2024. november 25., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mitől élő, pontosabban mitől nem egy iskola, kitől, milyen körülményektől függ, hogy megelevenedjen, és ki, illetve mi akadályozhatja ebben?


Mitől élő, pontosabban mitől nem egy iskola, kitől, milyen körülményektől függ, hogy megelevenedjen, és ki, illetve mi akadályozhatja ebben? – ezekre a kérdésekre kereste hallgatóságával közösen a választ kedd délután Fenyő Ervin, Waldorf-tanárképzőkben oktató tanár, színész, Széchenyi- és irodalomkutató. A marosvásárhelyi Waldorf-oktatást kezdeményező – ősszel egy 25 létszámú, új előkészítő osztályt indító – Nidus Waldorf Egyesület meghívottja a Bolyai téri unitárius templom tanácstermében egy erdélyi körút keretében találkozott többnyire pedagógusokból és szülőkből álló közönségével. 
– Szörnyű iskolákban dolgoztam. Mindössze két iskolában volt boldogságos tanítani, de ami jó volt, az hamar tönkrement – jegyezte meg a párbeszéden alapuló előadás első perceiben a vendég, aztán máris feltette az eszmecsere egyik alapkérdését: mitől jó egy iskola?
– Attól, hogy ott szeretik egymást az emberek – adta meg máris a választ, aztán az önismeret fontosságára irányította a figyelmet. 
– Jó lenne szembenézni a nehézségekkel. Nem az iskola nehézségeivel, hanem a mi „képtelenségünkkel” nézzünk szembe. A gyereket valakinek észre kell venni, meg kell szólítani, csak így tud eleven lenni. De észre tudjuk-e venni a gyereket? Minket észrevettek-e gyerekként? Az iskola elsősorban tőlünk, tőlem lehetne eleven,  csakhogy ennek számos akadálya van. Ezeket jó lenne rendszerezni, hogy kiderüljön, mitől nem tudja az ember megteremteni mindazt, ami igazán benne él. Vissza kell keresni saját magunkat, vissza kell találnunk saját forrásainkhoz. Ahol ez a kérdés nem merül fel, ott nem felnőttek az emberek. 
Az önismeret kulcsfontosságú a gyermekekhez való viszonyulásban – fejtette ki a továbbiakban Fenyő Ervin.
– A gyermek kiszolgáltatott. Csüng a felnőttön, és a felnőttnek meg kell találni a hozzá vezető utat. Ha a felnőtt nem fogadja el a gyermeket, saját magát nem fogadja el.
Az előadó a szülők saját belső tisztázatlanságait nevezte meg az élővé váló felnőtt-gyermek kapcsolat egyik akadályának, majd újra a tanítókról, tanárokról szólt.
– A pedagógus is ember, nem lehet azt kérni tőle, hogy olyan tökéletes legyen, mint a napfény. De ha önmaga felé fordul, az éntudat, az énlény felé halad, azt a gyermek is megkönnyebbüléssel fogadja. A gyermek még az első szeretetben él. De ezt tönkre lehet tenni, meg lehet gátolni a benne élő önzetlen figyelmet. 
„Az utánzott igazság nem igazság”
Fenyő Ervin hangsúlyozta, hogy nem valamilyen pedagógiai elv követése, megvalósítása a cél. 
– Mindent lehet utánozni, csak az igazságot nem. Az utánzott igazság már nem igazság. Rudolf Steiner, a Waldorf-pedagógia megalapítója sem volt steinerista. Egy elméletből nem lehet embert látni. Csak azzal a kétségbeeséssel lehet, hogy nem látom az embert... Nem tudjuk elviselni a fényt, ha nem szoktatjuk hozzá a látásunkat. Az önismereti úton csak lépésről lépésre lehet haladni. Ha én változom, a gyerek is változik, mert már őt is másképp látom. Akkor tudni fogom, hogyan kell őt megszólítani.... Valószínűtlen dolgot teszünk, amikor nevelünk. Az ember értelemre hangolt lény, ebben bízni kell.
Múltbeli, „döglött” helyett az élőt
Az iskolai tananyag szempontjából a materializmust, a késszel, befejezettel, múltbelivel való foglalkozást, a fogalmakban láttatást nevezte meg az előadó a legnagyobb problémaként, példaként a biológia, illetve a nyelvtan oktatását emelte ki.
– Én arról voltam nevezetes, hogy sohasem tanítottam nyelvtant, mert kártékonynak tartottam. Helyesen írni természetesen megtanítottam a diákokat, de az más. A nyelvtan egy olyan őrület, hogy itt van az élő magyar nyelv, és szétszedjük darabokra. Ugyanez a helyzet a nyelvtanítással. Amikor beszélünk, nem a döglött nyelvtestre emlékezünk, a szavak fölöttiből jön a mondat.... A zenével, irodalommal, művészetekkel nem azt kérik a gyerektől, hogy emlékezzen a múltból valamire.
Mátéfi Enikő Waldorf-módszer szerint oktató óvónő kérésére Fenyő Ervin az élő iskola megteremtésének lehetséges feltételéről szólt:
– Egy olyan közösséget kellene létrehozni, ahol az emberek képesek egymásra figyelni. A közösen gondolkozó emberek közösségét, amelyben nem egymásra mutogatva keressük a problémát, hanem képesek vagyunk magunkban előidézni a változást. Hetente egyszer, kétszer kellene ehhez találkozni, együtt lenni, és önismereti gyakorlatokat végezni. Egy irányba kellene vezetni a gyermekeket, akkor egyszer csak mindent tudni fognak vagy tudhatnak.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató