Olosz Lajos: Barlanghomály
*A verssel a 125 éve, 1891. augusztus 23-án született költőre, az Erdélyi Helikon jeles tagjára emlékezünk.
Maholnap már semmit sem mondok.
A barlang homálya egyre mélyebb.
Reákönyöklök kőpadomra,
nem lázadok és nem remélek.
Jaj, amikor még tavaszi álom
kicsalt a völgybe és egyre űzött,
milyen gyönyörű, furcsa hajsza volt:
a szívembe vérvörös virágot tűzött.
Barlangomba akkor, ha megtértem,
parazsat szítottam karcsú lángra,
és vidáman ámultam, trachitszobámat
virágokkal hogy bedobálta.
Éjszaka a szájához ültem:
besziporkázott minden csillag,
a réteken nyújtózott a május,
és nem hagyott aludni a tavaszillat.
Most már sötétkék itt benn a mennyezet
és lassankint a falak egész feketék,
és hasztalan vonszolnám magam a szabadba,
mert benn a szívemben fekete az ég.
*A verssel a 125 éve, 1891. augusztus 23-án született költőre, az Erdélyi Helikon jeles tagjára emlékezünk.
