„Megint beszélünk s csak beszélünk...”
Ezen sorokat neves költőnk abban az időszakban írta, amikor az Osztrák Monarchia mindent elkövetett a politikailag egységes nemzet csírájában történő elfojtására.
Ezen sorokat neves költőnk abban az időszakban írta, amikor az Osztrák Monarchia mindent elkövetett a politikailag egységes nemzet csírájában történő elfojtására. Hogy ez nem úgy sikerült, ahogy szerették volna betudható a rövidesen színre lépő reformpolitikusok következetes harcának, ami végül az 1848-as forradalomban csúcsosodott ki. Úgy tűnik, a történelem ismétli önmagát, hiszen napjainkban igen érezhető az a politikai nyomás, amely az elcsatolt országrészekben a kisebbségekre, illetve az őket képviselő szervezetekre nehezedik. A cél mindig ugyanaz: az asszimiláció, amit csak úgy lehet elérni, ha felszámolódik a védőhálóként működő képviseleti szervezet.
Hallgatom és látom a TV-csatornákon a néha nyomdafestéket sem tűrő nyilatkozatokat kisebbségi politikusaink ellen, illetve az igyekezetet a lejáratásukra, teljesen érezhető a felfokozott hangulat, amely kísértetiesen hasonlít az oly sokszor ilyenformán előidézett állapotokéhoz a történelem során. Sajnos nekünk, marosvásárhelyieknek volt alkalmunk megtapasztalni ezt saját bőrünkön – a jelenség nagyszámú honfitársunk külföldre történő elvándorlásával végződött. De ami még rosszabb: megmaradt az az állandó riogatás a többségi nemzet politikusaitól abban a tévhitben tartva közösségüket, hogy a magyar kisebbség kizárólag a szeparatizmusra törekszik, így választott vezetői kezdettől fogva megbízhatatlanok. Igen szomorúan tapasztalom, hogy városunkban helyhatósági választásokkor eleve alkalmazzák az úgynevezett „falkapolitikát”, tehát ha egy román anyanyelvű személy magyar jelöltre szavaz, az már nemzetáruló.
A jelenlegi választások pikantériája, hogy már az ötven százalék alatt levő magyarság is háromfele szakadt és szinte lehetetlenné vált a magyar jelölt győzelme. Amint látható és szomorúan tapasztalható, az utólag porondra lépő pártok vagy szervezetek támadásba lendültek, nem kegyelmezve az RMDSZ jelöltjének, néha alpári módon hangsúlyozva eddigi tevékenysége során helytelennek ítélt kijelentéseit vagy az állítólagos kommunista múltját.
A kritika és a másság jól megfér egymással a modern demokráciában, így eléggé viharvert érdek-képviseleti szervezetünket és annak jelöltjét kiértékelni és a szubjektívan megítélt tévedéseit elemezni nem bűn, mondhatnánk kötelesség és mindannyiunknak joga van hozzá megfelelő civilizált keretek között, ugyanakkor eddig ismeretlen politikusokként fellépő egyének kampányolása rémisztően hasonlít a néhány évtizede letűnt Termelő Szövetkezet elnökének választási propagandájához.
Nem meglepő, ha a jelen polgármester napbarnította arca egyre derűsebbé válik és kampányolása során látva, hogy szervezeteink elvégzik azt a munkát, amit eddig neki kellett ledolgoznia előnyszerzési kísérletei során, őt már nem nagyon zavarja az új nyugdíjtörvény, hiszen haláláig újraválasztják.
Így történik az, hogy mi, gyalogmagyarok szertefoszlani látjuk álmainkat, amelyek arra épültek, hogy még életünkben átláthatósággal találkozunk a polgármesteri hivatalban, megszűnik az arrogancia a közigazgatás intézményeiben, kikerülő utakon haladunk az Euró 4-es járműveinkkel és frissen aszfaltozott utainkon nem ütközünk kanálisfedőkbe és egy év leforgása alatt nem kell javítgatni ezeket, meg valami nagyobb multinacionális cég telepszik városkánkba új munkahelyekkel kecsegtetve annak lakóit stb.
Kérdezem hát mélyen tisztelt uraim, Önök, akik ennyire vehemensen támadnak ráéreztek-e arra, hogy sosem volt ennyire szükségünk az összefogásra, mint a jelenben és hallottak-e arról a mondásról, hogy nem azt kell keresni, ami elválaszt, hanem azt, ami összetart. Egyáltalán nem óhajtok kampányolni Frunda úrnak, semmilyen szimpátia nem köt hozzá, de Ő valamit már kivívott az életben, nemzetközi politikussá vált, akinek neve sok más román pályatársét lekörözi európai civil és politikai szervezetek előtt.
Ne higgyék, hogy nem értékelt Enache asszony korának politikusait felülmúló európaisága vagy nagytiszteletű Benedek professzor szakmaisága és folytathatnám a sorolást a néppárt megyei tanácsosjelöltjeivel, de értsük meg végre, hogy támogatottságuk együttesen kevesebb, mint a Frunda Györgyé egyedül – ezek reális adatok, amelyek félő, hogy a kiértékeléskor igazzá válnak.
Láthatta mindenki a négy évvel ezelőtti választásokon megyei tanácselnöki székbe pályázó Lokodi asszony magyar ellenjelöltjét. Mondanom sem kell, hogy nem érdemelte meg a szörnyű leszereplést, tehát ennek elejét kellene venni, meg azon is illik elgondolkodni, hogy mikor vagyunk erősek vagy gyengék – amikor ellenfeleink irigykedéssel szemlélnek vagy akkor, amikor kinevetnek bennünket. Ezt mindenki döntse el maga.
Vajda Lajos, Marosvásárhely
