Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
A kérdőjel indokolt, mert igaz ugyan, hogy a megyei múzeum várbeli felújított épületében szombaton nyílt emlékkiállítás újra sok látogatót döbbent rá arra, milyen komoly értéket képvisel Marosvásárhely 1915-ben Budapesten elhunyt festőjének töredékes életműve, de a felismerés, amely Vida Árpád képeinek ritka bemutatásai alkalmával kezdett gyökeret verni a köztudatba, hamar feledésbe is merült, s így ma is kevesen és keveset tudnak a város egykorvolt nagy tehetségű, rövid életű művészéről. Annál dicséretesebb, hogy bár nem köthető hozzá kerek évforduló, a vásárhelyi képtár munkatársai rá is gondoltak, és a művészeti múzeum gyűjteményében található alkotásainak több mint felét, 51-et, elegáns tálalásban a múzeumok éjszakájának közönsége elé vitték. A következő napokban, hetekben a felfrissített, illő keretbe helyezett festmények, grafikák még megtekinthetők, de tárlatzárta után valahogy úgy kellene őrizni a hagyatékot, hogy ne tűnjön el ismét évtizedekre a szemek elől. Jövőre lesz Vida születésének a 130., a rá következő esztendőben halálának a 100. évfordulója. Egyik is, másik is jó alkalom lenne arra, hogy állandó kiállítással tisztelegjenek emléke előtt. A város ennyit megtehetne jeles szülöttéért. Annak idején, amikor a református kollégium kiváló rajztanára, Gulyás Károly a különleges adottságú gyereket felfedezte, többen is támogatták, hogy művésszé képeztessék, mindenekelőtt az író Petelei Istvánnak és Bernády György polgármesternek köszönhetett sokat.Talán az általa építtetett Kultúrpalotában is akadhatna egy terem e festmények bemutatására. Tavaly nyáron és ősszel a Múzsa részletesen foglalkozott azzal a magánkezdeményezéssel, amelynek nyomán Budapesten a Fiumei úti nemzeti sírkertben a művészhez igazán méltó síremléket állítottak, avattak. A Soós Árpádéhoz hasonló erőfeszítés intézményesen is elképzelhető lenne. De most maradjunk a várbeli válogatott anyagnál, amelyet a megnyitón Ioan Şulea festőművész, a művészeti múzeum részlegvezetője is elismeréssel ajánlott a jelenlevők figyelmébe.
Olajfestmények, akvarellek, pasztellek, ceruza- és szénrajzok, metszetek maradtak a marosvásárhelyi kollekcióban, közel száz mű, de ez csak egy része a sokoldalú, termékeny alkotó munkáinak, sajnos számos alkotása megsemmisült a II. világháborúban. De amennyi ezen a tárlaton látható, elég ahhoz, hogy bizonyítsa, megérdemelten keltett feltűnést, szerzett nemzetközi elismerést rövidre szabott képzőművészeti munkásságával Vida Árpád. Leginkább a plein air és a szecesszió vonta bűvkörébe, de más irányzatok is hatottak rá. Csak találgatni lehet, melyik törekvés győzedelmeskedett volna festészetében, ha megadatott volna neki is, hogy még évtizedekig éljen, de tény, hogy ma is üdék, frissek a képei, a XXI. századi néző sem mehet el közömbösen mellettük. Találóan méltatta együttesüket s az alkotó érdemeit a kiállítás megnyitóján a festő muzeológus Szabó Zoltán, akinek a képtár munkatársaként ez a bemutatás elsősorban köszönhető: „Vidánál a valóság csodálata erősebb annál, mintsem valamely avantgárd mozgalom fele irányuljon. Művészete mégis magában hordozza a kor hangulatát. Ő inkább összegező művész volt, mint újító, nem helyezte a mindenáron meghökkentést és a szokatlant, rendhagyót a mű esztétikuma elé”. Művészi érzékenysége, finom színkezelése, hol visszafogottan harmonikus, hol meg ellentételezőn merész koloritja, biztos vonalvezetése, rajztudása, mély emberismerete egyértelműen visszatükröződik a kiállított arcképekről, tájábrázolásokról, zsánerképekről, enteriőrökről, aktokról. Érdemes élőben is meggyőződni róla.