100 éves Ilonka néni

Reggel az első dolga az, hogy felsepri az udvart, és ha ereje engedi, megeteti a csirkéket a vámosgálfalvi Szabó Ilona néni, aki a múlt héten töltötte a 100. évét.

Reggel az első dolga az, hogy felsepri az udvart, és ha ereje engedi, megeteti a csirkéket a vámosgálfalvi Szabó Ilona néni, aki a múlt héten töltötte a 100. évét. – Semmi panaszom nincs – mondja most is, és hálát ad a jó Istennek, hogy szeretetben élhette le életét és két lánnyal, három unokával, három dédunokával és öt ükunokával ajándékozta meg.

Ilona nénit mindenki szeretettel emlegeti a faluban, századik születésnapján népes csapat gyűlt össze a takaros, virágokkal teli udvaron, hozzátartozók, szomszédok, jó ismerősök, valamint a polgármester, alpolgármester és Keszeg András református lelkipásztor köszöntötték a falu büszkeségének számító Ilonka nénit, hiszen mint Balog Elemér alpolgármester is mondotta, az utóbbi 80 évben nem volt példa arra, hogy a községben valaki megérte volna ezt a szép kort.

– Mindig is népszerű asszony volt, mindenki szereti. Amikor jöttem a nyugdíjjal, mindig finom, friss pánkóval fogadott. Ilyen finom pánkót más nem tud sütni – jegyzi meg a hölgy, aki tizenkét évig postásként havonta megfordult Ilona néninél, akit tizenegy éve 79 éves lánya, Ciplea Ilonka gondoz. – Kérdezte egyszer tőlem Ilona néni, hogy ha lánya elhalálozik, örökölheti-e a nyugdíját – teszi hozzá mosolyogva a volt postás.

A száz év ellenére, a 37 éve özvegyen maradt Ilonka néni nem az ágyban, siránkozva tölti mindennapjait. Reggel felkel, felöltözik, egyedül tisztálkodik és első dolga, hogy felsepri az udvart. Mindig is tisztaság- és rendmániás volt. Kiül az udvarra, megeteti a csirkéket, az idén még kapált is a kertben – meséli lánya, aki férje halála óta együtt él édesanyjával. – Egyszer elmentem a templomba és mire hazajöttem, el volt seperve a hó az udvarról. Kérdeztem, édesanyám, ki járt itt, ki seperte el a havat? Mire bevallotta, hogy ő volt – emlékezik vissza édesanyja „csintalanságaira”. Elárulja, anyukája nagyon válogatós, mindig is szerette a finomságokat. Legszívesebben húst hússal enne, ha van hús, akkor a kenyeret meg a krumplit inkább mellőzi – árulja el a lánya, miközben szeretettel néz édesanyjára.

Ilona néni Vámosgálfalván született és egész életét itt élte le. Fiatalkorában a kollektívben dolgozott, majd háziasszonyként családjának szentelte életét. Két lánya született, egyik azonban már elhunyt. Három unokáját, három dédunokáját és öt ükunokáját, bár távol élnek tőle, ma is felismeri, amikor meglátogatják. Különös szeretettel emlegeti Mariana unokáját és férjét Cristiant, akik Németországban élnek, de naponta többször felhívják és gondoskodnak arról, hogy semmiben ne szenvedjen hiányt. Bara Ilus, legnagyobb unokája hálásan gondol vissza azokra az évekre, amikor kislánya születésekor életmentő volt számára a nagymama segítsége, aki oroszlánrészt vállalt dédunokája nevelésében.

A szülinapi összejövetelt Ilona néni egy ideig meghatódva, de csendben figyelte, átvette a virágcsokrokat, megköszönte a sok szeretetet, ami őt körülveszi. Először csak hallgatta, amint a családtagok, szomszédok mesélnek róla, majd kis idő után ő is megszólalt. – Elverem a sok néppel az életemet. A világon semmi panaszom nincs. Hála istennek kórházban nem voltam. A férjem is jó volt szegény, sokat dolgoztunk a mezőn. Van egy jó leányom, Ilonka, a lánya Mariana. Jaj Istenem, mekkora áldás. Nem tudom, meddig tart még a jó Isten, haragszik is a lányom, hogy keveset eszek. De boldogan megyek el, mert látom, hogy boldogságban hagyok mindenkit. Unokáim szépek és jók – mondotta irigylésre méltó nyugodtsággal, derűlátóan. Mikor fiatalkoráról kérdezték, elgondolkodik: – Mentünk a fonóba, táncba – jut eszébe, majd komolyabb dolgokra tér. – Mindig, mikor felkeltem, az volt az első, hogy sepertem... falevelek voltak lehullva. Mertem vizet majorságnak, kutyának. Egyebet már nem tudok, reszketek – jegyzi meg Ilona néni és elmosolyodik.

A továbbiakban egészséget kívánunk neki és azt, hogy minél tovább élvezhesse hozzátartozói szeretetét.