„Nem tudjuk elfogadni, hogy a szerződésekre hivatkozva a kisebbségvédelem ne kerüljön be az EU által szavatolt jogok közé”

Romániában nincs jogbiztonság, kezdte beszélgetésünket Vincze Lóránt, az RMDSZ külügyi titkára, a FUEN alelnöke. A továbbiakban arról beszélt, hogy a kisebbségi közösségek, különösen a magyar közösség úgy érzi, folyamatosan jogsértések érik. Főleg olyan bírósági döntések esetén, amelyek meglévő kisebbségi jogokat csorbítanak. Például az, hogy az anyanyelvhasználatról rendelkező közigazgatási törvényt a bíróság felülbírálja, és azt mondja, nem lehet magyarul kiírni, hogy községháza. 

 

– Új fejleménynek nevezhetjük, hogy ezek bírósági döntések ellentmondanak a törvényeknek…

– Egy ilyen bírói ítélet által igazából a jogállamiság kérdőjeleződik meg. Legalábbis a magyar közösség szempontjából, nemcsak azzal, hogy az elöljáróinkat meghurcolják, hanem azzal is, hogy az igazságszolgáltatás homlokegyenest ellenkező döntést tud hozni. Nagyon nehéz érdekérvényesítő szervezetként ezzel szembeszállni. Gyakran elhangzik, hogy a bíróság autonóm, független, és a döntését el kell fogadni, végre kell hajtani. De szerintem elfogadni nagyon nehéz, hogy például Marosvásárhelyen a székely zászló kitűzhető, Nagyváradon meg már nem. Mi történik az úton? Ez az, ami felfoghatatlan, és ez lehet az az eszköz, amit Európában is hasznosítani tudunk. 

– Itthon nem igazán lehet jogorvoslatot találni, mert az igazságszolgáltatás, aminek alkalmaznia kellene a törvényeket, sokszor önmagának is ellentmondó ítéleteket hoz. Mit lehet tenni Európában?

– Nagyon nehéz megválaszolni ezt a kérdést, azt, hogy ez az egész honnan fakad. A rendszernek van egy zsigeri nacionalista-szélsőséges – és kimondhatjuk: magyargyűlölő – jellege, ami általában választások idején még inkább föl szokott erősödni, megjelennek a nacionalista politikusok, az ultranacionalista eszmék, kezdeményezések. Ettől azonban az igazságszolgáltatás független kellene maradjon, és ezt nagyon nehéz ilyen formában lenyelni. Politikai érdekérvényesítési eszközzel nyilván a bírósági döntéseket megváltoztatni nem lehet. De ebben a nagyon rossz jogi környezetben – emlékezzünk vissza –, az RMDSZ folyamatosan arról beszélt, hogy kellene egy olyan jogszabályhalmaz, ami egyesíti a kisebbségi rendelkezéseket. Ez lett volna a kisebbségi törvény. És ennek a következő szintje esetleg az autonómiáról vagy a magyar nyelv regionális nyelvvé való nyilvánításáról szólt volna. Kétségtelen, hogy addig, amíg nem sikerül egy tető alá hozni valamennyi kisebbségi jellegű szabályozást, itt mindig lehet majd valamilyen törvényességi kifogásokat találni. Kelemen Hunor többször elmondta, hogy többség–kisebbség paktumra, megállapodásra volna szükség, ami arról szólna, hogy a kisebbségi jogokat rendszerbe állítjuk, ami szerves része lenne a román jogrendszernek, egyben széles társadalmi konszenzuson alapulna. A román többség belátná, hogy a jogaiból a kisebbségek nem vesznek el azzal, ha nekik megvan a kisebbségi jogok tárháza. Tehát ez lenne az itthoni feladat. Elég fura, hogy olyan helyzetben érezzük magunkat, mint a ’90-es évek végén, amikor megszületett az Európa tanácsi memorandum. Ma gyakorlatilag egy olyan ponthoz értünk, amikor újra kell építkezni, új eszközöket kell találni. Az újratervezés jegyében is az eszközöket keresi az RMDSZ. 

– Mennyiben tudják, tudják-e egyáltalán Brüsszelből segíteni az érdekérvényesítést? 

– A mi feladatunk Brüsszelben az, hogy ebben a külpolitikai közegben az úgynevezett politikai hátszelet tudjuk biztosítani. De Európának megvannak a maga nagy problémái, ami miatt az őshonos kisebbségek kérdésköre nem kerül előre a napirenden. Pedig mi folyamatosan beszélünk ezekről: a képviselők az Európai Parlament ülésein, a különböző kisebbségi konferenciákon, szakértői megbeszéléseken, találkozókon, s megegyezünk a többi kisebbségi szervezettel, hogy mindenki ebben a hajóban evez, hogy valamennyiünknek jogbiztonságra volna szükségünk, az EU által szavatolt jogbiztonságra, de mindig visszapattan a labda.

Legutóbb Navracsis Tibor biztos, akihez a kultúra, az oktatás, a sport tartozik, találkozott az EP kisebbségi intergrouppal, és ezen a tanácskozáson azt mondta, szívén viseli a kisebbségek sorsát. Ő maga is horvát gyökerekkel rendelkezik, és tudja, hogy volna tennivaló az őshonos kisebbségek biztonsága tekintetében, de az Európai Bizottság nem tehet semmit, mert a szerződések nem engedik a tagállamoktól elvenni ezt a jogot. Gyakorlatilag az Európa Tanácshoz küldött bennünket, hogy az a megfelelő fórum, ahol van törvényes keret, fel lehet vetni akár a konkrét jogsérelmeket is. 

– Csakhogy ezzel az a probléma, hogy az Európa Tanács dokumentumai ajánlás jellegűek, egy állam ratifikálja, és vállalja, hogy betartja, aztán meg elfelejti.

– Így van. Vegyük például a kisebbségi keretegyezményt: ezt utólag senki nem tudja ellenőrizni, és szankcionálni sem tudja az illető országokat. Tehát ezzel az ET-felvetéssel is probléma van a mi szempontunkból. Úgy érezzük, hogy ezeket a dokumentumokat át kellene írni, korszerűsíteni kellene, aminek része lenne a monitorizálás, a tagállamokban a valós helyzet felmérése és az, hogy az azt követő szankcionálási lehetőségek legyenek erősebbek.

– Azt tapasztaljuk, hogy az unió sokkal inkább szívén viseli a migránsok sorsát, mint az őshonos kisebbségekét.

– Igen, mert a menekültek ott toporognak Európa határainál, és ez egy olyan sürgető probléma, amelyre megoldást kell találni. De ez sem megy, telnek a hónapok, egyik csúcstalálkozóról a másikra halasztják a döntéshozást, és egyelőre nem látszik, hogy mi volna az a hatékony intézkedéscsomag, ami változást hozna. Igaz, megoldást találtak végül a gazdasági válságra is. Az EU válságról válságra bukdácsol, és ebbe nagyon nehezen férnek be olyan témák, amelyek nem foglalkoztatják az európai közgondolkodást. 

– Mi lehet a kiút ebben az helyzetben?

– A kiút az, hogy ostromolni kell ezeket az európai intézményeket. Ez egy hosszú menetelés, nagyon nehéz munka, legfőképpen azért, mert hiányoznak a gyors, de még a középtávú sikerek is. Folyamatosan dolgozik az érdekképviselet, de nem rendelhetünk mellé látványos sikereket. De nem kerülhető meg az, hogy az Európa Tanácsnál hallassuk a hangunkat, minél többször, és bombázzuk a felelős az intézményeket. Az Európai Uniótól sem tudjuk elfogadni soha azt, hogy a szerződésekre hivatkozva a kisebbségvédelem, a nyelvi jogok ne kerüljenek be az EU által szavatolt jogok közé. Ezen továbbra is kell dolgoznunk.