2024. november 24., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A mai kisgyerekek szülei közül bizonyára sokan jártak a – tiltott magyar adásokban és diafilmkockákon megelevenedő – Futrinka utcában. Erre a fekete-fehér, tiszta, őszinte mesevilágra emlékeztet a marosvásárhelyi Levél utcában több mint egy éve teremtődött parányi univerzum.


A mai kisgyerekek szülei közül bizonyára sokan jártak a – tiltott magyar adásokban és diafilmkockákon megelevenedő – Futrinka utcában. Erre a fekete-fehér, tiszta, őszinte mesevilágra emlékeztet a marosvásárhelyi Levél utcában több mint egy éve teremtődött parányi univerzum. A különbség mindössze annyi, hogy itt nem csak a legfiatalabb publikum érezheti otthon magát. A Művészeti Egyetem bábszínész szakos diákjainak képzésére és nyilvános megmutatkozására egyaránt teret biztosító stúdióról, a megvalósításokról, tervekről, illetve a bábosok különleges, mágikus létformájáról Kozsik Ildikó bábművésszel, osztályvezető tanárral beszélgettünk.

– 2008-ban tették le az épület alapkövét, tavaly februárban sor került a hivatalos megnyitóra. Mi történt az elmúlt 15-16 hónap alatt a Bábstúdióban?

– A múlt évi másodéves magiszteri hallgatók vizsgaelőadása, a Gomolyka volt az első darab, amit bemutattunk ezen a színpadon az NKA támogatásával. A megnyitón is a diákjaink vizsgaelőadásából mutattunk be egy rövid etűdöt. Mindkét esetben érvényesült a szakok közötti átjárhatóság elve, az előadást ugyanis Kovács István rendezői szakot, illetve teatrológiát végzett hallgatónk állította színpadra, a díszleteket az akkori végzős évfolyamon tanuló, látványtervező szakos Lukács Ildikó készítette. A mostani másodéves mesterképzőseink szintén két vizsgaelőadással, A brémai muzsikusok című Grimm-mese színpadi feldolgozásával, illetve egy felnőtteknek szóló produkcióval, a Születés, szerelem, halál című nonverbális darabbal álltak közönség elé. A jövő évadban újra két előadással készülünk majd, hogy melyekkel, arról egyelőre korai lenne beszélni. Ugyanakkor ősztől nyitni szeretnénk a gimnazista és a középiskolás diákok felé is, akár egyfajta beavató színházat is ajánlhatnánk, amely arra is lehetőséget nyújtana számukra, hogy betekintsenek a kulisszák mögé.

– Többször játszották telt ház előtt A brémai muzsikusokat. A darab rendezőjeként mi volt a koncepciója?

– Kis költségvetésű előadásról lévén szó, nem a látványosságon, hanem a játékosságon volt a hangsúly. Arról szerettük volna meggyőzni a közönséget, hogy nem csupán a kész dolgok kínálnak lehetőséget a játékra, minden, ami kéznél van, egy zokni, egy tarisnya is életre kelhet a gyermeki fantázia segítségével. Valóban sokan eljöttek megnézni az előadást, arra is volt példa, hogy egy gyerek három felnőttet hozott magával. Az egyik előadás után egy apróság csak ült a széken, és sírt, mert nem akart hazamenni.

– Sikerült-e a felnőttelőadással is megszólítani a célközönséget?

