén Abával beszélgettünk.
– Hogyan emlékszik vissza, milyen célokkal, milyen körülmények között született meg a stúdió létrehozásának ötlete?
– A szakmai kíváncsiság, nyughatatlanság hajtott. Igazából nem voltunk munka híján, amikor 2004-ben megalapítottam az egyesületet. Fejlődni akartunk pár fiatal kollégával, új utakat keresni, kísérletezni, létrehozni egy olyan teret, ami az egyetem és a kőszínház között hidat tud képezni. Kortárs darabokat akartunk bemutatni, klasszikusokat újraértelmezni, azt, hogy legyen egy hely, ahol minden külső nyomás nélkül lehet kísérletezni. 2005-ben tartottuk meg az első bemutatónkat, így ma már 20 évesek vagyunk.
– Mi az, amit sikerült megvalósítani, mit változtatna meg? Mit tett hozzá a szakmai életükhöz ez a kezdeményezés?
– Igazából nagyon sokat. Azt gondolom, a célkitűzéseinket minden téren sikerült felülmúlnunk. Nagyon széles közönségréteget sikerült megszólítanunk, nagyon aktuális témákkal, és nem utolsósorban bemutatkozási és megnyilvánulási lehetőséget tudtunk biztosítani fiatal alkotóknak. Több mint 300 színész, koreográfus, rendező, díszlettervező fordult meg a Yorick Stúdióban. Erre különösen büszke vagyok, hiszen tanárként is dolgozom a Művészeti Egyetemen. Emellett sikerült olyan sikeres előadásokat létrehozni, amelyekkel megfordultunk nagy nemzetközi fesztiválokon is, országos fesztiválokon rangos díjakat gyűjtöttünk.
– Mi az, amit még célként megfogalmaznak maguknak a jövőre nézve, mit szeretnének még megvalósítani?
– Folytatni szeretnénk ezt az utat, amit megtaláltunk, és ami kikristályosodott előttünk. A kulturális párbeszédet tovább fejleszteni, táplálni a kortárs művek és előadások létrehozatalával, több kortárs szerző darabját bemutatni.
Ami még szintén fontossá vált számunkra, az a múltunk feldolgozása olyan drámákon keresztül, amelyekkel visszamegyünk az időben néhány évtizedet.
– Úgy tudom, ezek közé tartozik a román–magyar viszonyt és együttélést taglalók is.
– Pontosan. Ez számomra a kultúraközi párbeszéd, hiszen olyan városban élünk, ahol európai szinten is unikális, ahogy egymás mellett él egy nagy magyar közösség és egy nagy román közösség. Volt időszak, amikor szinte fele-fele arányban volt jelen a két nemzet a városban, mára körülbelül 60-40 ez a szám, de még mindig masszív magyar lakosság él itt. Azt gondolom, ez egy erény, ez nagy dolog, ezzel valamit kezdenünk kell, és azt is gondolom, hogy nekünk, magyaroknak kell az elsőnek lennünk, akik ezt a párbeszédre való kezdeményezést megteszik.
– Akik eljönnek most, az évforduló alkalmából, mire számíthatnak, milyen előadások lesznek?
– Két új bemutató lesz, ebből az egyik egy ősbemutató, Székely Csaba Egy diktátor születése című drámája, amit kifejezetten a Yoricknak írt, egy színész, Galló Ernő számára, és én magam rendezem. Október 2-án pedig Elise Wilk Union Place című darabját mutatjuk be, amelyet kifejezetten a Yoricknak, a marosvásárhelyi közeg alapján írt át. Repertoáron lévő előadásokat is játszunk, illetve felújítunk régi emblematikus előadásokat, például az utoljára 9 éve játszott Bányavirág című előadást (Székely Csaba darabja). Csinálok egy színházi maratont, ami szintén kivételes dolognak számít, hiszen egymás után három monodrámámat játszom el. Október 4-én 16 órakor Székely János Dózsa című darabját játszom a Művészeti Egyetem Levél utcai bábstúdiójában, majd 18 órától a Yorick Stúdióban a Kocsis István A tér című írásából készült előadást játszom, amely Bolyai János életéről, szerelmeiről és gyötrelmeiről szól, majd onnan átmegyek a Nemzeti Színház kistermébe, ahol Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című darabját játszom. Tartsanak velem, mert még én sem csináltam ilyet, készülök rá fizikailag, lelkileg, szellemileg, remélem, bírni fogom, mert ez olyan, mint egy Guinness-rekord-kísérlet.
Lukácsi Lóránt
