„Arcokat keresünk...”

Második világháborús egyenruhába öltözött fiatalok, hagyományőrző huszárok, kulturális egyesületek és politikai pártok képviselői, illetve a kollektív emlékezetet egyénileg is őrző vásárhelyiek gyűltek össze szombat délelőtt a megyeszékhely katolikus temetőjének bejáratánál. A Don-kanyarnál elesett 120 ezer magyar katona tiszteletére a korábbi évekhez hasonlóan idén is a Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport és a Maros megyei EMKE szervezett megemlékezést. A rendezvényt ezúttal a Havadi Polgármesteri Hivatal is támogatta.

A doni áldozatok emlékművénél Kilyén Ilka, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke üdvözölte a jelenlevőket, majd Henter György református lelkipásztor egy, a Szentírásból vett idézettel elevenítette fel a magyar történelem egyik legtragikusabb, 73 esztendővel ezelőtt bekövetkezett eseményét. „Ezek után láttam: íme, nagy sokaság volt ott, amelyet megszámlálni senki sem tudott, minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből, a trónus előtt és a Bárány előtt álltak, fehér ruhába öltözve, kezükben pedig pálmaágak...” (Jelenések könyve 7:9). 

A lelkész kifejtette, az ige egyrészt egy jövőbe mutató látomásról, másrészt egy múltat idéző rémálomról szól, utóbbiban a vezérek farkasok, fenevadak, akik fegyvert adnak a seregek kezébe, előbbiben a vezér a Bárány, aki megsebesíttetett az emberek bűneiért.

– Az üdvösség nem a Hitlereké, Sztálinoké, diktátoroké, hanem Istené – zárta beszédét a lelkipásztor.

– Sok erdélyi család emlékezik most. Hosszú utat teszünk meg Marosvásárhelytől, Erdélyből, Magyarországról, amíg eljutunk a Don-kanyarig. Arcokat keresünk, apáink, nagyapáink, dédapáink arcát, akik egy értelmetlen harcnak lettek az áldozatai – mondta imájában Nagy László unitárius lelkész.

Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Zsigmond Barna Pál üzenetét dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul tolmácsolta. Talán nincs olyan magyar család, amelynek ne lenne emléke egy, a Don-kanyarban elesett szülőről, nagyszülőről, dédszülőről – üzente a főkonzul, arra híva fel a figyelmet, hogy az emlékek közösségi szinten történő feldolgozásának fontos szerepe van a mai sorskérdésekre vonatkozó helyes válaszok megtalálásában. 

– Az emlékezés fontos, de nem elegendő. Ezért a magyar kormány anyagi kárpótlást nyújt az elesett hősök hozzátartozóinak. A juttatás a csíkszeredai főkonzulátuson is kérelmezhető – hangzott el a továbbiakban, majd egy német imával zárult a főkonzuli levél: „Adj, Uram, nyugalmat, hogy elfogadjam azt, amin nem tudok változtatni. Bátorságot, hogy változtassak azon, amin tudok, és bölcsességet, hogy mindig különbséget tudjak tenni a kettő között.” 

 „Ma is vannak hőseink” 

Dr. Ábrám Zoltán EMKE-alelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy 14. alkalommal szervezték meg a megemlékezést, a doni áldozatok emlékműve, Bocskai Vince szobrászművész alkotása pedig egy évtizede áll Marosvásárhelyen. A továbbiakban hangsúlyozta, hogy egy nemzetnek életképes, energiával teli fiatalokra van szüksége, akik előtt nem idegen a szülőföld iránti elkötelezettség, a hazaszeretet eszméje. 

– 577 felkutatott marosvásárhelyi áldozat emlékművénél állunk. De ma is vannak hőseink, ha nem is lövészárkokban, fegyverrel kell megvédeniük a maguk igazát – mondta az EMKE alelnöke, a székely zászlót kitevő néhai makfalvi polgármesterre, a tavaly januárban elhunyt Márton Zoltánra, majd Cseresznyés Pálra, a vásárhelyi fekete március ismert alakjára, illetve a névtelen hősökre utalva.

Egy kis ország értelmetlen áldozata

Benkő József történész-doktorandusz, a 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport vezetője a Don-kanyari offenzíva előzményeit idézte fel, számokban is érzékeltetve az eredetileg rendfenntartással megbízott, gyengén felszerelt, létszámát tekintve is sebezhető 2. magyar hadsereg megsemmisítésének előreláthatóságát. 

202.000 katonával, ötezer géppisztollyal, ötszáz tankkal, ötven repülőgéppel, pár ezer ágyúval vonult be Magyarország a hitlerista Németország oldalán a háborúba. Egy kis országnál a felsoroltak soknak számítanak, de a 2.200.000 katonával rendelkező Oroszország számára a magyar katonák hadműveletei olyanok voltak, mint egy szúnyogcsípés – hangzott el a Don-kanyari offenzívában elesettek mellett a budapesti százezer áldozatra is kitérő ismertetőben, melynek végkövetkeztetése: nem volt mivel megvédeni a hazát. A visszatekintő végén Benkő József megjegyezte: a két világháború és 1956 után a magyar nemzet szépen kezd helyre állni.

A felszólalók sorát Nagy Péter, a szolnoki Szent László Hadosztály Honvéd Hagyományőrző Egyesület képviselője zárta. Mindig örömmel jönnek Erdélybe hagyományőrző katonai rendezvényekre – mondta a magyarországi vendég, majd azt is hozzátette, ezután a vásárhelyi megemlékezésen is igyekeznek rendszeresen jelen lenni.

A megyeközponti rendezvény az emlékmű megkoszorúzásával folytatódott, majd a székely és magyar himnusz eléneklésével zárult. Ezt követően került sor a – mínusz negyven fokban több száz kilométert gyalogló honvédek tiszteletére – ötödszörre megszervezett emléktúrára. Ezúttal Havad volt a célpont, de a meghirdetett programtól eltérően nem a megyeközpontból, hanem a Havad községhez tartozó Rigmányból indult a menetelés. Szombat délután Gegesen, vasárnap délelőtt pedig a havadi református templomban folytatódott a tisztelgés a Don-kanyarban elesett katonák emléke előtt.