A síremléket felavatták

Október 5-én napfényes, déli ragyogásban, bensőséges ünnepségen avatták fel a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben Vida Árpád festőművész (1884 – 1915) felújított síremlé-két.

Október 5-én napfényes, déli ragyogásban, bensőséges ünnepségen avatták fel a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben Vida Árpád festőművész (1884 – 1915) felújított síremlé-két. A fiatalon elhunyt marosvásárhelyi alkotó budapesti nyughelyéről, a sír eltüntetéséről, majd mostani felújításának történetéről két héttel ezelőtt számoltunk be részletesebben. Most a tényt közöljük, sikerült: nem messze Kossuth mauzóleumától, tehát a Kerepesi temető központi övezetében múlt péntektől a művészhez méltó sír emlékezteti rá mindazokat, akik arra járnak.

A nagy hargitai terméskő valóban impozáns látvány. Belefaragva székely jelképek vonzzák a tekintetet. Középen, a kemény sziklatömbbe ágyazva a festő bronzba öntött portréja látható, Hunyadi László szobrászművész alkotása. A plakett alatt ugyancsak bronzból a sírfelirat, Kiss Levente szobrászművész betűivel. A sírkő túloldalán, a csillámló kőkeretbe foglalt sírdomborulatra nézve Vida Árpád egyik versrészlete olvasható. A síremlék közelében a szülőföld kis darabkájával együtt hozott, frissen ültetett kis ezüstfenyő teszi teljesebbé a honi, meghitt hangulatot. Úgy sikerült az egész, ahogy a kezdeményezők és a síremlék megvalósítói, elsősorban az akciót kitartóan szorgalmazó és segítőivel személyesen is kivitelező Soós Árpádék elképzelték.

Az ünnepségen kevesen voltak: Vida néhány itthoni tisztelője, rokona, Budapestre vagy még távolabbra, Németországba áttelepült vásárhelyiek, fővárosi lelkészek. A magánkezdeményezés nem tett lehetővé nagy szervezést, széles körű publicitást, így még a szakma sem képviseltette magát az avatáson, mégis szép, felemelő pillanatok részesei lehettek a jelenlevők. Zila Péter, a Nagyvárad téri református gyülekezet lelkésze és Léta Sándor, a Bartók Béla úti unitárius egyházközség lelkésze illő igékkel teremtett áhítatot. Az esemény alakulását Soós Árpád vázolta röviden. Festő rokonának egyéniségét pedig a rádiószerkesztő Sükösd Levente idézte meg. Egyik versét is felolvasta a díszsírhelyen a kései leszármazott.

Amikor harmat helyett

a dér szólít, ér el,

felszínen a szín nem virít,

csak mélyet éget, emészt.

Amikor csábít, hív

zajos-díszes sallang,

nem hallgat a csend,

vallat, figyelmeztet.

Amikor a tér bezár, tagad,

hiába szándék, akarat,

a szavak csak csillám-javak,

aláhullnak és foszlanak,

mint lázban a máz, sárban a cicomák.

Csak a fény, a hang, ami ugyanaz.

„Nem lehet eléggé sajnálnunk ilyen korai végét hirtelen kilobbant fényes tehetségének – áll Vida Árpád egyik méltatójának emlékező írásában. – Valósággal a Poe Edgar, Baudelaire, Ady lelke el és muzsikál ecsetjének nyomán.” Mostantól tényleg van hely, ahol méltóképpen eleveníthetjük fel emlékezetét.