2021. november 27., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Pár napja folyamatosan őt idézik a román hírcsatornák is. A csepeli gyilkosságról elsőnek tudósított, ő riadóztatta a rendőrséget is. És az a fiú, aki ki tudta ásni magát a halálgödörből, állítólag erdélyi, sőt vásárhelyi. Megmentője a magyar média egyik igazi sztárújságírója. Lukács Csaba a Magyar Nemzet munkatársaként a világ szinte minden veszélyes helyén járt.

Pár napja folyamatosan őt idézik a román hírcsatornák is. A csepeli gyilkosságról elsőnek tudósított, ő riadóztatta a rendőrséget is. És az a fiú, aki ki tudta ásni magát a halálgödörből, állítólag erdélyi, sőt vásárhelyi. Megmentője a magyar média egyik igazi sztárújságírója. Lukács Csaba a Magyar Nemzet munkatársaként a világ szinte minden veszélyes helyén járt. A Kossuth Rádiót is tudósította Tóásó Előd bolíviai peréről. Lukács Csaba több mint nyolcvan országban járt már, többek között Észak-Koreában és Afganisztánban is. Utóbbiban le is tartóztatták. Bőröndje mindig össze van pakolva, és időpontot sem szívesen beszél meg senkivel egy napnál későbbre, mert bármikor történhet valami a világban, ami miatt neki indulni kell. Néhány országból már ki is tiltották, például Kubából és Iránból. Személyesen nem ismerem, de mivel a fiamnak kollégája volt a székelyudvarhelyi bentlakásban, diákkorától nyomon követhettem életútját. A parajdi születésű, Székelyudvarhelyen érettségizett Lukács Csaba a kilencvenes évek közepe óta dolgozik újságíróként Budapesten, de néhányszor (pl. a Príma Rádió vagy a Heti Hirdető indulásakor) szűkebb pátriájában is munkálkodott. Néhány éve a Magyar Baptista Szeretetszolgálat munkatársa lett, és így juthatott el a világ olyan pontjaira, ahol éppen nagyon nagy baj van. Járt háborús és katasztrófa sújtotta övezetekben, többek között a haiti földrengés, a japán és az indokínai földrengés és cunami helyszínein, vagy olyan országokban, mint Észak-Korea, Burma vagy Kuba. Ahol történik valami, Lukács a repülőjáratoktól függően néhány óra vagy néhány nap alatt megjelenik munkatársaival – a segélyszállító utakról később újságriportok készülnek. Gazdag fotó- és filmgyűjteménnyel rendelkezik, dokumentumaiból nemrég könyv is keletkezett. Ezt néhány erdélyi helyszínen is bemutatta. Katona Zoltán írását idézem: „Az előadását sokkoló képekkel kezdte: a tavalyelőtt Bolíviában lemészárolt szovátai Magyarósi Árpád, a magyar-horvát-bolíviai Eduardo Rózsa Flores és az ír Martin Dwyer vérbe fagyott holttesteit mutatta meg gyorsan, és innen kezdte bolíviai beszámolóját. Mint ismert, Lukács Csaba meglátogatta a dél-amerikai országban fogva tartott szovátai származású Tóásó Elődöt, akit az ottani államelnök, Evo Morales elleni állítólagos merényletkísérletért tartanak fogva és állítottak bíróság elé. Az újságíró részletesen elmesélte a látogatás körülményeit, a bohózatba illő bírósági tárgyalást, illetve azt, hogy szerinte mi történhet Előddel (akinek különben székely-udvarhelyi rokonai is vannak): valószínű, hogy az ügy nem fog egyhamar megoldódni az ottani politikai helyzet miatt. A Diktátorok könyve címmel nemrég megjelent kötetének témáiról is beszélt: Észak-Koreáról (a második, tavalyi útján a baptista segélyszervezet vezetői mellett Fábry Sándor showman is velük ment), Burmáról és Kubáról – ezek az országok a szegénységről, a nyomorról és az abszurd diktatúráikról híresek. Hallhattuk és láthattuk, hogy milyen az, amikor Észak-Koreában az ikreket az állam elveszi a szülőktől, milyen a csípős szószba mártott burmai grillezett sáska íze és hogy Kubában az autók átlagéletkora magasabb a lakosságénál. – A gazdag országokban nincs semmi, oda nem megyek – jelentette ki, s egyfajta tanulságot is levont: a világ bizonyos tájain nem a pénz jelenti a boldogságot, annyira másképp működnek az emberek. Hozzátette azt is, az, hogy ő Ceauşescu Romániájában nőtt fel, elősegítette, hogy tapasztalatait nagyban tudja hasznosítani ezeken a helyeken – például a nyolcvanas évek végén a Székelyudvarhely–Parajd buszjáratra csak az fért fel, aki elöl állt és tett is azért, hogy felférjen.”

