2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Székelyföld autonómiája olyan cél, amely a máskor versenyben álló magyar pártokat is összefogja”

Hétfőn a magyar sajtó egy részében megjelent hírek szerint Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke támogatásáról biztosította Szilágyi Zsoltot, az Erdélyi Magyar Néppárt államelnökjelöltjét.

Hétfőn a magyar sajtó egy részében megjelent hírek szerint Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke támogatásáról biztosította Szilágyi Zsoltot, az Erdélyi Magyar Néppárt államelnökjelöltjét. A Népújság megkeresésére Izsák Balázs azt mondta, egyesek azt állították, hogy „már a találkozón biztosítottam Szilágyi Zsoltot a támogatásomról. Holott a Néppárt közleménye sem erről szól, ez csupán a levelem értelmezése. De hogy minden félreértést eloszlassak, vasárnap este közzétettem az álláspontunkat, hogy hogyan látjuk mi, és személyesen én az államelnök-választást és a magyarok részvételét”. Az alábbiakban ebből idézünk:

 

Egymillió szavazatot az autonómiára!

Az SZNT álláspontja szerint „a romániai elnökválasztás páratlan lehetőséget kínál arra, hogy Székelyföld autonómiája iránti közösségi igényünket minden eddigi mértéket meghaladó módon mutassuk fel. Arra van szükség mindössze, hogy a két magyar jelölt egymást kiegészítve, esetenként egymás érveit megerősítve magyarázza el a kampány során többségi honfitársainknak, hogy Székelyföld területi autonómiája nem sérti sem Románia, sem a székelyföldi románok érdekeit, mi több, ez az egész ország lakosságának a javát szolgálja. Ha képesek vagyunk a Székelyek Nagy Menetelésének összefogását a romániai elnökválasztáson is megismételni, joggal számíthatunk arra, hogy minden eddiginél több magyar szavazót sikerül mozgósítanunk.

Ha ebben a kampányban az Egymillió szavazatot az autonómiára! jelmondatot mindkét magyar jelölt használja, akkor ez világos üzenet lesz, hogy Székelyföld autonómiája olyan cél, amely a máskor versenyben álló magyar pártokat is összefogja”.

Az SZNT szerint „az egységes fellépés elengedhetetlen feltétele, hogy alapjaiban egységes jövőképet, egységes elgondolást mutassunk fel Székelyföld jövőjét illetően”. Ezért kéri a jelölteket, fogadják el viták felett álló, közös alapként az SZNT autonómia-statútumát, közös jelképként Székelyföld tíz éve ismert és elterjedt zászlaját és címerét, és ezt nyilatkozatban erősítsék meg.

Amennyiben ez megvalósul, az SZNT elnökeként arra fogja biztatni a magyar szavazókat, hogy „mindenki érezze át a pillanat jelentőségét, amelyet történelmivé is tehetünk, ha mind részt veszünk a választásokon, és a fentiekben megfogalmazott közös alapot elfogadó bármelyik jelöltre szavazva megerősítjük, hogy igényeljük, amire annak a kampánya is felépült: Székelyföld területi autonómiáját”.

Izsák Balázs szerint ha ezt a közös elvi alapot mindkét jelölt elfogadja, akkor „esély van arra, hogy milliós nagyságrendű legyen a két jelöltre összesen leadott szavazatok száma, és ez csakis az autonómia iránti igény ismételt kinyilvánítását fogja jelenteni”.

Végül arra kéri a magyar történelmi egyházak vezetőit, ösztönözzék az egymás iránti felelősség jegyében a magyarok, a székelyek összefogását a romániai elnökválasztás során, és hangsúlyozzák az autonómiamozgalom egységének fontosságát.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató