„Nem vagyok versenyénekes”

Számos koncertmeghívásnak tett eleget, ugyanakkor rangos nemzetközi énekversenyeken is részt vett.

Az elmúlt egy évben sokat utazott. Számos koncertmeghívásnak tett eleget, ugyanakkor rangos nemzetközi énekversenyeken is részt vett. A marosvásárhelyi zenekedvelő közönség által is jól ismert Borsos Edith operaénekes nem kevés sikerrel vállalta ez utóbbi megmérettetéseket, hiszen Románia és Magyarország legrangosabb nemzetközi énekversenyein is fődíjas lett. Vele beszélgettem az elmúlt időszak sikereiről és az előtte álló szakmai kihívásokról.

– Legutóbb, április végén a Szegeden megrendezett VII. Országos és II. Nemzetközi Simándy József Énekversenyen nyerted meg a fődíjat. Milyen érzés volt fellépni a számos kiváló szakembert magában foglaló zsűri előtt?

– Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy részt vehettem a szegedi versenyen, amely valóban rangos zsűrivel rendelkezett. Nagy kihívás megfelelni az elvárásoknak, hiszen a grémium elnöke Marton Éva, Kossuth-díjas világhírű szopránénekes volt, de a testületben helyet foglalt Erich Seitter osztrák opera- és koncertmenedzser, Christian Carlstedt, a Bajor Állami Operaház casting menedzsere, Győriványi Ráth György, a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatója, és nem utolsósorban Mariana Nicolesco operaénekesnő, a brăilai Hariclea Darclée-énekverseny alapítója. A szegedi verseny három kategóriában zajlott korosztályonkénti felbontásban, én a harmadikban vettem részt, amely a negyed- és az ötödéves egyetemistáknak, a mesteri képzésben részt vevő hallgatóknak, valamint az ifjú előadóművészeknek volt fenntartva.

– Milyen repertoárral kellett részt venned a versenyen?

– A repertoár kiválasztása bizonyos fokú kötöttség keretében a versenyzőkre volt bízva. Maga az énekes dönthette el saját ízlésének megfelelően, hogy a zsűri által felállított alapvető szempontrendszer keretében milyen széles zenei stílust felölelő programmal vág neki a versenynek. Az én választásom Mozart-, Verdi-, Weber-, Liszt- és Debussy-művekre esett. Ezek mind operaáriák voltak, kivéve Lisztet, akinek az Oh, quand je dors című dalát énekeltem el.

– Az utóbbi időben több versenyre is össze kellett állítanod a neked megfelelő repertoárt, hogyan lehet okosan megtenni ezt, és milyen kihívást jelent az énekes számára?

– Okosnak kell lenni az énekesnek abban, hogy csak annyira nehéz műre essen a választás, ami nem haladja meg képességeit, ugyanakkor mégis feltárhassa az árgus szemekkel figyelő szakmai zsűri előtt a valós tudását.

– Az elmúlt szűk egy évben összesen három versenyen vettél részt. A már említett szegedi mellett tavaly májusban döntős voltál a varsói Moniuszko nemzetközi énekversenyen, majd augusztusban a brăilai Hariclea Darclée-n lettél fődíjas. A három megmérettetés közül melyiket érzed utólag nehezebbnek, esetleg fontosabbnak vagy szívedhez közelebb állónak?

– Nem rangsorolnám őket, mert mindhárom verseny különböző kihívást jelentett. Mindegyikre egyformán komolyan készültem, de a hasonlóság ebben ki is merül, hiszen a három versenyen különböző repertoárral kellett részt venni. A varsói azért volt nehezebb, mert míg Szegeden és Brăilán csak öt művet kellett elénekelni, addig Lengyelországba tíz dalt és áriát kellett előkészíteni. Ráadásul a lengyelek Erkel Ferencének számító Moniuszko számomra eddig ismeretlen műveivel is meg kellett birkóznom. Az új zenei anyag mellett ott volt még a lengyel nyelv nehézsége is. Két dalt is lengyelül énekeltem, és a helyi korrepetitorom nem hitte el, hogy a szövegüket egyedül tanultam meg, annyira hibátlanul sikerült megtanulnom a helyes kiejtést. Komoly eredmény volt számomra, hogy több mint húsz ország mintegy 230 résztvevője közül bejutottam a döntős legjobb tizenhárom közé. E szakmai elismerést olyan zsűritől kaptam, amelynek tagjai voltak többek között Elena Obrazcova és Teresa Berganza nemzetközi hírnevű operaénekesnők.

– A versenyeken való részvétel vagy az előadások nyújtotta fellépési lehetőség könnyebb számodra?

– Saját bőrömön is tapasztaltam és az énekeskollégáknál is láttam, hogy van, aki inkább versenyénekes, vagyis a megmérettetéseken teljesít jobban, mások viszont koncerten érzik jobban magukat. Én azt hiszem, nem vagyok versenyénekes, sokkal jobban érzem magam a koncertpódiumon. Nekem szükségem van a közönség jelenléte biztosította stimuláló hangulatra. Viszont a versenyekre szükségünk van az igazi szakmai megmérettetés miatt, hiszen ott találkozhatunk a legjobb énekeskollégákkal, és felmérhetjük azt, hogy szakmai felkészültségben éppen hol tartunk.

