(In memoriam Haller József)
Haller József: Megváltók
Ahogy a kemény ceruzában
megbúvik a puha grafit,
a frissen ácsolt keresztfában
már Jézus lelke lakozik,
a Golgota fehér porában,
akár az üres papíron,
vonalat húz szenvedő teste,
s nyomában leheletfinom
rajzok maradnak itt is, ott is,
mert ennyi a feltámadás,
a halban önmagára ismer
végül a haldokló halász,
alig érinti meg a holdat,
alig tapintja az eget,
tintába mártott szárnyú fecske
cikázik a fejünk felett,
meg sem karcolja életünket,
csak éppen hogy végigsuhint,
s átadja mégis, amit érzett,
míg köztünk volt: a földi kínt,
valahogy így kellene élni,
látszólag érintetlenül,
mert amikor a nap lenyugszik,
a hold majd úgyis felmerül,
nem kell a mélységbe leszállni,
csak mint az ablakot az ág,
egy kéz a tükröt simogatja,
s véresre karmolja magát,
Jézus teste ceruzacsonk már,
elfogy belőle a grafit,
egy-két vonás még éjszakája,
és fehérsége elvakít.
