2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Áttörés az Európa Tanács kisebbségekről szóló jelentése”

  • 2014-04-10 16:21:40

A kisebbségvédelemben elért áttörésnek nevezte Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke a nemzeti kisebbségek európai helyzetéről és jogairól szóló jelentést, amelyet kedden fogadott el az Európa Tanács parlamenti közgyűlése.

A kisebbségvédelemben elért áttörésnek nevezte Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke a nemzeti kisebbségek európai helyzetéről és jogairól szóló jelentést, amelyet kedden fogadott el az Európa Tanács parlamenti közgyűlése.
 
A politikus a szerdai közleményében kiemelte: a jelentés elkészítésében Kalmár Ferenc András magyarországi KDNP-s országgyűlési képviselő szorosan együttműködött Korodi Attila RMDSZ-es képviselővel, így az erdélyi magyar közösség kisebbségvédelmi törekvéseinek számos eleme bekerült a dokumentumba.
„Ez egy olyan jelentős dokumentum, amely az őshonos kisebbségek védelme érdekében konkrét javaslatokat fogalmaz meg, és kihangsúlyozza azokat a pozitív példákat, amelyeket a tagországoknak követniük kell” – fogalmazott Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy az ET-jelentés felszólítja a tagállamokat: mozdítsák elő a hagyományos nemzeti kisebbségek által lakott területen beszélt nyelv hivatalos használatát. Úgy vélte, ez az előírás erősíti az RMDSZ tárgyalási pozícióit a román alkotmány módosítási folyamatában.
Kelemen Hunor a jelentésnek azt a pontját is sarkalatosnak tartotta, amelyben az ET a kisebbségek kollektív védelmének igényét fogalmazta meg, és nem csupán a „kisebbségekhez tartozó egyének” védelmének szükségességét. Hozzátette, az elfogadott szöveg a területi önkormányzatiság erősítésére ösztönzi az európai államokat, és követendő példaként említi a dél-tiroli autonómiamodellt, illetve a finnországi svédek kisebbségvédelmi hálózatát.
„Az RMDSZ autonómiatervezete éppen a dél-tiroli modellt alkalmazta kiindulási pontként. (...) Az olaszországi régióban tett látogatásaink alkalmával azt láttuk, hogy Dél-Tirol Olaszország egyik legfejlettebb régiója, és bebizonyította azt, hogy nem az állam ellen és nem a többségi lakosság ellen van a területi autonómia” – nyomatékosította Kelemen Hunor.
Az Európa Tanács parlamenti közgyűlése által elfogadott jelentés szerint politikai prioritásként kell kezelni a nemzeti kisebbségek jogvédelmét, mert a kisebbségvédelem a konfliktusok megelőzésének egyik eszköze.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató