Ágoston Hugó: Vásárhelyi öregfiú honatyákat faggatunk
Vásárhelyi képviselő öregfiúk, hogy vagyunk –
Most, hogy újabb mandátumért többé már nem indulunk?
Ugye azért szép kaland volt? – néha siker, egy-két seb…
Maradnak is utánatok vélemények s kérdések…
Először is, mit éreztek: ami elmúlt, mivé lett?
Megérte, hogy közben fogyjon az erő s az eszmélet?
Kellett nektek politika, küzdelem a jogokért,
Gyertyás-könyves körmenet és szavazó, aki megért?
Elhittétek s hitettétek: a sorompó nyitva áll –
Egy a pálya, egy a végcél, a szabadság megtalál?
Képzelhetjük: a dicsőség egészen szárnyára vett?
Hogy teljesen és örökbe bírjuk a becsűletet?
(S nekünk mit ért, hogy valaki nevünkben is hősködött,
Hogy csak nézett Európa, bámulták, mint ősködöt?)
@
Erény az, ha gerinces vagy, nem hajtsz fejet, sem térdet,
Amíg folyton vádak érnek: „kompromisszum, önérdek”?
Hogyha csendben, biztonságban építenéd jövődet,
Nem pedig vitákban, melyek felemésztik erődet?
Hogyha véded igazunkat, amiközben üldöznek
Kintről-bentről tamáskodó ármány- s eszmeüzérek?
Nem másak, mint ez az ország, ahol minden eladó
S megvehető; becsületnél becsesebb az ebadó.
Abszurd ország, hiszen csak a szitok s átok közös itt,
Hol a többség kisebbséget unzsenírt kiközösít.
Hol a jogod és a sorsod kézben tartják szekusok,
Ügyészek, bírák és papok, akiknek a száma sok.
(S „lebukás” után a kollég’ azt se tudja, minek ült,
Hogyha ült, de mindenképpen lesz belőle menekült.)
@
Az milyen volt, mikor fürgén megjelentek színgyártók,
Kijelentve, nem az fontos, mit ti éppen kijártok?
Hogy követeléseinket „levegyék az asztalról” –
Köll a „közös sikersztori”, a hatalmi rock’n roll!?
Hova lett a pluralizmus, eszmék vegyes mámora?
Ballibsizik kéjesen a náci trollok tábora.
S egyes góbébb társaitok ugyan semmit nem bánnak?
Miközben titeket fúrtak, hajbókoltak turbánnak.
S kik nektek keresztbe tettek, hogy az ember kiakadt,
Odaátról kapnak csőstül érmeket és díjakat.
Itt a harc, ott a dicsőség, itt a kín, ott meg a báj?
Itt a szomorú alázat, ott a dölyfös hagyomány?
(Két nemzetstratégánk közben, két sör s két viszály között, Pénzes állásokba szépen Mutyilendbe költözött.)
@
S eztán mi jön? Az új csapat… Ki lesz alkalmas oda?
Ki játszik a középpályán, kit tesznek a kapuba?
Ki lesz az új Markó, Borbély, Kelemen és Kerekes
Vásárhelyen? Ilyeneket kérdezni is gyerekes.
Önrendelkezés – még tétel? Ez a vágy és ez a cél?
Teljes független szabadság? Álljon félre, aki fél?
Városunk még az a város, hol a legtöbb magyar él!
Feláldozzák egy-két éles hiúsági-kanyarér’?
Megöregszünk, s nemzetünknek sokasodnak bajai.
Utódaink látni fogják, hogy sír a két Bolyai.
Nem sajnállak, nem féltelek, ideje volt mennetek.
Azt sajnálom, mi veletek immár végképp elveszett.
(Visszavonultok – s nincs hála, meg se hökken sajtó, net!? Létezik, hogy csak én mondom: sápóbá és köszönet!?)
A fenti szövegben szó szerint vagy parafrazálva átvételek találhatók Arany János Április 14-én című, 1849-ben írt verséből.
