2019. március 26., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

December 11-én a marosvásárhelyi Bernády Házban

Társadalmi és politikai változások 1990 óta címmel tartott előadást Kiss Tamás szociológus, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa. 

Az előadás három témát járt körül: a makrotársadalmi folyamatokat, az erdélyi, romániai magyarság demográfiai helyzetét, illetve a társadalmi rétegződési helyzetét, a magyar intézményrendszer kérdését, a többségi és kisebbségi politikai szereplők közötti alkufolyamatot és ennek az intézményes szerkezetét.

Erről beszélgettünk az előadóval.

Fotó: Terkál Ágnes 


– Elhangzott az előadásban, hogy a Ceauşescu-rezsim bukása társadalmi, intézményes és politikai értelemben is új helyzetet teremtett az erdélyi magyar közösség számára. Kifejtené kissé részletesebben?

– Elsősorban intézményes és politikai szempontból teremtett új helyzetet. A múlt rendszerben volt ugyan magyar érdekképviselet, de ez nem volt formalizált: nem volt etnikai párt, nem voltak olyan hivatalosan létező csatornák, amelyeken keresztül a magyar közösség, a különböző magyar elit csoportok az érdekeiket, elképzeléseiket artikulálni tudták volna, hanem egyszerűen a pártapparátusokban dolgozó magyar személyeken keresztül történt egyfajta érdekkijárás vagy érdekérvényesítés, akik éppen pozícióban voltak. Ebben a tekintetben ’89 alapvető változásokat hozott. Megteremtődtek a politikai érdekképviselet formális keretei, és intézményes tekintetben is nagy változást jelentett, ugyanis a rendszerváltás lehetőséget teremtett arra, hogy az erdélyi magyar értelmiség és az erdélyi magyar politikai elit újra felmelegítse ennek az intézményesen fenntartott etnikai párhuzamosságnak a programját. 

– Melyek voltak azok a legfontosabb intézmények, amelyek ekkor létrejöttek vagy újraalakultak?

– Az oktatási rendszer volt a középpontban, de mi gyakorlatilag nyolc olyan területet határoztunk meg, ahol ez az etnikailag integrált, dominánsan magyar intézményeken keresztüli szerveződés a meghatározó. Ezek az önkormányzatok, a helyi közigazgatás, bizonyos magyar többségű területeken, például a Székelyföldön magyar intézményként működnek, ugyanakkor a pártpolitika, oktatás, a kulturális élet, az egyházak, újabban a sport is és a szociális ellátásnak bizonyos területei, a médiafogyasztás, ezek a fontos területek mind az önálló magyar intézményeken keresztül szerveződnek. Nem minden léttér fejlődik ezeken keresztül. Például a gazdaság nem etnikailag integrált Erdélyben, bár az általunk írt kötetben Csata Zsombor kollégám amellett érvel, hogy a gazdaságban is az utóbbi öt évben megfigyelhetők enklavizációs folyamatok.

– Az előadásban az is elhangzott, hogy az erdélyi magyar elitek és a román politikai szereplők között folyamatossá vált egyfajta alkufolyamat.

– A román kisebbségpolitikai berendezkedést köztes rendszernek tekinthetjük, ahol a többség nem monopolizálja százszázalékban az állami intézményeket, de nem is jön létre formális etnikai hatalommegosztás vagy autonómia, ahogyan ezt Erdélyben nevezni szokták, és az egész román kisebbségpolitikai rendszer egyfajta köztességre alapul, ahol a román politikai szereplők elismerik az RMDSZ tárgyalási monopóliumát, a magyar közösség legitim képviselőjeként ismerik el, ugyanakkor az, hogy a magyarok részt vesznek a végrehajtó hatalomnak a különböző szintjein, az nem törvényileg kodifikált. Ezek az RMDSZ vagy a magyar politikai elitek által betöltött pozíciók folyamatosan az aktuálpolitikai eseményeknek, ad-hoc alkuknak, gyakran informális alkuknak a függvényei. 

– A román nemzetállami szerkezetből adódó alapvető egyenlőtlenségeket nem sikerült felszámolni, és folyamatos volt a magyar közösség marginalizációja.  

– Ebből a nemzetállami berendezkedésből különböző dolgok következnek: az asszimiláció, a különböző etnikai rétegződések változása, a magyarok folyamatos perifériára szorulása, egyre nagyobb részük koncentrálódik periferiális régiókban, a nagyon aszimmetrikus kétnyelvűség. Ennek az aszimmetriának a makrotársadalmi következményei és vetületei.

– Hogyan látja a jövőt a magyar közösség szempontjából, az aktuális politikai helyzetből kiindulva?

– Elég nehéz helyzetben van most a magyar politikai elit. Ugyanis az a fajta alkufolyamat, amely 1996-tól 2014-ig domináns volt, megbukni látszik. Az utóbbi időben az RMDSZ erőforrás-allokációs képessége nagymértékben lecsökkent, és ez elsősorban a korrupcióellenes harccal, illetve a DNA-nak a tevékenységével áll összefüggésben, ami ezeket az informális háttéralkukat nagyon nagy mértékben kriminalizálta, és gyakorlatilag kérdésessé válik annak az egész szférának a működési elve, amibe a magyar elitek integrálódva voltak. Az a kérdés, hogy román részről jön-e valamifajta új ajánlat, ami nyilvánvalóan valamilyen formálisabb etnikai hatalommegosztást jelentene. De hát ez nyitott kérdés, és majd a jövő fogja eldönteni.

– A választások változtathatnának esetleg ezen a helyzeten?

– Nem tudom, hogy a választások mit változtathatnának. Ez egy választásokon átívelő probléma. A román politikai oldalak egyikénél sem látok olyan kezdeményezéseket, amik egy új struktúra, és egyfajta új szerkezetű alku irányába mutatnának.

– Tovább gyengülhet az RMDSZ alkupozíciója? És ha igen, annak milyen következményei lehetnek? 

– Azt az űrt, amelyet az RMDSZ alkupozíciójának és az erőforrás-allokációs képességének a csökkenése okozott, egyelőre, úgy tűnik, az anyaországi források töltik be. Tehát miközben az RMDSZ-nek az erőforrás-allokációs képessége nagymértékben lecsökkent, ezzel párhuzamosan a Magyarországról érkező forrásoknak a volumene megnőtt. Ez is egy olyan tényező, amely teljesen átstrukturálja ennek a kisebbségi politikai mezőnynek a működését.

– De nem pótolhatja az alkupozíció gyengülésének a hiányát…

– Szerintem sem pótolhatja, csak látszólagosan. Azért nincs válsághangulat az erdélyi magyar értelmiségen vagy az erdélyi magyar eliten belül, mert bizonyos értelemben pótolja ugyan, de nem valószínű, hogy ez járható út lenne. 

– Akkor majd meglátjuk, mit hoz a jövő…

– Hát igen, így is lehet mondani.