2021. október 17., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Álljunk meg egy percre, kettőre, ez a szép szám ennyit megérdemel. Születése óta ennyiszer jelent meg lapunk hétvégi irodalmi-művészeti melléklete, a Múzsa. Jelentősége, érdemei, hiányosságai felmérésére nem a szerkesztő hivatott. Bármennyire is igyekezne tárgyilagosan értékelni, szubjektivitását nem tudná tagadni. Tény, hogy a másfél ezernyi megjelenés 6000 olyan újságoldalt jelentett a Népújságban, amelyeket kimondottan az irodalomnak, a művészeteknek, az alkotás és a művészeti élet legfontosabb, legigényesebb eseményeinek, megnyilatkozásainak szenteltünk. Hol sikeresen, kellő szinten és szigorral, hol kevésbé. Ez részben a város, a megye, az ország, a Kárpát-medence kulturális eseményeinek kínálatától függött, másrészt attól, mennyire sikerült mozgósítanunk a potenciális szerzőket arra, hogy mellékletünkben közöljenek. Voltak időszakok, amikor mifelénk is sok tükröznivalót kínált a szellemi pezsgés, számos rendezvénynek örülhetett a régió magyarsága. Ezekből mi is gazdagon profitáltunk. És abból is, hogy sok kiváló tollforgató, író, költő, képzőművész, fotós vált munkatársunkká. Az ügyszeretet, a barátság vezérelte őket, a lap anyagi lehetőségei ugyanis sohasem voltak olyanok, hogy ilyen szempontból versenyezhetett volna a tisztes honoráriumot biztosító sajtótermékekkel. Köszönjük támogatásukat, néhányuk mai számunkban is szerepel. És azoknak is jár a köszönet, akik pályázatok kiírásával, kedvező elbírálásával segítettek. De mindenekelőtt az olvasóknak vagyunk hálásak, akik megkedvelték, visszajelzéseikkel éltették a Múzsát. Nem vált eseményeket is szervező fórummá a melléklet, mint ahogyan induláskor a bővülés, felfuttatás ügyét felkaroló Makkai János főszerkesztővel elképzeltük. Az újságírás, szerkesztés napi taposómalma letörte a kezdeti szárnyalást. De Bölöni Domokossal és a későbbi fiatal szerkesztőtárssal, Kaáli Nagy Botonddal igyekeztünk fenntartani az érdeklődést a Múzsa iránt. Ahogy lehetett a fogyatkozó ösztönzések, a szerény lehetőségek s a társadalmi rangját mindinkább elvesztő minőségi kultúra szoruló satujában. Sok reményünk az évek során szertefoszlott, de jó tudni, hogy mellékletünk a maga megszakítatlan folytonosságával, makacs kitartásával fehér holló a régióban nyomtatott formában még megjelenő napilapok prérijén. Ha most kezdenénk, valószínűleg már nem mernénk belevágni, de a Népújság mindenkori vezetősége mindvégig szívügyének tekintette a melléklet működtetését, és ma sincs másképpen. Csak épp azokat az illúziókat veszítettük el, amelyek az elején lelkesítettek. Persze, ha több mint harminc évvel fiatalabb lennék, mint akkor, az 1991-es tavaszi mellékletavatáskor, talán most is másképp tekintenék a Múzsára. Az azonban feltétlen elégtételem, hogy ha a szerkesztői, szerzői minőségem valahol szóba kerül, valamiképpen felmerül a Múzsa neve is. A számozás pedig egy darabig még biztos folytatódik. Az 1501. szám már feltűnt a láthatáron.


Mellékletünk múzsás fejlécének megtervezője, Vincze László képe, a Pogány oltár a Barabás Miklós Céh csíkszeredai országos kiállításán