Csillogott aranyfüst-hajad. Beletűztem egy kis galyat...
Nagy Pál - El nem küldött képlevelek
Csillogott aranyfüst-hajad.
Beletűztem egy kis galyat
s lefeküdtem, hol keserü
illatba vont lágy mesefü.
Valami ringató tavon
hevertem, nagy szirom-hadon,
nem tudtam már, de réveteg
voltam és édesen beteg.
A fény muzsikált, majd kevés
üvegpengésü bús csilingelés
zönge-halkan csöppent bele,
mintha aludni kellene...
Csak azt tudom, jó volt: olyan
békésen, olyan komolyan
néztem és vártam, most mi lesz?
Hajamban szellős pici nesz
motoszkált, mintha csodajó
szélben vinne a léghajó
s könnyű lettem habfellegek
vattája, mely le s fellebeg.
Tudtam, lelkem már vetkezik
s mondtam: – Nagyon szeretem őt,
most meghalok lába előtt...
... Hajadban egyre nőtt a galy,
s galy közt csillogott a haj,
nőtt, nőtt, nőtt lomb a Léthe-part
lejtőjén, lassan betakart
s néztem lehúnyt pillámon át
a zöldarany hajtásu fát,
míg homlokom kigyöngyözött,
könnyel, mint nyirkos várfalak
az elítélt rabot –
Sötét lett és nem láttalak.
1938