– A versenyek nagyobb izgalommal járnak, mint a koncertek?

– Nem mondanám azt, hogy nagyobbal, de határozottan más a verseny és más a koncert előtt érzett izgalom. A koncerten a fő cél az, hogy a széles közönségnek szép zenei élményt nyújtsak, míg versenyeken a szakma hallgat, amelyik sokkal kritikusabb, és elsősorban a hibákat keresi. Ebből ered a kétféle izgalom közötti különbség.

– Az egyik példaképed Marton Éva, akire mindig felnéztél. Most Szegeden lehetőséged volt találkozni vele. Milyen volt a találkozás?

– A díjkiosztó ünnepségen minden díjazottnak más-más zsűritag adta át az elismerést. Én fődíjasként a zsűri elnökétől, Marton Évától vehettem át az elismerő oklevelet. A díj átadásakor a művésznő gratulált nekem, és átölelt. Csodálatos és feledhetetlen pillanat volt számomra.

– Mesélj, kérlek, a gálaműsorról, amelyet Magyarországon elég jelentős médiaérdeklődés övezett.

– A szegedi színházban került sor az ünnepi rendezvényre, amelyet a Duna TV is rögzített. A gálán a díjazottakat a Szegedi Szimfonikus Zenekar kísérte. Nagy izgalmakon mentem keresztül, ugyanis már a versenyen is betegen énekeltem. Emiatt veszélybe került a gálán való fellépésem, végül Marton Éva művésznő segítő ötletének köszönhetően a nagyon igényes és kényes Leonóra áriája helyett a valamivel kisebb megterhelést jelentő Liszt-dalt énekeltem el zongorakísérettel. A fellépés vállalása mellett való döntésben fontos szerepet játszott a közönség, amely nagyon hálás volt, és a két részből álló gálán már a díjkiosztáson nagy szeretettel és „bravó”-kkal fogadott. E tetszésnyilvánítás és egyes zsűritagok biztatása segített abban, hogy merjem vállalni a fellépést a gálát záró koncerten.

– A verseny bizonyára befolyásolja majd következő fellépéseidet, hiszen a fődíj mellett négy különdíjat is kaptál.

– Négy intézménytől kaptam különdíjat, amelyek mind koncertfellépéseket jelentenek. Ilyen meghívást jelentő különdíjat kaptam a Bartók Rádió, a Művészetek Palotája, a Szegedi Szimfonikus Zenekar, valamint a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kara részéről. Ezek a fellépések várhatóan a következő két évadban lesznek.

– A versenyeken kívül pályafutásodban még egy jelentős előrelépés történt, ugyanis májustól a bukaresti operával léptél szerződéses viszonyba. Mit lehet már tudni erről az együttműködésről?

– Cristian Mandeal karmesternél voltam sikeres meghallgatáson, aminek következtében a bukaresti opera állandó együttműködési szerződést ajánlott fel a következő évadra. Szerepekre bontva, elsősorban Wagner Lohengrin című operájában Elsaként számítanak rám, de a szerződés szerint Verdi Leonóráját, Mozart Cosi fan tuttéjában Fiordiligit, a Figaro házasságában pedig a Grófnét is énekelhetem. Mariana Nicolesco nagylelkű támogatásának köszönhetőn egyéb meghallgatásokon is részt vettem, és ezek eredményeként a következő évadban várhatóan a bukaresti George Enescu Filharmóniával is lesz majd koncertem. De most a legnagyobb kihívást a június 18-i fellépésem jelenti, amikor a Bartók+Verdi 2011 Miskolci Nemzetközi Operafesztivál keretében Verdinek A kalóz című, koncertformában előadott operájában énekelek. A magyarországi ősbemutatónak számító előadáson Kocsis Zoltán karmester vezényel. Ez a meghívás a Darclée-verseny következménye, ugyanis Bátor Tamás, a miskolci fesztivál igazgatója, amikor megtudta, hogy megnyertem ezt a versenyt, Kocsis Zoltánnal együtt ismét meghallgatott, és ők válogattak be az ősbemutató szereposztásába. Nemzetközi énekversenyeken díjazott fiatal énekesekkel fogok együtt énekelni, és bízom benne, hogy remek csapatot alkotunk majd. Ez a fellépés hármas kihívást jelent, ugyanis elsősorban a rangos nemzetközi miskolci fesztivál színvonalán kell helytállnom, másodsorban Kocsis Zoltánnal első ízben fogok fellépni, és nem utolsósorban egy számomra új és igényes szerepben kell bizonyítanom.

– Milyen érzés ilyen komoly megmérettetések előtt állni?

– Nagyon örülök annak, hogy ilyen rangos eseményeken felléphetek. Ezeken most mind bizonyítanom kell. Remélem, hogy megfelelek az elvárásoknak, és ezek a koncertek újabb, hasonló kihívásokat vonzanak maguk után, ugyanis az a célom, hogy egyre magasabb színvonalon teljesítsek.

– Mikor hallhat és láthat legközelebb a marosvásárhelyi közönség?

– Mahler IV. szimfóniájában énekelek június 2-án a marosvásárhelyi filharmónia koncertjén, ahova mindenkit szeretettel várok.