– Nem teljes mértékben. Az erdélyi kultúrában még mindig létezik az a mentalitás, miszerint a bábszínházi előadások kizárólag a gyermekekhez szólnak, éppen ezért a bábjátszást nem tekintik a színművészettel egyenrangú művészeti ágnak. Ezt a felfogást szeretnénk megcáfolni mindennapi munkánkkal. Régen, még az ötvenes évek elején nagy volt az érdeklődés a felnőttdarabok iránt, a sajtó részéről is érezhető volt a lelkesedés. 1951-ben óriási sort alkottak A botcsinálta doktorra jegyet váltó emberek, 1955-ben viszont az akkori kultuszminisztérium úgy döntött, hogy ebből elég, csökkentsék a felnőttelőadások számát, mert a bábszínház csakis a gyerekekhez szólhat. Pedig, ha történeti szempontból nézzük, a legelső bábelőadások is a felnőttekhez szóltak, a vallási játékok révén az írástudatlanok felvilágosításában, a transzcendenciával való kapcsolatok megteremtésében játszottak szerepet. Mesterképzős diákjaink felnőttelőadása olyan etűdöket tartalmaz, amelyeket azért emeltünk ki a vizsgaanyagból, mert olyan színpadi képeket hoznak létre, amelyekkel érdemes a nézőknek is találkozni. Nem arra összpontosítottunk, hogy produkció legyen belőle, hiszen minden etűd egy mozzanata a diákok lelkének, érzékenységüknek, anyagban való gondolkodásuknak egy-egy megjelenési formája.

– Érzékelhető a kellő érdeklődés hiánya a felvételire jelentkezők számában is?

– Igen, sajnos. Jelenleg az ötödik alapképzésben részesülő, illetve a második mesterképzős évfolyam tanul az egyetemünkön, alapképzésen bábszínész szakra jövőben szervezünk felvételit. 2009-től a színész szakon is választható tantárgy a bábozás, de olyan diákunk is volt, aki színész szakot végzett, majd bábszínész szakon mesterizett.

– Milyenek az elhelyezkedési lehetőségek ebben a szakmában?

– Jók, ugyanis hiány van diplomás bábszínészekből. A legelső évfolyam diákjai a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban, illetve Sepsiszentgyörgyön dolgoznak, a második évfolyamról két hallgató kivételével mindenki Temesvárra szerződött, a tavalyiak közül is mindannyian a szakmában dolgoznak, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában. Amire pedig nagyon büszkék vagyunk: egy volt diákunk Unima-ösztöndíjat nyert, és nyáron a franciaországi Charleville-ben vesz részt mesterkurzuson, ez pedig nem kis dolog, tekintve, hogy világszinten két ilyen ösztöndíjat ítélnek oda évente.

– Kiből lesz jó bábszínész?

– A bábos egy kicsit a táltosra is hasonlít, hiszen a bábuval való viszonyában a rejtőzködés, az illuziókeltés valósul meg. A színpadi jelenlét éppen annyira fontos, mint a színészeknél, ahhoz, hogy az előadás hiteles legyen és a bábszínész kezén mozgó képzőművészeti alkotás, a bábu, életre keljen. A bábszínésznek vagy a bábuját maga tervező, készítő bábosnak a megmozgatott anyag életét elsődleges szempontnak kell tekintenie. Mi az egyetemen megtanítunk a diákoknak minden technikai fogást, a hivatás gyakorlásához nélkülözhetetlen elméletet és gyakorlatot, a szakma történetét, esztétikáját, de ez még nem minden. Ahhoz, hogy valaki hitelesen élhesse meg ezt a hivatást, egy kicsit varázslónak kell lennie. Szeretni kell ezt a mesterséget, hiszen már maga a felemelt kéz is ellentmond a fizika törvényeinek. A szívnek csupán vért pumpálni a felemelt ujjbegyekbe – arról nem is beszélve, hogy a kezeket mozgatni kell, hogy a bábu életre kelljen – fizikailag megerőltető. Aki ezt nem vállalja, az nem találja meg ebben a művészeti ágban a helyét. Hiszen a bábosnak nem jár dicsfény, Oscar-díj, a paraván mögé rejtőzve azt sem tudják, hogy ki is ő tulajdonképpen. Kit érdekel, ha a bábszínészek sztrájkolnak, ha egy bábos nem játszik többet a gyerekeknek, vagy ha nem készít el egy darab rongyból például egy kakast?

 

 

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató