2019. március 19., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Megszületett a döntés, közzé is tették, kik nyertek jogot arra, hogy a magyar színházak nagy megmérettetésén a fesztivál 14 díjáért és a három különdíjért versenghessenek. Idén tizennégy produkció – köztük nyolc budapesti, egy vidéki és fővárosi koprodukció, valamint három vidéki és két határon túli előadás – kapott helyet a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjában. Ezúttal csak egy erdélyi társulat, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház kapott jogosítványt a válogatóktól a versenyszereplésre. Molnár Ferenc Az üvegcipő című drámája alapján készült darabot, az Egy zabigyerek kék háttér előtt történetet mesél című Radu Afrim-produkciót játsszák a szentgyörgyiek. 

A június 6. és 15. között megrendezendő POSZT versenyprogramját Gulyás Gábor esztéta, a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója és Zalán Tibor író, dramaturg állította össze a 2018. március 1. és 2019. március 10. között bemutatott, magyar nyelvű színházi előadásokból. A válogatásban Gulyás Gábornak Mispál Attila Balázs Béla-díjas rendező, Zalán Tibornak pedig Csikós Attila író, publicista, dramaturg volt segítségére – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Marosvásárhelyi előadás ezúttal nincs a versenyzők között, de Thália pécsi vetélkedése nem marad vásárhelyi képviselet nélkül. A budapesti Radnóti Színház nagy visszhangú előadása, Székely Csaba 10 című darabja Sebestyén Aba rendezésében kerül a POSZT zsűrije és közönsége elé. És a 90 éve született Székely János drámája, a Caligula helytartója is megszólal majd a 19. POSZT-on. De íme a versenybe szállók teljes névsora:

A POSZT versenyprogramjában a budapesti Katona József Színház két előadása is helyet kapott: Fejes Endre és Tasnádi István Rozsdatemető 2.0 című darabja (rendező: Máté Gábor), valamint Garai Judit Jeanne d’Arc című műve (Hegymegi Máté). A Nemzeti Színház is két produkcióval szerepel a fesztiválon: Georg Büchner Woyzeck című művével (ifj. Vidnyánszky Attila) és a Gyulai Várszínházzal közös produkcióval, Székely János Caligula helytartója című drámájával (Szász János). Helyet kapott a programban az Örkény Színház előadásában Szvetlana Alekszijevics Secondhand című műve (Bagossy László, Kovács D. Dániel és mások) és a Radnóti Színház társulatától Székely Csaba 10 című darabja (Sebestyén Aba). A Vígszínház Charlie Chaplin A diktátor című művével (Eszenyi Enikő) képviselteti magát a fesztiválon. A József Attila Színház Nagy András Karenina, Anna című produkciójával (Telihay Péter), míg a Pesti Magyar Színház Eugene Ionesco A székek című darabjával (Szabó K. István) érkezik a POSZT-ra. A versenybe jutott 14 előadás között van a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és a Váci Dunakanyar Színház közös produkciója, Anton Pavlovics Csehov Ványa bácsi című színműve (Jaroszlav Fedorisin) és a székesfehérvári Vörösmarty Színház előadásában Tasnádi István Kartonpapa című darabja (Hargitai Iván). A debreceni Csokonai Színház Fjodor Dosztojevszkij Idióta című művét (Sardar Tagirovsky) játssza a fesztiválon. A Szabadkai Népszínház előadásában Henry Farrell Mi történt Baby Jane-nel? című művét (Galambos Péter), a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház versenyprodukciójaként pedig Radu Afrim Egy zabigyerek kék háttér előtt történetet mesél című, Molnár Ferenc Az üvegcipő című drámája alapján készült darabját (Radu Afrim) láthatja a közönség.