Igen, székelyföldi kiruccanásai során aki csak teheti, egy megállót Udvarhelyre is beiktat ezután, hogy legalább egy főhajtásnyira elidőzzön Sütő András szobránál a művelődési ház előtti téren.
Sütő András szobra Székelyudvarhelyen
Igen, székelyföldi kiruccanásai során aki csak teheti, egy megállót Udvarhelyre is beiktat ezután, hogy legalább egy főhajtásnyira elidőzzön Sütő András szobránál a művelődési ház előtti téren. A vasárnapi avatóünnepségen az író számos tisztelője ott volt. Helybeliek és környékbeliek, marosvásárhelyiek, kolozsváriak, sepsiszentgyörgyiek, magyarországiak, amerikaiak, és még ki tudja hányan és honnan a tömegben. Sokan méltatták az eseményt, dicsérték a kezdeményező udvarhelyieket, dr. Ferenczy Ferencet, a Sütő András Baráti Egyesület tagját és az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány elnökét, Lőrincz Györgyöt, a helyi önkormányzatot és mindazokat, akik adományaikkal, másfajta hozzájárulásukkal lehetővé tették a szoborállítást. Jutott az elismerésből az emlékmű alkotójának, Zavaczki Walter fiatal szobrászművésznek is. De a tisztelgés mindenekelőtt „szavaink Nagyfejedelmét” illette.
Közben sokunk fejében az is megfordult, hogy Sopron után minket, marosvásárhelyieket Székelyudvarhely is megelőzött. Pedig úgy illett volna, hogy elsőként az író városa tegye ily módon is nyilvánvalóvá: időtől, koroktól függetlenül elevenen kívánja tartani Sütő András emlékét. Illő helyen álló, méltó köztéri alkotással! De hol vagyunk még ettől?! És bár igaz az, amit az író, irodalomkritikus barát, Gálfalvi Zsolt mondott az avatáson, miszerint szavakból, gondolatokból formálva, jelképesen mindenütt, ahol magyarok élnek, áll egy-egy Sütő-szobor, azért az olvasók, az utókor tiszteletének szobormások alakjában is testet kell öltenie. Marosvásárhelyen mindenképpen. Erre mégsem kellene időtlen időkig várnunk!
De idézzük is Gálfalvi Zsoltot a Lényeglátó jelentések című írásából. A június 23-i eseményre megjelentetett tartalmas kiadványban olvasható: „Ha van értelmes emberi élet, ha van az elmúlással perelő életmű, a Sütő Andrásé ezek sorában világít. Szárnyas szavai létünkbe ivódva példázzák az írástudó törékeny és mégis lélekerősítő lehetőségeit. A kíméletlen történelem szorításában is lehet az emberség, az értelem becsületérzé-sének, az emberi-közösségi értékek őrzésének, teremtő lombosításának az esélyeit egyengetve élni és munkálni”. És tovább: „…az értékteremtő képességet és életrevalóságot sűrítő nyelvet éltette, gyarapította, művelte szállóigékké nemesedett, lényeglátó jelentésekkel tartalmasodott szókapcsolatokkal. És ezt óvta, őrizte konokul, következetes elszántsággal, teremtő képzelettel, sokrétű tudással, szivárványos kedéllyel – és személyes áldozatvállalással.
Korunkban a sietős szoborállítók és szoborrombolók elfogult buzgalma és felszínes frázisokba burkolt erőszakos igyekezete miatt néha kétessé válik az emlékjelek értelme. Sütő András rég várt szobra azonban maradandó szavakból, gondolatokból épül és lelkünkben formálódik klasszikus értékű, igehirdető, megtartó művének jelképévé”.
A Sütő András munkásságát, egyéniségét fotókkal is felidőző kötet tizenöt író, költő, pályatárs esszéjével, visszaemlékezésével, vallomásával, értékelő soraival vázolja fel mindazt, amit Pusztakamarás 2006-ban elhunyt fia élete nyolcvan esztendeje alatt nyújtott közösségének, könyvei olvasóinak, drámái nézőinek.
A vasárnapi avatóünnepség jóformán még véget sem ért, a kisgyerekek máris ott viháncoltak a méretes bronzszobor talapzata körül. Az író talán épp ennek örülne a legjobban: a legtermészetesebb módon jelen lehet az emberek mindennapjaiban, s ércmása révén talán szellemi létünk köznapi vérkeringésébe is szervesebben bekapcsolódhat.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
