„Kiáradást mi okoz?”

(Folytatás augusztus 4-i lapszámunkból)

Bodor és Bolyai Farkas ismerték egymást, Bodor rendszeresen látogatta Bolyait a Nagy közbeli tanári szállásán. Bolyai sohasem emlegette kézirataiban Bodort, de a különféle hatóságok valamilyen tervezési, építési kérdés megoldásában – mint például a vártemplom harangjának kiigazítása is volt – mindkettőjüket felkérték véleményadásra.

Nem kizárt, hogy ezt a tanulmányvázlatot Bolyai a város felkérésére írta, majd Bodor tervrajzot is készített, és megépítette a hidat.

A tudóstársadalmat mindmáig megosztja az elmélet-gyakorlat elsőbbsége, fontossági sorrendisége. Bolyai és Bodor külön-külön világhírnévre tett szert. Ugyanannak a kis néhány ezer fős közösségnek voltak a problémamegoldói. Bolyai volt a „geniális fő”, Bodor pedig a „mechanikus művész” – ahogyan Kőváry László (1819-1907) történész nevezi őket Székelyhonról című munkájában. Az árvízvédelem kérdésében úgy tűnik, hogy Bolyai volt az elméleti szakértő fizikus, Bodor Péter pedig a mester, a kivitelező. 

Tökéletes párosítás volt, vagy lehetett volna…?

1970-ben Marosvásárhelyen és Erdély-szerte a teljes folyásszakaszon a Maros soha nem látott pusztítást végzett. Maros jelzésű járműveket Aradig sodort a víz. Jelen írás szerzője akkor Marosvásárhelyen élt egy utcahossznyira a Marostól, egy éjszakán át az ablakból figyeltük, ahogy centiről centire kúszik fel a víz a Kossuth és Malom utcán. A magasföldszint megakadályozta, hogy a házba is bejöjjön. Az 1970-ben elkezdett nagyarányú országos árvízvédelmi munkálatok a tervek szintjén maradtak. Öt évvel később – 1975-ben – a Maros újból kiáradt, és áthágta a megemelt partokat is. Nos, 1975-ben Bolyai Farkas akkor 200 éves  javaslatai meghallgatásra találtak – elkezdődött a „kígyóknak általvágása”, megtörténtek a Bolyai által javasolt „martemelések”, vagyis a teljes körű Maros-szabályozás.

Borosnyai Lukáts János, a ref. kollégium professzora, szinte már 70 éves korában, örök emléket akarva állítani szülővárosának, versbe szedve megírta a székely főváros történetét, és kiadta nyomtatásban a következő címlappal:23

 

RÉGI, ÉS ÚJ VÁSÁRHELY (1837)

                A Maros-víz haszna 

Még is a Marosnak vizét meg nem veti,

Szappanozni felső Város is viteti.

Nem kél meg kráglija, urának azt mondja, 

Esső víz ha nincsen, vagy Maros víz híjja.

 

Borbély inasok is Marosra küldetnek,

Szappanozó vizet csak onnan vitetnek.

Azzal lágyithattyák inkább szakállakat,

Hogy ne éreztessék úgy beretvájakat.

 

Szakácsnék közül is, sokan borsojokat

Maros vízbe főzik, s hajolják azokat. 

Télbe, nyárba, bövöbb vizbe, hogy gunyájok 

Tisztább légyen, oda mennek a Leányok.

 

S még magok is hogy el ne kényesedjenek,

Mosdodni, feredni, ott nem idegenek. 24