„Az igét mulandó, anyagi formába önteni”

Gyönyörű alkotásokból összeállított képzőművészeti tárlat nyílt pénteken délután a Kultúrpalota földszinti, Art Nouveau galériájában. A Reformáció 500 címet viselő kiállítás értelemszerűen a fél-ezer éves jubileum előtt tiszteleg, csakúgy, mint a kiállító művészek: több mint ötven alkotó közel száz munkája látható a falakon és az azok által határolt térben: festmények, grafikák, szobrok, kisplasztikák, textíliák örökítik meg a vallásújítás nagy alakjait, kiemelkedő momentumait, illetve a szakralitás különböző, a hétköznapokban, az emberi lélekben is megtalálható lenyomatát. 

A marosvásárhelyi protestáns egyházközségek és a Romániai Képzőművészek Szövetségének helyi fiókja által szervezett tárlat péntek délutáni nyitóünnepségén teljes telt házas közönséget üdvözölt Mana Bucur, a szövetség helyi elnöke, aki a reformáció fontosságát hangsúlyozta, majd a társszervező egyházközségek nevében Ötvös József lelkipásztor szólt a jelenlévőkhöz. 

– Az erdélyi magyar művészeti és hitéletben ugyanúgy együtt él Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt festményprédikációja, Ady Endre Góg és Magóg fia vagyok én református vallástétele, mint Ravasz László vagy Csiha Kálmán templomokban elmondott igehirdetései. A képzőművészet nyelvén megszólaló igehirdetés már a kezdet kezdetétől egyfajta lázadás volt, amelyben ott van a lehetetlen lehetségessé tevése, az idők fölötti, a végtelen, örök, isteni szó: az igét mulandó anyagi formába önteni. Ebben az élő művészeti lázadásban az történt, amit olyan szépen fogalmaz meg Jézus szeretett tanítványa, János: az Ige testté lett. Azt hiszem, ennél tömörebben még egyetlen művészettörténész sem tudta a szép alkotások titkát ilyen egyszerűen megfogalmazni. A tízparancsolat tiltása ellenére, de annak örök mértéke alatt ősidők óta keresi a művészet annak a vonalakban, színekben, formákban, kőben, fában való megmutatását azoknak, amik fent az égben, lent a földön vagy a föld alatt, a vízben vannak, mert ez az élet. Az élet megrajzolása, megfaragása pedig a művészet. 

A második lázadás maga a reformáció, amely önmagában lázadás a megszokott, betokosodott, megmerevedett hagyományokkal szemben. Az egységes latin nyelvű templomi liturgia széttörése után az irodalmi nyelveket meghatározó bibliafordítások, a nép nyelvén megjelenő vallásos énekek nemzetté formálták az akkori Európa népeit. A mai értelemben használt nemzeti tudat a reformáció korában alakult ki Erdélyben is, amikor a szászok egységesen a lutheránus tanok mellett döntöttek, a magyarok nagy része pedig kálvinisa vagy unitárius lett. A reformáció úgy volt lázadás fél évezreddel ezelőtt, hogy szétszakította a római központtal ellenőrzött európai teológiát, lelki-szellemi tanítást, és lehetőséget adott a nemzeti érzés sajátos kifejezésére. Mindez pedig ott él a képzőművészetben is. Erdélyi magyar művészek lázadása ez, akik akkor is mertek képben, szoborban, fában és olajban vallásos témát választani, amikor az tiltott volt. Már rég nem a tízparancsolat tiltotta azt, hanem egy istentelen rendszer. De hit nélkül nincs alkotás, és ha alkottak, akkor hitték a szó, az üzenet és az élet szentségét – egyfajta prófétai látással, színekben, formákban mondták el az elmondhatatlant. 

Lázadás ez a tárlat Marosvásárhelyen, hiszen ismereteim szerint ebben a 104 éves épületben ez az első olyan képzőművészeti kiállítás, amelynek témája a hit, a vallás, Isten és ember személyes kapcsolatának megélése, aminek titokzatos élményét a templomon kívül csak itt lehet elmondani, művészi alkotásokban. Köszönöm a képzőművészeinknek, a megyei tanácsnak, a Kultúrpalota vezetőségének a támogatást és Nagy Miklós Kund őszinte szolgálatát, akinek köszönhetően ez a kiállítás létrejöhetett.

A tárlat kurátora, Nagy Miklós Kund hozzátette: – Olyan megtisztelő felkérés volt a kiállítás megszervezése, amire nem mondhattam nemet. Hónapok óta ezen dolgozom, de szerencsére nyílt fülekre és nyílt szívekre találtam. Ennek a kiállításnak nemcsak a jelenléte, maga a tény az érdeme, hanem az is, hogy értékteremtő, mert sok időszakból vannak itt nagyszerű alkotások. Hat-hét teljesen új munka is született – külön gratulálok azoknak, akik erre a felkérésre hajlandók voltak időt, energiát és egyebeket áldozni. Olyan alkotói folyamat ez, amelynek során a szakralitás megérinti az  embert. Együtt vannak velünk azok is, akik évtizedekkel ezelőtt hunytak el, de itt most ismét láthatjuk munkáikat – ez a tárlat azt is példázza, hogy hogyan alakult, hogyan fejlődött Marosvásárhely képzőművészeti élete az ötvenes-hatvanas évektől napjainkig. Ez az alkotói közösség, a közel száz, különböző műfajokban, stílusokban született munka harmóniát teremt. 

A tárlat ugyanakkor egyedi is: ebből a teremből a hatszázadik évfordulót senki sem éri már meg – nem tudom, hogy lesz-e még ehhez a tárlathoz hasonló, de jó volna folytatni. A képzőművészek szövetségének helyi fiókja teljes nyitottsággal, jó szívvel fogadta ezt a kiállítást, és rengeteget segített a megszervezésében, köszönöm nekik – mondta Nagy Miklós Kund, majd a Tiberius vonósnégyes játéka zárta a tárlatnyitó ünnepséget.