Lapozó

Ugyanis mindig a ház, a mező szenvedi el,/ Mindig az anyák és feleségek sínylik meg/ Azt, ami két ilyen/ Csatabárdlerakós nullapont között/ Történik a férfiakkal. (Térey János). A lakónegyed peremén, a mezőben, dáktör Niku szobrot emelt: óriási bronzkutya, három-négy méter magas, néz az ég felé. Szeméből könny csorog. „Minden Kutya Atyja”, így nevezte el. Teliholdas éjszakákon a negyedből az összes kóbor korcs odagyűl köréje és ugatni kezd. Száz meg száz, egymásba torlódva, mintha kutyaszőnyeg lenne mindenféle színből, amely egyhangúlag, elnyújtottan vonít a Holdra: „Va-úúú! Va-úúú!” (Alexandru Muşina). Az éjszakák sem enyhítik kínjaink/ Emlékeztetnek arra kik voltunk/ Átkozottak kiket nem fogad be a föld/ Bár nincs helyük sehol rajta kívül más. (Muszka Sándor). Nem akarom látni, nem emelem fel a fejemet. Erősödik a dübörgés, nyöszörög, aztán csend. Imádkozom, amikor felnézek, ne legyen ott. De ott van, ül a földön és a plafont bámulja. Folyik a nyála, kis tócsa születik a kövön. Aztán a nyálfoltot érdekesebbnek találja a mennyezetnél, beletenyerel, mázolja, jobbra, balra. A szája fülig szalad, kacag, vagy inkább hörög. Hat évvel ezelőtt, amikor végre teherbe estem, fiút vártunk, Lacikát kaptuk. (Döme Barbara). Közben a hosszú hallgatások emléke úgy süllyed bennem,/ mint üresen elásott időkapszulák,/ vagy a testben növekedő, kioperálhatatlan csomók,/ és már sosem egyben jutsz eszembe, csak felismerem/ néha más embereken/ a hajad vagy a szemed színét,/ így raklak össze, magamban megszámozom a részeid,/ mint a kutatók a tengerbe zuhant repülőgép megtalált roncsait. (Izsó Zita). A Megváltó egy litográfián nyomorkodott, amelyet a pap öccse készített, de valahogy túl szűkre szabta a keretet, a Megváltó vállát erősen szorította valami fekete csík, Alois közölte a pappal, hogy szenvedés az élet, ahogyan ezt Krisztus urunktól is tudhatjuk, majd komótosan felöltözött és távozott a templomkertbe. A templom kertjében egy fej nélküli szobor várt arra, hogy kegyes restaurátorok megjavítsák. Ezenkívül néhány díszalmafa porosodott benne, körülötte meg a városi forgalom kavargott egyre dühösebben. (Márton Evelin). Ha egy színház kijelenti, ő tudja, hogyan kell csinálni, és erről meg van győződve, akkor az a színház nincs jó helyzetben. Pont abban van a tudás, amikor azt mondod, nem tudod. (…) Sokkal nagyobb a felelősséged a jelenben, ezért másként is bánsz vele, mint ott, ahol előre megszavaznak egy keretet, amit te nyugodtan használgatsz, tudod, hogy van támogatottságod a következőkre is, el is lustulhatsz... (Viola Gábor). Székely János mondatai és megfigyelései egyfelől pontosak, mint egy lézerszike (…), másfelől soha nem rettennek meg attól, hogy minden egyszerű történésből erőlködés nélkül eljussanak a teljes mértékben és következetesen végigvitt filozófiai végkövetkeztetésekig. Okos könyv a Nyugati hadtest... (Nagy Koppány Zsolt). Székelyföld, 2017. február.