„Magához szeretett volna láncolni”
Az infarktusnak azt mondta: ne hülyéskedj, öregem, mert még nagyon sok dolgom van, festeni-, rajzolni- és írnivalóm egyaránt.
…75 évesen volt egy preinfarktusa, de aztán még jó néhány évig vidáman élt. Az infarktusnak azt mondta: ne hülyéskedj, öregem, mert még nagyon sok dolgom van, festeni-, rajzolni- és írnivalóm egyaránt. Itt kell megemlítenem, hogy évtizedeken át vegetáriánus étrend szerint táplálkozott, orvosi ajánlatra kezdett állati fehérjéket is fogyasztani. Nehezen ment neki, mert a húst sosem szerette. Volt egy időszak, amikor a kolozsvári Magyar Opera kantinjában (a Schilling-házban) ebédelt. A fiatal művészek mindig Imre bácsi mellé akartak ülni, mert tudták, a húst nem eszi meg… Mondok egy idevágó érdekes sztorit. Csíkszeredában jó barátja volt neki Csedő János ügyvéd. Az egyik nyáron sokat jártak együtt kirándulni. Ment az ügyvéd felesége is, Gabika, a gyermekek: Csaba és Jancsika. Természetesen jómagam is jelen voltam, 22–23 éves voltam akkor. Abban az időben még nem nagyon hangoztattam, hogy Imre bácsi és köztem szerelmi kapcsolat van. A barátok, a közeli ismerősök csak sejtették, de senki sem tudta.
Szóval Csedő János megszervezett egy kirándulást a Csíkszereda környéki pisztrángtenyészethez. Volt ott egy kis vadászház is. Azt János kibérelte. Az egész társaság egy szobában lakott/aludt. Emeletes ágyak voltak. János a feleségével feküdt le, de én nem feküdtem Imre bácsi mellé, mert abban a helyzetben gátlásaim voltak. Rá is fizettem. Mert Imre bácsi megsértődött és hazament Zsögödre. Úgy történt, hogy reggel korán előrement egyedül horgászni a hegyi patakra, mi később indultunk, s amire a megbeszélt helyre érkeztünk, ott faágból ki volt rakva: HAZAMENTEM. Másnap mi is utána mentünk Zsögödre. Aztán tisztáztuk a dolgot. Egy szó mint száz: Imre bácsi féltékeny volt. Adódott olyan eset is, hogy a Zsögödre meghívott fiatal(abb) szobrászművész hamar kellett onnan távozzon, mert amíg Imre bácsi festett a kertben, mi elmentünk fürödni a strandra. De nem volt semmi oka jeleneteket rendezni. Most már tudom, így van ez mással is, ha nagy a korkülönbség. Ő szeretett volna engem a saját tulajdonának tudni, de erre nem voltam kapható, távol állt az ilyesmi a felfogásomtól. Ezért nem mentem hozzá feleségül. Pedig ő nagyon szerette volna, hogy a felesége legyek. Persze azt is tudtam, hogy ő az égvilágon mindent, de mindent a művészetnek, művészetének rendelt alá. Télen is legalább napi nyolc órán át festett a műteremben. Közben írni kezdte a naplóját is, szóval nagyon pontosan beosztotta az időt, és attól nem nagyon tért el.
– Mit szólt ahhoz, hogy nem akartál a felesége lenni?
– Nem tetszett neki, mert magához szeretett volna láncolni. Ez a csupasz igazság.
(Részlet a könyv Horgászás és szarvasbőgés című fejezetéből.)
