2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Élet! Mennyi mindent mond ez a szó! 

Szász Endre: Hajós lány


Kicsit elkéstem áprilisi írásommal. Sietek pótolni, legalább húsvétra érkezzen meg. Sokszor van úgy, hogy elkésünk az üzenettel. Van, amikor saját hibáinkon múlik, van, amikor a körülmények akadályoznak meg. Pedig sokaknak szinte az élete függ attól, hogy mit üzennek. Háborúban, fogságban, börtönben milyen sokak várták az üzenetet: „hazavárlak”. S ha késett, mennyi törődést, zaklatottságot jelentett az otthonától elszakított embernek!
Az emberi üzenetek felett, most húsvét felé haladva, a legszebb üzenet hangzik el: „Én élek, ti is élni fogtok!” Krisztus mondja ezt, és ez a húsvéti üzenet biztosítja neked is, nekem is, hogy nem lehet közel a halál, hogy a Krisztustól kapott új élet ne lenne közelebb.
Élet! Mennyi mindent mond ez a szó! Benne van a kelő Nap, és benne van a Te életed, de gyermekedé is, mikor már szíved alatt hordtad; benne van meggyógyult, visszanyert egészséged, de benne van az ez életből való megérkezés az örök életbe: „Én élek, ti is élni fogtok!” Búcsúbeszédében mondja ezt Jézus, azután elindul az életből az Életbe. Az út nehéz és fájdalmas. Töviskoszorú, megcsúfoltatás, arcul köpés, nehéz kereszthordozás, magára maradottság, egyedüllét: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” De ebből a kereszthalálból sugárzik szét a világra a szeretet és megbocsátás. És ebből az önként vállalt küldetésből lett nekünk új életünk! Ezért áldott nekünk a húsvét. Ünnepelj szegényen vagy gazdagon, fiatalon vagy öregen, mindegy, hol tartasz, fontos, hogy ünnepeld az Élet Urát, a Feltámadott Isten Fiát, a téged szerető, érted szenvedő Úr Jézus Krisztust.
Áldott ünnepeket adjon Isten mindnyájunknak!
(Légy csendes szívvel, Erdélyi Református Egyházkerület, Kolozsvár, 2003)
Csiha Emese

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató