2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„A helyi bárókat segíti a decentralizáció”

A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal  idei utolsó sajtótájékoztatóján Dorin Florea kitért néhány aktuális kérdésre. Azok egyike a decentralizációra vonatkozott.

A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal  idei utolsó sajtótájékoztatóján Dorin Florea kitért néhány aktuális kérdésre. Azok egyike a decentralizációra vonatkozott. Elmondta, ez a helyi báróknak, a megyei tanácselnököknek ad majd szabad kezet az önkényeskedésre. Hogy miként dolgozik a helyi önkormányzat, igazolja az is, hogy a nagyvárosi övezet egyesületben eddig nem történt semmi. Arra kell a finanszírozás, hogy gépkocsikat tartsanak fenn és járművezetőket fizessenek. A peremtelepülések polgármesterei pedig arra sem voltak képesek, hogy kataszteri nyilvántartásba vegyék a földterületeket. Ez annak az eredménye, hogy az egyesületbe olyan pártkatonák kerülnek be, akik nem értenek semmihez. Ha pedig nem mozog semmi, intézkedni kell! – mondta a polgármester, aki elárulta, korábban az EU útügyi biztosához küldött egy levelet, amelyben felhívta a figyelmét, hogy a tervezett autópálya elkerüli Marosvásárhelyt. A nemrég kézhez kapott válaszlevélben az állt, hogy Románia 2012. március 22-i kötelezettségei e téren nem változtak, ehhez kell tartsák magukat a politikusok. Florea szerint a Bechtel-szerződés kivétel, mert az a kormány  „magánügylete” volt. 
Jövőre elő kell készíteni azokat a terveket, amelyekkel a 2014–2020-as pályázati kiírásra jelentkezhet a helyi és a megyei önkormányzat, ezért ezekről tárgyalni kell helyi, megyei vagy kormányzati szinten – mondta a polgármester. Hogy melyek ezek, erről többször írtunk, reméljük, valami végre testet ölt 2014-ben. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató