Míg nem hull hajadra hó,
Időzz el hosszan a csodáknál –
Ne hagyjon magadra szó,
Se nő, se hő, se naplemente,
Emlékezz boldog kezdetekre!
Mellékletünket a Borospataki Művésztelepen készült, a Bernády Házban kiállított alkotásokkal illusztráltuk (Fotó: Nagy Tibor)
3.
Míg nem hull hajadra hó,
Időzz el hosszan a csodáknál –
Ne hagyjon magadra szó,
Se nő, se hő, se naplemente,
Emlékezz boldog kezdetekre!
Iramodj, mint fény a tavaszban,
Bomolj, pörögj a létezésben s gazban:
Ámuljon a pornép, de fent a Kar is,
Hogy foszlik az éj, a szem homálya,
S a rettegő szív konok opálja
Oldódik, mint borban a szorongás...
Nem hull hajadra hó – a zsongás
Marad belőlünk, s úgy örök:
Egymásba ringnak hűs körök.
5.
Lét lelke vagy, s ha ellebegsz,
Lehunyt pillámon ott derengsz
Mégis, mert titkon visszajár a
Test, ki lélek: magára árva...
Enyhe, de mégis zsongító illat
Hódít a tájon, és felettem
– Amit már majdnem elfeledtem –
Másfajta dimenziókat firtat
Angyali alak, ki mégis te vagy,
Mindenre éhes, mi jó s igaz,
Mindenre készen, mi jó s vigasz!
Utóéletünk, ha nincs is, de vad –
Ellebegsz, lebegsz, majd belém csapódsz:
Égi Test, Lélek, Egyetlen, Vadóc.