– És szeretem közelről megnézni a dolgokat – mesélte a Katona Zoltánnak adott interjúban –, ez technikailag úgy történik, hogy ha valami nem történik hosszú ideig, akkor ideges leszek és »keresem a megoldást«, nézem az sms-eket. Van egy sms-szolgáltatás, amiben minden ilyen benne van. Ez újságírói készség, hogy meg kell érezni, hogy miből lesz világhír, mert nagyon gyorsan meg kell hozni a döntést – ha gondolkodsz, akkor már elkéstél. Kell egyfajta rutin, szerencse, vagy megérzés, hogy jön egy hír, hogy 8,5-ös földrengés volt Japánban. Van, amire elindulunk és van, amire nem. De hogyha ott háromszázezer halott volt vagy harmincezer, és nem értél el, akkor az nagyon ciki, de ha csak harminc halott volt, akkor is ciki, mert elköltöttél iszonyú mennyiségű pénzt. Egyrészt megérzés – szerencsére még soha nem mentem el potyára és szerencsére nem maradtam le nagyon fontos eseményről, valószínűleg a szakmai rutinnak is köszönhető most már. Nekem mindig van az autómban egy olyan táska, amiben van váltás ruha, munkaruha, katasztrófa helyszínén használandó dolgok, útlevél, és mindig van nálam jelentősebb mennyiségű készpénz valamilyen nemzetközi pénzegységben, dollárban vagy euróban – azért, hogy bármikor útra kész tudjak lenni. De ez már egy másik ok miatt is van, ugyanis én kerestem újságíróként egy olyan szervezetet, amelyik ilyen helyzetekre jár, ez a Magyar Baptista Szeretetszolgálat, ami olyan helyekre is bejut, ahol újságírót nem szívesen látnak. Adott esetben a katasztrófahelyszínt a sajtó elől elzárják, de a segélyszervezetet beengedik, és én, ha az egyenruhájukban vagyok, akkor bejutok. De ezért cserébe dolgozom is, nem akartam, hogy egy jegyzetelő okostojás legyek a csapatban – amiben tudok, segítek. Nyilván nem tudok műteni, mert ahhoz nem értek, de így nem a magasan képzett főorvosnak kell gondolkodnia két műtét között, hogy hol alszunk, mit eszünk, biztonságban vagyunk-e, hogyan lesz utánpótlás, hanem nekem azt mondja a szeretetszolgálat vezetője, hogy te felelsz azért, hogy legyen szállás, étkezés, utazás a helyszínek között.”

Kalandvágy vezérli-e, a hírnév, a dicsvágy sarkallja, vagy valami szent hivatástudat, a néző szempontjából szinte mindegy. A tudósítók ama ritka fajtájából való, akik az életüket is kockára teszik a hír érdekében. Közülük kerül ki a legtöbb áldozat, a szakma mártírjai.

Bizonyosak lehetünk afelől, hogy nagyon sokat hallunk-látunk még tőle, róla.