„(Tév)úton” az örömforrásig

Egy „léhaságra hajlamos”, a történelem által „megfegyelmezett” alkotó, egy furcsa, elesett, de fejlődőképes figura, egy árnyakkal teli kor és egy – mindezt körbejáró – árnymentes, humorban, öniróniában gazdag párbeszéd – ennyi bőven elégséges ahhoz, hogy egy irodalmi találkozás a kevésbé beavatottak számára is igazi élménnyé váljon.

Fotó: Szabó Róbert Csaba

Egy „léhaságra hajlamos”, a történelem által „megfegyelmezett” alkotó, egy furcsa, elesett, de fejlődőképes figura, egy árnyakkal teli kor és egy – mindezt körbejáró – árnymentes, humorban, öniróniában gazdag párbeszéd – ennyi bőven elégséges ahhoz, hogy egy irodalmi találkozás a kevésbé beavatottak számára is igazi élménnyé váljon. A marosvásárhelyi G Café Horváth Péter írót, a Bogárvérrel szerzőjét és beszélgetőtársát, Láng Zsoltot hallgató közönsége minden bizonnyal meggyőződött erről a Látó Irodalmi Játékok idei első, péntek délutánra időzített rendezvényén.

Kell-e ismerni az olvasónak az író életrajzát, és ha belekeverjük a szerzőt a műbe, nem fosztjuk-e meg magunkat a szabad olvasás lehetőségétől? – hangzott el a „bemelegítő” kérdés, melynek kapcsán a házigazda felidézte, hogy diákkorában az írói életrajzokban való tájékozódást a szocializmus módszerének, a nem létező szocialista hősök megerősítésének érezte, és 1990-ben Bécsben döbbent rá, hogy az embereket igazán érdekli az alkotók élete.

– Semmiképpen nem fontos ismerni az írót, de mikor már az ember több évtizedet eltöltött ezen a „planetán”, előfordul, hogy néha az írót olvassa, nem a művet. Néha megérzem az írót, az író állapotát, például azt, hogy éppen tehetségtelen. (…) Ami a saját művemet illeti, a Bogárvérrel sokkal többet tud arról, amiről szól, mint Horváth Péter. Olyan látszólagos, illetve valódi tudások találhatók meg benne, amelyeknek én már nem vagyok a birtokában – mondta a meghívott. Horváth Péter az ihletet ingerlő tényezők kapcsán írói létformáját körvonalazta:

– Ha az írónak az az igazi kedvtelése, hogy ír, akkor mindig ír. Reggel fél 5-kor leülök a gép elé, aztán akkor is lesz valami, ha nem lesz semmi. Ez egy prózaírónál így működik, bár én inkább lírai alkat vagyok. Aki elkötelezetten választotta ezt a „tévutat”, megpróbálja megérteni, hogy mi a bánat akar odakerülni a papírra. Mindig minden írásomat úgy kezdtem el, hogy halvány fogalmam sem volt arról, mi lesz belőle.

A farkastorokkal született, selmecbányai szerzetesek között nevelkedő, csodálatos képessége, a hallottak, olvasottak pontos megjegyzése miatt hírszerzőnek használt Nyulacskáról szóló regény előzményei sem maradtak homályban a közönség előtt.

– Egy M. S. monogramú mesterről szerettem volna írni, aki egy kedves tanárnőm kedvenc festője volt. Nem tudni, ki volt ő voltaképpen, a németek azt hiszik, hogy német, a magyarok szeretnék, ha magyar lett volna. Egy kisregényt terveztem egy félkegyelmű szereplővel, azért félkegyelművel, mert az lükeségében mondhat téves dolgokat. Így képződött meg bennem ez a Nyulacska nevű fiú, és ebből lett 470 oldal, amelyben a mestert egyszer említem meg. Ezzel egyrészt kicsesztem magammal, másrészt igyekeztem bizonyos dolgoknak utánanézni. Örömömre kiderült, hogy a blöffjeimnek 80 százaléka igaz.

A történelemmel való kapcsolatát illetően egy Mancika nevű tanárnőt idézett fel az alkotó, aki a diákok minden kérdésére azt válaszolta, hogy „a tanuló csak a tanár kérdésére felel”, és ezzel évtizedekre vette el a kedvét a történelemtől. A változást 40 éves korában a Mátyás feleségéről írt hangjátékhoz való adatgyűjtés jelentette, ekkor döbbent rá arra, micsoda élményt nyújtanak az elmúlt évszázadok.

A „magyar rózsa neveként” is beajánlott Bo-gárvérrelt Umbert Eco: A rózsa neve című művével összevetve Horváth Péter elismerte, jobbnak tartja regényét Eco művénél, amely egyszer csak unalmassá válik.

– Eco fantasztikus tudású ember. Nem olyan jó író, mint amilyen hihetetlen kultúrtörténész – mondta, majd azt is kifejtette, hogy saját művében a középkor elsősorban díszlet, a cselekmény ugyanis a nagy változás előtti pillanatban játszódik, az önálló ember létrejöttének pillanatában, aki személyes viszonyba szeretne kerülni önmagával és Teremtőjével.

– Egy olyan kor, illetve díszletrendszer ez, amelyben olyan kérdésekről „vacakolhatok”, amelyek talán fontosak. A középkor a regény készlete, a mű minden szereplője tulajdonképpen rólam szól.

– Mennyire játszott szerepet az alkotói folyamatban a népszerűségre való törekvés? – tudakolta Láng Zsolt. Horváth Péter válaszában valószínűleg írói hitvallásának lényegét fogalmazta meg:

– Arra törekedtem, hogy olyat írjak, amit szívesen elolvasnék. Az olvasás nem büntetés, hanem örömforrás.

A Bogárvérrel folytatása már készül, a budapesti könyvhéten jelenne meg, ha addig sikerülne megírni – derült ki a beszélgetés végén, majd egy röpke negyedórára életre kelt a regény. A felolvasást követően Szabó Róbert Csaba a következő találkozóra hívta fel az egybegyűltek figyelmét: január 24-én a Látó a négyzeten című új sorozat első rendezvényére kerül sor. A hiánypótlónak szánt irodalmi együttléteken könyvekről zajlanak majd keményebb hangvételű eszmecserék, elsőként Papp Sándor Zsigmond Semmi kis életek című művét vitatja meg a beszélgetés négy szereplője.