A sok esemény – az aktuális helyhatósági választások, a nemzeti összetartozás napja – miatt az idén háttérbe szorult, de a korábbi években is sokat vesztett fényéből ez a szép június kezdeti ünnep, a tanítók napja.
A sok esemény – az aktuális helyhatósági választások, a nemzeti összetartozás napja – miatt az idén háttérbe szorult, de a korábbi években is sokat vesztett fényéből ez a szép június kezdeti ünnep, a tanítók napja. Vannak, akik más időpontra helyeznék, ennek ellenére Romániában június 5-én van a napja, Magyarországon a hónap első vasárnapján ünneplik. Mióta az európai hivatalosságok október 5-ét jelölték meg nemzetközi pedagógusnapként, a világ sok országában az őszi dátum vált hivatalossá annak emlékére, hogy 1996-ban ezen a napon fogadták el a pedagógusok jogairól szóló nyilatkozatot, amely kimondja megbecsülésük szükségességét, és azt is, hogy bérezésük nem maradhat el a velük egyenértékű képzésben részesülők javadalmazásától.
Ami nálunk sajnos nem valósult meg, s manapság is tüntetésekkel próbálnak meg érvényt szerezni annak, amire jogosultak lennének. Mert, valljuk be őszintén, sem a bérezés, sem a társadalmi megbecsülés tekintetében nem azt kapják, amit megérdemelnének. Pedig a mesterségek legnehezebbikét és egyben legszebbikét művelik, ezért is tarthatjuk nemcsak az elemi osztályokban tanító, hanem az oktatást hivatásként vállaló és művelő valamennyi pedagógus napjának a tanítók napját.
Tanítani csodálatos dolog annak, akinek tehetsége, adottsága és felkészültsége, türelme, kellő bölcsessége és lelke is van ehhez a hivatáshoz. Amihez hajdanán a nádpálca, a testi fenyítés nyújtott segítséget abban, hogy megzabolázhatatlan nebulók figyelmét a tananyagra tereljék. Ma, amikor ez már tilos, az információk tengerében vagy annak felszínén úszkáló kis- és nagyobb diákok figyelmét kell megnyerni, lekötni, köztük olyan gyermekekét, akikkel a saját szülője sem tud mit kezdeni. A mobiltelefonok fölé görnyedő nemzedék fejét kell felemelni, megterhelő, mai világunkhoz sem minőségében, sem mennyiségében nem igazodó tanterv és tankönyvek alapján. Emberpróbáló nehéz feladat kritikus, fanyalgó, életunt, a tekintélyt nem ismerő kamaszok lelkében és gondolataiban meggyújtani a fényt, felcsigázni a tudni akarás óhaját, az odafigyelést, a tanulás gyönyörűségét. Keveseknek, csak a mesterség mágusainak sikerül. De vannak még néhányan, idősek és fiatalok, akik „húsz-harminc szempár fénylő tükörtermében” az új időkben is becsülettel megállják a helyük. Manapság divat csak a legjobbakkal foglalkozni, s tehernek tekinteni a többit, mert hiszen a kiugró tanulói teljesítmények alapján dagad a pedagógus dossziéja. A mesterség művészei, még akkor is, ha utópiának és valótlanságnak tűnhet, képesek magukhoz láncolni minden gyermek figyelmét, fel tudják fedezni nemcsak a gyémántot, a féldrágakövet, hanem a szúrós, éles szikladarabot is, hisz valamennyit csiszolni kell és lehet. Vannak még ilyen tanítóink, akik csodát műveltek az anyanyelv nemrégiben megtartott marosvásárhelyi ünnepén is. Köszönet mindennapi és rendkívüli munkájukért! Amíg még vannak, értékeljük, tiszteljük, szeressük őket!
