Rövid, félperces prózákat írok
2017-07-14 12:38:43
- Ráduly János
Az élet határhelyzetei. Ismerősöm megkérdezte: mondd, a történeteid hajlanak-e a modern izmusok felé?
Az élet határhelyzetei. Ismerősöm megkérdezte: mondd, a történeteid hajlanak-e a modern izmusok felé?
Nézd, válaszoltam, az élet, a sors határhelyzeteit próbálom megragadni. Szót fogadok Pázmány Péternek (1570-1637), aki ezt írta: „Nekünk nem hímes szék, hanem erős valóságok kellenek”. Idézem Mészöly Miklós véleményét is: „bármilyen izmus (...) benne van a valóságban, csak megfelelően kell közeledni hozzá, és felfedezni”.
A félperceseim, úgy érzem, sajátos műfajommá váltak.
Elhitte. Gondozott külsejű úriember kopogott be hozzám. Mondta, engem keres.
Milyen ügyben?
Téged az ne érdekeljen.
Válasza meglepett. Tán túlságosan fiatalosnak látott? Határozottan válaszoltam:
Ráduly Jánost már eltemettük. Ezt nem mondták a faluban?
Nem mondták.
Míg távozni készült, alaposan végignézett. Nem kísértem ki a kapuig. Arra gondoltam, fél óra múlva amúgy is visszatér.
Nem tért vissza. Elhitte, amit mondtam.
Csupa szeretet. Karácsony első napja van. Csokornyi hóvirágbimbót láttam az ágyásban, mutatóujjammal lenyúltam a gyökerekig. Átvittem őket a kocsmába Annamarinak. Ott rögtön pohárba kerültek, s a tükrös oszlop mellett kaptak helyet. Harmadik napra kinyíltak.
Akkorák voltak külön-külön, akár a szívem. Csupa szeretet.
Interjú. Sári néni falun él, a minap betöltötte százharmadik életévét. Interjú készült vele.
Mi a hosszú élet titka?
Jaj, nem tudom, lelkem. Én soha nem kíméltem magamat, éltem az életemet, s ide jutottam.
Volt-e boldog?
Na, hát az mi? Engem folyton mérlegelt az élet: a férjem odaveszett a háborúban, aztán meghalt a fiam, a barátnőim közül már senki sem él. Bár én se.
Mire vágyik?
Már semmire. Unok ülni, unok főzni, unok enni. Csupa unalomból állok.
Hát nem fél a haláltól?
Ja, dehogy félek. De most késik. Iszik a cimborákkal. Hitványkodnak.
Az Isten éltesse! Dél van, kis fürge első osztályos tanuló ballag hazafelé az iskolából. Megáll előttem.
Azt mondták, hogy maga tanár. Ma miért nem volt az iskolában?
Te, én már tizenkilenc éve, hogy nyugdíjas vagyok.
Hát hány éves?
Én bizony töltöm a nyolcvanadik életévemet.
A kisfiú büszke mozdulattal kihúzta magát. Ezt válaszolta:
Az Isten éltesse!
(Ráduly János: Régészkedő verebek. 81 félperces történet. Garabontzia Kiadó, Marosvásárhely, 2017)
